Álex Fernández
Álex Fernández (Madrid, 1992. október 15. –) spanyol korosztályos válogatott labdarúgó, a Cádiz középpályása. PályafutásaKlubcsapatokbanFernández a spanyol fővárosban, Madridban született. Az ifjúsági pályafutását a Complutense és az Alcalá csapatában kezdte, majd a Real Madrid akadémiájánál folytatta. 2010-ben mutatkozott be a Real Madrid tartalékkeretében. 2013-ban az első osztályú Espanyol szerződtette. A 2014–15-ös szezon második felében a horvát Rijeka, míg a 2015–16-os szezonban az angol Reading csapatát erősítette kölcsönben. 2016-ban az Elchéhez igazolt.[1] 2017. augusztus 7-én szerződést kötött a Cádiz együttesével.[2][3] Először a 2017. augusztus 19-ei, Córdoba ellen 2–1-re megnyert mérkőzés 52. percében, Salvi cseréjeként lépett pályára.[4] Első ligagólját 2017. november 25-én, a Valladolid ellen hazai pályán 1–0-ás győzelemmel zárult találkozón szerezte meg.[5] A válogatottbanFernández az U17-es, az U18-as, az U19-es és U20-as korosztályú válogatottakban is képviselte Spanyolországot. Statisztikák2023. március 3. szerint[6]
Sikerei, díjai
Jegyzetek
További információk |