„K” jelzésű autóbuszvonal |
|
a vállalat logója |
|
Történeti adatok |
Státusz: | megszűnt |
Első üzemnap: | 1986. június 1. |
Utolsó üzemnap: | 1989. május 27. |
Üzemi adatok |
Jellege: | átmérős rásegítőjárat |
Település: | Tatabánya |
Üzemeltető: | Vértes Volán Zrt. |
Járműtelep: | Csaba utca 1. |
Kapcsolódó vonalak |
Hálózat: | Tatabánya tömegközlekedése |
1986 és 1989 között több „K” jelzésű autóbusz közlekedett Tatabányán a Vértes Volán üzemeltetésében. A járatok esetenként, egyes kiemelt sportrendezvényekkor és színházi előadásokkor közlekedtek. A bérletek nem voltak érvényesek, csak a járművön megváltott jeggyel lehetett igénybe venni.
Története
A járatokat az 1986-os „nagy menetrendi átszervezés” során alakították ki, az 1986. június 1-től 1989. május 27-ig az 1-es, 4-es, 10-es és 20-as vonalak betétjárataként közlekedő járatok csak kiemelt sportesemények és színházi előadások során közlekedtek. Menetrenden kívül jártak, elsősorban a rendezvények végén az utasok elszállításáról gondoskodtak, de voltak ellenkező irányú járatok is. Később a kihasználatlanság miatt szüntették meg őket.
Útvonala
Az egyes járatok az alapjáratok útvonalán közlekedtek. A konkrét útvonalak a következők voltak (korabeli utcanevekkel):
1K
Újváros autóbusz-állomás → Sportpálya
|
Sportpálya → Újváros autóbusz-állomás
|
Újváros autóbusz-állomás – Győri út – Erdész utca – Réti utca – Dózsa György út – Bajcsy Zsilinszky utca – Kossuth Lajos utca – Árpád utca – Károlyi Mihály utca – Ságvári Endre út – Sportpálya
|
Sportpálya – Ságvári Endre út – Károlyi Mihály utca – Árpád utca – Kossuth Lajos utca – Bajcsy Zsilinszky utca – Dózsa György út – Réti utca – Erdész utca – Győri út – Újváros autóbusz-állomás
|
Újváros autóbusz-állomás → Népház
|
Népház → Újváros autóbusz-állomás
|
Újváros autóbusz-állomás – Győri út – Erdész utca – Réti utca – Dózsa György út – Bajcsy Zsilinszky utca – Kossuth Lajos utca – Árpád utca – Károlyi Mihály utca – Ságvári Endre út – Tóth Bucsoki utca – Jászai Mari Színház–Népház
|
Jászai Mari Színház–Népház – Tóth Bucsoki utca – Ságvári Endre út – Károlyi Mihály utca – Árpád utca – Kossuth Lajos utca – Bajcsy Zsilinszky utca – Dózsa György út – Réti utca – Erdész utca – Győri út – Újváros autóbusz-állomás
|
4K
Kertváros végállomás → Sportpálya
|
Sportpálya → Kertváros végállomás
|
Kertváros végállomás – Néphadsereg utca – Élmunkás utca – Kertváros lakótelep forduló – Élmunkás utca – Néphadsereg utca – Dankó utca – Kossuth Lajos utca – Árpád utca – Károlyi Mihály utca – Ságvári Endre út – Sportpálya
|
Sportpálya – Ságvári Endre út – Károlyi Mihály utca – Árpád utca – Kossuth Lajos utca – Dankó utca – Néphadsereg utca – Élmunkás utca – Kertváros lakótelep forduló – Élmunkás utca – Néphadsereg utca – Kertváros végállomás
|
Kertváros végállomás → Népház
|
Népház → Kertváros végállomás
|
Kertváros végállomás – Néphadsereg utca – Élmunkás utca – Kertváros lakótelep forduló – Élmunkás utca – Néphadsereg utca – Dankó utca – Kossuth Lajos utca – Árpád utca – Károlyi Mihály utca – Ságvári Endre út – Tóth Bucsoki utca – Jászai Mari Színház–Népház
|
