Az első nemzeti bajnokságot 1880-ban az Angol Amatőr Ökölvívó Szövetség (Amateur Boxing Association of England) rendezte mindössze 4 kategóriában. A súlycsoportokat angol hagyományos súlymértékben: fontban és stone-ban (14 font) adták meg.
A második világháború után az amatőr bokszban a súlycsoportokat kilogrammban adják meg, a profiknál máig él a hagyományos angolszász mértékegységek használata. 2003-ra alakult ki az amatőr ökölvívás jelenlegi súlycsoport-beosztása, a 2004-es Athéni Olimpián 11 kategóriában folytak a küzdelmek.
A mérkőzéseket szorítóban rendezik. A szorító négyzet alakú, amelyet négy, megfelelően a talajhoz rögzített oszlopon kifeszített kötélsor határol. A kötélsorok által határolt terület 4,90×4,90 m-nél kisebb, illetve 6,10×6,10 m-nél nagyobb nem lehet. A szorító talaját nemezlappal és arra helyezett ponyvával kell borítani.
A kesztyű
A kesztyűk tömege 228 grammnál (8 uncia) könnyebb nem lehet. Mindkét kézre bandázst kell tekerni, mely nem lehet rövidebb 2,5 méternél és nem lehet hosszabb 4,5 méternél, szélessége az 5,7 cm-t nem haladhatja meg. Ütni csakis a kesztyű elülső, párnázott részével szabad. Ez az ún. ütőfelület.
Ruházat
A versenyzőknek könnyű magas szárú cipőt (szögek és sarok nélkül), zoknit, combközépig érő nadrágot és trikót – mely fedi a mellkast és a hátat – kell viselniük. A trikón rajta lehet országnevük felirata és címere, amelyek nem foglalhatnak el 100 cm²–nél nagyobb felületet. Amennyiben a nadrág és a trikó megegyező színű, az öv vonalát 10 cm széles rugalmas öv viselésével kell jól láthatóvá tenni. (Az övvonal a köldök és a csípő felső része közötti képzeletbeli vonal.)
Kötelező védőfelszerelések
Fejvédő. A versenyzők jelenleg csak fejvédőben léphetnek a szorítóba, azonban a pekingi olimpia után megszűnik a fejvédő használata. A fejvédő egyénileg formára alakított és a versenyzők felszerelésének részt képezi. A szorító sarka színétől függően piros vagy kék színű legyen.
Fogvédő. A versenyzőknek fogvédő viselése kötelező. A fogvédő legyen formára alakított és versenyen nem tartalmazhatja a piros szín árnyalatait. Ha valamelyik versenyzőnek nincs sajátja, annak a rendező ország házigazdái kötelesek térítés ellenében rendelkezésére bocsátani, melyet a versenyző vagy szövetsége fizet. A küzdelem alatt tilos a fogvédő szándékos eltávolítása, amennyiben a versenyző mégis ezt teszi, következménye intés vagy kizárás. Ha egy versenyző fogvédőjét kiütötték, a vezetőbíró küldje őt a színének megfelelő sarokba és a fogvédő tisztítása, illetve visszahelyezése után állítsa vissza a versenyzőt a megelőző pozícióba.
Mélyütés védő.
Mérlegelés
A versenyzőknek minden súlycsoportban a verseny első napján mérlegelniük kell reggel 8-10 óra között. A következő versenynapokon csak akkor kell 8-9 óra között mérlegelniük, ha aznap mérkőznek. Az első mérkőzés kezdete és a mérlegelés lezárása között három (3) tiszta órának kell eltelnie, kivéve, amikor a Végrehajtó Bizottság az Orvosi Bizottsággal történt konzultáció után úgy dönt, hogy ha a versenyző kevesebb, mint három óra elteltével a szorítóba áll, alkalmas a versenyzésre és ez nem hat ki károsan későbbi szereplésére.
Az első napi hivatalos mérlegelés eredménye meghatározza az ökölvívó súlycsoportját a verseny teljes időtartamára. Ennek ellenére minden olyan napon mérlegelnie kell, amikor mérkőzik, bizonyítva, agy aktuális súlya nem nagyobb súlycsoportja felső határánál. A versenyző csak abban a súlycsoportban mérkőzhet, amelybe a hivatalos mérlegelés alapján tartozik. A versenyző minden egyes napon hivatalosan csak egyetlen alkalommal mérlegelhet. Ezen egyetlen alkalommal rögzített testsúlya tekintendő véglegesnek.
A versenyző súlyát meztelenül mérik. A mérleg metrikus beosztású legyen. Elektronikus mérleg is használható.
Nemzetek közötti találkozón a versenyzők mérlegelése 30 percen belül zajlik. Azt a versenyzőt, amelyik a súlyhatáron túlesik, vagy a mérlegelés ideje alatt nem jelenik meg, vesztesnek kell tekinteni.
