A Magyar Labdarúgó-szövetség1901. január 19-én alakult meg, majd a február 4-i gyűlésen besorolta a bajnokságra jelentkezett együtteseket. Az addig elért eredményeik alapján az első osztályba öt, a másodosztályba pedig nyolc csapat került.
Az élvonal első mérkőzésére február 17-én került sor, melyen a későbbi bajnokcsapat, a piros-fehér mezben játszó BTC 4–0-s arányban múlta felül a zöld-feketében pályára lépő BSC-t.
A 4. forduló után az MFC visszalépett, melynek két kiváltó oka volt:
a március 3-i BTC elleni, 5–2-es arányban elveszített bajnoki mérkőzését megóvta, mivel a csapat véleménye szerint az első BTC-gólnál a labda nem jutott túl a gólvonalon. Az óvást első fokon elfogadták és újrajátszást rendeltek el, a döntés ellen azonban a BTC fellebbezett. Az újrahívott közgyűlés végül 26:2 arányban jóváhagyta a pályán elért eredményt.
az MLSZ döntése értelmében az „őszi idény” mérkőzéseit (visszavágók) már augusztus végétől játszani kellett volna, azonban a sok vidéki egyetemista játékosára hivatkozó egyetemi csapat szeptember közepéig halasztást kért. Ehhez az MLSZ nem járult hozzá, így az őszi mérkőzéseken az MFC játékosai nem léptek pályára.
Az MFC minden ellenfele játék nélkül, 0–0-s gólkülönbséggel kapta meg a győzelmet, és az ezzel járó 2 pontot. (Az MFC pályán elért eredménye: 4 lejátszott mérkőzés, 2 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség, 11–8-as gólarány.)
A bajnokságot 100%-os teljesítménnyel a BTC nyerte meg. A bajnokcsapat tagjai érmet nem kaptak, egy vállalkozónak köszönhetően azonban a 11 legtöbbet szerepelt játékos egy-egy sapkát vehetett át.
A bajnokság
Csapatok
Az 1. hivatalos magyar labdarúgó-bajnokság első osztályának csapatai és játékosai. Zárójelben az ismert bajnoki mérkőzések számát jelöltük.
Forrás: Mező Ferenc: Futball adattár ISBN 963 7543 58 9 A rangsorolás alapszabályai: 1. összpontszám, 2. egymás elleni eredmények összpontszáma, 3. gólkülönbség, 4. szerzett gólok száma. Az amatőr időszakban (1901–1926) a csapatok a rövidített nevüket használták. 1Az MFC a 4. forduló után visszalépett, hátrelévő mérkőzéseinek 2 pontját 0–0-s gólaránnyal az ellenfeleknek adták. (B): Bajnokcsapat, (K): Kieső csapat, (F): Feljutó csapat, (I): Kupainduló, (R): A rájátszás győztese, (KGY): Kupagyőztes
Forrás: Mező Ferenc: Futball adattár ISBN 963 7543 58 9 1A hazai csapatok a bal oldali oszlopban szerepelnek. Színek: Zöld = hazai győzelem; Sárga = döntetlen; Piros = vendéggyőzelem. Az amatőr időszakban (1901–1926) a csapatok a rövidített nevüket használták. 2nem játszották le, mivel az MAFC visszalépett. A mérkőzésért járó 2 pontot 0–0-s gólkülönbséggel az ellenfelek kapták.
Osztályozó
A feljutásért osztályozót kellett játszani. A szabályok értelmében a 4. és 5. helyezett csapatnak kellett volna megmérkőznie a másodosztály 1., illetve 2. helyezettjével, mivel azonban az MFC visszalépett, így az FTC-nek kellett játszania.
A bajnoki bronzérmes magabiztos, 10–2-es győzelemmel biztosította első osztályú tagságát a Rákosszentmihályi SE ellenében. A másik találkozón a másodosztály győztese 0–0-s döntetlent ért el a BSC ellen, így az akkori szabályok értelmében a két csapat nem cserélt osztályt. A csere nem történt meg, azonban a 33 FC az élvonalba jutott: a visszalépett MFC helyét foglalta el.