Jászai Mari Színház–Népház – Tóth Bucsoki utca – Ságvári Endre út – Károlyi Mihály utca – Árpád utca – Kossuth Lajos utca – Dankó utca – Néphadsereg utca – Élmunkás utca – Kertváros lakótelep forduló – Élmunkás utca – Néphadsereg utca – Kertváros végállomás
|
10K
Újváros autóbusz-állomás → Sportpálya
|
Sportpálya → Újváros autóbusz-állomás
|
Újváros autóbusz-állomás – Győri út – Népköztársaság útja – Összekötő út – Ságvári Endre út – Sportpálya
|
Sportpálya – Ságvári Endre út – Összekötő út – Népköztársaság útja – Felszabadulás tér – Győri út – Újváros autóbusz-állomás
|
Újváros autóbusz-állomás → Népház
|
Népház → Újváros autóbusz-állomás
|
Újváros autóbusz-állomás – Győri út – Népköztársaság útja – Összekötő út – Ságvári Endre út – Tóth Bucsoki utca – Jászai Mari Színház–Népház
|
Jászai Mari Színház–Népház – Tóth Bucsoki utca – Ságvári Endre út – Összekötő út – Népköztársaság útja – Felszabadulás tér – Győri út – Újváros autóbusz-állomás
|
20K
Újváros autóbusz-állomás → Sportpálya
|
Sportpálya → Újváros autóbusz-állomás
|
Újváros autóbusz-állomás – Komáromi utca – Felszabadulás tér – Mártírok útja – Táncsics Mihály utca – Vértanúk tere – Tóth Bucsoki utca – Ságvári Endre út – Sportpálya
|
Sportpálya – Ságvári Endre út – Tóth Bucsoki utca – Vértanúk tere – Táncsics Mihály utca – Mártírok útja – Felszabadulás tér – Komáromi utca – Újváros autóbusz-állomás
|
Újváros autóbusz-állomás → Népház
|
Népház → Újváros autóbusz-állomás
|
Újváros autóbusz-állomás – Komáromi utca – Felszabadulás tér – Mártírok útja – Táncsics Mihály utca – Vértanúk tere – Tóth Bucsoki utca – Jászai Mari Színház–Népház
|
Jászai Mari Színház–Népház – Tóth Bucsoki utca – Vértanúk tere – Táncsics Mihály utca – Mártírok útja – Felszabadulás tér – Komáromi utca – Újváros autóbusz-állomás
|
Megállóhelyei
A járatok az alapjáratok minden megállóját érintették, amennyiben voltak le- illetve felszállók. A konkrét megállók a következők voltak (korabeli elnevezésikkel):
1K
Újváros autóbusz-állomás → Sportpálya
|
Sportpálya → Újváros autóbusz-állomás
|
- Újváros autóbusz-állomás
- Gerecse szálló
- Tatabánya-alsó vasútállomás
- MEZŐKER
- KOMBER
- Keverőüzem
- Réti utca
- Madách utca
- Bajcsy-Zsilinszky utca
- Kirendeltség
- Rozmaring vendéglő
- Vágóhíd
- Eötvös utca
- Ságvári iskola
- Sportpálya
|
- Sportpálya
- Ságvári iskola
- Károlyi Mihály út
- Eötvös utca
- Vágóhíd
- Rozmaring vendéglő
- Kirendeltség
- Bajcsy-Zsilinszky utca
- Madách utca
- Réti utca
- Keverőüzem
- KOMBER
- MEZŐKER
- Tatabánya-alsó vasútállomás
- Gerecse szálló
- Újváros autóbusz-állomás
|
|
Újváros autóbusz-állomás → Sportpálya
|
Sportpálya → Újváros autóbusz-állomás
|
- Újváros autóbusz-állomás
- Gerecse szálló
- Tatabánya-alsó vasútállomás
- MEZŐKER
- KOMBER
- Keverőüzem
- Réti utca
- Madách utca
- Bajcsy-Zsilinszky utca
- Kirendeltség
- Rozmaring vendéglő
- Vágóhíd
- Eötvös utca
- Ságvári iskola
- Sportpálya
- Népház
|
- Népház
- Sportpálya
- Ságvári iskola
- Károlyi Mihály út
- Eötvös utca
- Vágóhíd
- Rozmaring vendéglő
- Kirendeltség
- Bajcsy-Zsilinszky utca
- Madách utca
- Réti utca
- Keverőüzem
- KOMBER
- MEZŐKER
- Tatabánya-alsó vasútállomás
- Gerecse szálló
- Újváros autóbusz-állomás
|
|
4K
Újváros autóbusz-állomás → Sportpálya
|