Menetek
Az olimpiákon, világbajnokságokon, Kontinentális Bajnokságokon és tornákon 4 × 2 perces menetek vannak. A pekingi olimpia után helyreáll az 1996-ig létezett rend, a felnőtt férfi mérkőzések játékideje 3 × 3 percre módosul. Külön megegyezés alapján tarthatók 4 × 3 vagy 6 × 2 perces menetek is. Minden esetben a menetek között 1 perces szünetet kell tartani. A küzdelem megállítása intés; öltözet, felszerelés igazítása vagy egyéb más okból nem számít bele a két percbe.
Korhatár
19 éven aluli vagy 40 éven felüli (a születés évét tekintve) ökölvívó nem versenyezhet olimpián, világ- és kontinens bajnokságon vagy nemzetközi mérkőzésen. A versenyző életkorának megállapítása a verseny első napján történik. Az első napon megállapított életkor hatályos abban az esetben is, ha a versenyző születésnapja a verseny ideje alatt lenne.
Kadett versenyeken az alsó korhatár 15 év, de a versenyző nem lehet 17 évnél idősebb.
Junior versenyeken az alsó korhatár 17 év, de a versenyző nem lehet 19 évnél idősebb.
A győztes személyének megállapítása
Pontozásos győzelem. A mérkőzés végén azt az ökölvívót hirdetik győztesnek, akit a pontozóbírók többsége győztesként hozott ki. Ha mindkét ökölvívó egyszerre sérült úgy meg, vagy egyszerre ütötte ki egymást, hogy nem tudják folytatni a küzdelmet, akkor a pontozóbírók mindkét fél javára pontot jegyeznek be és azt az ökölvívót hirdetik győztesnek, akinek eddig, illetve a mérkőzés aktuális befejezéséig több pontja van.
Győzelem visszalépés következtében. Ha egy ökölvívó jelentős mértékű sérülés vagy más ok miatt visszalép, vagy a menetet követő szünet után nem folytathatja a küzdelmet, akkor ellenfelét hirdetik győztesnek.
Győzelem RSC által (RSC = referee stop contest: a vezetőbíró megállítja a mérkőzést). A vezetőbíró megállítja a mérkőzést, ha megítélése alapján egy ökölvívó klasszisokkal gyengébb ellenfelénél vagy képtelen a mérkőzés folytatására, valamint ha sérülést szenved, és az ellenfelét hirdetik győztesnek.
Kipontozással. Ha a zsűri elnök azt észleli, hogy a pontozógép monitora felnőtt és junior mérkőzésen 20, míg női és kadett mérkőzésen 15 pont különbséget jelez a két versenyző között, a mérkőzést beszünteti annak érdekében, hogy a gyengébb versenyzőt megóvja a további fölösleges ütésektől. A zsűri elnök gongot vagy egyéb rendelkezésére álló hangjelző-eszközt használhat a mérkőzés beszüntetésére. Az utolsó menetben a mérkőzés a fenti okból nem szüntethető be. A mérkőzés beszüntetését követően a zsűri elnök az eredmény közlésével egyidőben utasítja a vezetőbírót az eredmény kihirdetésére: „Győztes az X sarok versenyzője kipontozással.”
Kiütéses győzelem (KO). Ha egy ökölvívó lent van és tíz másodpercen belül nem folytatja a mérkőzést, ellenfelét győztesként hirdetik ki. Egy ökölvívó „lent” van, vagy annak tekintendő, ha:
Ütés vagy ütéssorozat következtében a lábán kívül bármelyik testrésze érinti a talajt.
Ütés vagy ütéssorozat következtében tehetetlenül lóg a kötélen.
Ütés vagy ütéssorozat következtében részlegesen vagy teljesen a kötélen kívülre került.
Erős ütés következtében ugyan nem esett el és nem lóg a kötélen, de fél-tudati állapotban van és a bíró megítélése szerint a mérkőzés folytatására képtelen.
Győzelem RSC-H által. Akkor van, ha az egyik fél a fejét ért sorozatos, kemény ütések következtében képtelen a mérkőzés folytatására.
Győzelem ellenfél nélkül. (Walk-over) Ha egy ökölvívó a szorítóban mérkőzésre készen állva várja annak kezdetét, és ellenfele nem jelenik meg, miután a hangosbeszélőn keresztül szólították, akkor megszólal a gong, és három perc elteltével az első ökölvívót hirdetik győztesnek „ellenfél nélkül”. A vezetőbíró felszólítja a pontozóbírókat a pontozólapok kitöltésére, összegyűjti azokat, a szorító közepére szólítja az ökölvívót és eredményhirdetés után a magasba emeli a kezét, mint győztesét.