Sportpálya → Újváros autóbusz-állomás
|
- Kertváros végállomás
- Zalka Máté utca
- Kertváros iskola
- Kertváros, 12. sz. ABC
- Groznij-lakótelep forduló
- Groznij-lakótelep ABC
- Élmunkás utca
- Kertváros alsó
- Kertvárosi elágazás
- Puskin Művelődési Ház
- Kirendeltség
- Rozmaring vendéglő
- Vágóhíd
- Eötvös utca
- Ságvári iskola
- Sportpálya
|
- Sportpálya
- Ságvári iskola
- Károlyi Mihály út
- Eötvös utca
- Vágóhíd
- Rozmaring vendéglő
- Kirendeltség
- Puskin Művelődési Ház
- Kertvárosi elágazás
- Kertváros alsó
- Élmunkás utca
- Groznij-lakótelep ABC
- Groznij-lakótelep forduló
- Kertváros, 12. sz. ABC
- Kertváros iskola
- Zalka Máté utca
- Kertváros végállomás
|
|
Újváros autóbusz-állomás → Sportpálya
|
Sportpálya → Újváros autóbusz-állomás
|
- Kertváros végállomás
- Zalka Máté utca
- Kertváros iskola
- Kertváros, 12. sz. ABC
- Groznij-lakótelep forduló
- Groznij-lakótelep ABC
- Élmunkás utca
- Kertváros alsó
- Kertvárosi elágazás
- Puskin Művelődési Ház
- Kirendeltség
- Rozmaring vendéglő
- Vágóhíd
- Eötvös utca
- Ságvári iskola
- Sportpálya
- Népház
|
- Népház
- Sportpálya
- Ságvári iskola
- Károlyi Mihály út
- Eötvös utca
- Vágóhíd
- Rozmaring vendéglő
- Kirendeltség
- Puskin Művelődési Ház
- Kertvárosi elágazás
- Kertváros alsó
- Élmunkás utca
- Groznij-lakótelep ABC
- Groznij-lakótelep forduló
- Kertváros, 12. sz. ABC
- Kertváros iskola
- Zalka Máté utca
- Kertváros végállomás
|
|
10K
Újváros autóbusz-állomás → Sportpálya
|
Sportpálya → Újváros autóbusz-állomás
|
- Újváros autóbusz-állomás
- Gerecse szálló
- Tatabánya-alsó vasútállomás
- Közművelődés Háza
- Népköztársaság útja
- V. sz. iskola
- Sárberek bejárati út
- Ságvári iskola
- Sportpálya
|
- Sportpálya
- Ságvári iskola
- Sárberek bejárati út
- V. sz. iskola
- Népköztársaság útja
- Közművelődés Háza
- Tatabánya-alsó vasútállomás
- Gerecse szálló
- Újváros autóbusz-állomás
|
|
Újváros autóbusz-állomás → Sportpálya
|
Sportpálya → Újváros autóbusz-állomás
|
- Újváros autóbusz-állomás
- Gerecse szálló
- Tatabánya-alsó vasútállomás
- Közművelődés Háza
- Népköztársaság útja
- V. sz. iskola
- Sárberek bejárati út
- Ságvári iskola
- Sportpálya
- Népház
|
- Népház
- Sportpálya
- Ságvári iskola
- Sárberek bejárati út
- V. sz. iskola
- Népköztársaság útja
- Közművelődés Háza
- Tatabánya-alsó vasútállomás
- Gerecse szálló
- Újváros autóbusz-állomás
|
|
20K
Újváros autóbusz-állomás → Sportpálya
|
Sportpálya → Újváros autóbusz-állomás
|
- Újváros autóbusz-állomás
- Hétvezér étterem
- OFOTÉRT
- Centrum Áruház
- Mártírok útja
- Ifjúmunkás út
- Hármashíd
- Szénbányák vállalat
- Népház
- Sportpálya
|
- Sportpálya
- Népház
- Szénbányák vállalat
- Hármashíd
- Ifjúmunkás út
- Mártírok útja
- Centrum Áruház
- OFOTÉRT
- Hétvezér étterem
- Újváros autóbusz-állomás
|
|
Újváros autóbusz-állomás → Sportpálya
|
Sportpálya → Újváros autóbusz-állomás
|
- Újváros autóbusz-állomás
- Hétvezér étterem
- OFOTÉRT
- Centrum Áruház
- Mártírok útja
- Ifjúmunkás út
- Hármashíd
- Szénbányák vállalat
- Népház
|
- Népház
- Szénbányák vállalat
- Hármashíd
- Ifjúmunkás út
- Mártírok útja
- Centrum Áruház
- OFOTÉRT
- Hétvezér étterem
- Újváros autóbusz-állomás
|
|
Külső hivatkozások
Források