|
1934-es németországi népszavazás Egy iskola homlokzatán, Fürth. 1934. augusztus 19-én Németországban népszavazást tartottak a miniszterelnöki (kancellári) és az államfői (elnöki) hivatal összevonásáról[1] Paul von Hindenburg elnök halála után 17 nappal. A náci német vezetés igyekezett össznépi jóváhagyást szerezni Adolf Hitler legfelsőbb hatalomba emeléséhez. A népszavazási hirdetési hadjárat alkalmat adott a náciknak a szavazók megfélemlítésére; Hitler pedig ezzel a túlnyomó többségű "igen" szavazattal igazolhatta, hogy a nép elismeri és támogatja az igényét az államfői hivatalra és őt bízza meg a nép és az ország vezetésével. A két hivatalt és a hatásköröket azonban már Hindenburg halála előtt egy nappal összevonták; a nácik az általuk szervezett népszavazást csak hangulatkeltés miatt írták ki és hogy a német nép és a világ előtt törvényesítsék Hitler igényét a Vezér és Birodalmi kancellár (Führer und Reichskanzler) címének viselésére. Hitler ezzel teljhatalmat kapott az egész ország feletti uralomhoz. A második világháborúhoz vezető események
Háttér 1934. augusztus 1-jén, Hindenburg közeli halálának hírére, a Reichstagban gyorsított eljárással elfogadták a Német Birodalom államfõjére vonatkozó törvényt, mellyel egyesítették az államfői (elnöki), valamint a kormányfői (kancellári) hivatalt és hatásköröket. A törvény címe: "Deutsche Reichs Gesetz über das Staatsoberhaupt", melynek szó szerinti fordítása: "A német birodalom államfőjére vonatkozó törvény". A törvény szövege csak kettő rövid cikkelyt tartalmaz:
A weimari köztársaság alkotmánya rögzíti, hogy a birodalom elnöke többek között a legfelsőbb katonai vezető is egyben -tehát a teljes fegyveres erők, köztük a tábornokok parancsnoka is-, amely így Hitler kezébe jutott. Werner von Blomberg, a fegyveres erők főparancsnoka Hindenburg augusztus 2-án bekövetkezett halála után azonnal, még aznap elrendelte, hogy a Reichswehr (fegyveres erők) minden tagja tegye le az esküt a Vezérre (Führereid).[2] Hitler hivatalosan lemondott a „Birodalom Elnöke" (Reichspräsident) címről, mert ez elválaszthatatlanul összefonódott Hindenburg nevével, és felvette az általa kitalált Vezér és Birodalmi Kancellár (Führer und Reichskanzler) címet.[3] Hindenburg májusban tollba mondta végakaratát, amelynek egyik bekezdése szerint az "utolsó kívánsága" az, hogy Hitler állítsa vissza a Hohenzollern monarchiát a Német Birodalomban. Oskar von Hindenburg, az elnök fia elvitte a végrendeletet Franz von Papenhez, az alkancellárhoz, aki azt augusztus 14-én Hitlerhez továbbította. A következő napon, augusztus 15-én Hitler nyilvánosságra hozta Hindenburg végakaratát az "utolsó kívánság" nélkül.[2] 1933. július 14-én a nemzetiszocialista birodalmi kormány elfogadta a népszavazásokról szóló törvényt. Ez lehetővé tette a "más kormányzati intézkedések" (beleértve az alkotmányos változásokat is) törvényei mellett történő szavazást. A leadott és érvényes szavazatok egyszerű többsége elegendő annak jóváhagyásához.[4] A népszavazásoknak úgy kellett végződnie, hogy az mindenképp mutassa az állami vezetés, a náci párt és a német nép valóságos és látszólagos egységet és ezzel erősítsék a német nemzeti közösségi érzést.[5] A népszavazás meneteA szavazólapra nyomtatott népszavazási kérdés szövege az alábbi:
A kormány széles körű megfélemlítéssel, valamint választási csalással biztosította az elsöprő mennyiségű "igen" szavazatot. A szavazókörök bejáratánál barnaingesek álltak őrt; a különböző egyesületek, társaságok, társas körök, szövetkezetek tagjait erőszakosan arra biztatták, hogy náci rohamosztagosok kíséretében, együtt vonuljanak a szavazókörökbe, majd ott nyilvánosan szavazzanak. Néhány helyen a szavazófülkéket is eltávolították, vagy feliratokat akasztottak azok bejáratára ilyen mondatokkal: "csak árulók lépnek be ide", hogy elvegyék az emberek kedvét a titkos szavazástól. Emellett számos szavazócédulán előre bejelölték az "igen" szavazatot; az elrontott szavazócédulákat sokszor "igen" szavazatnak számolták; valamint sok "nem" szavazatot úgy rögzítettek, hogy az támogatja a népszavazási kérdést. Ezek a hamisítások egyes területeken azt eredményezték, hogy a leadott és rögzített összes szavazatok száma több lett, mint az adott körzetben szavazásra jogosultak létszáma.[7] Másrészt, a náciknak nem állt érdekében, hogy megakadályozzák a sok érvénytelen, vagy ellenszavazatot azokban a szavazókörzetekben, amelyekről tudták, hogy ott nagy létszámban zsidók, lengyelek élnek, vagy egyéb nemkívánatos nemzeti kisebbség lakik. Mint ahogy az 1933 novemberében is megtörtént: a náci vezetés úgy vélte, hogy az ilyen területeken várható kedvezőtlen eredmény használ a náci hangulatkeltésnek, ez bizonyíték az ilyen "elemek" birodalmi hűtlenségére. Ez volt az utolsó népszavazás, ahol a zsidóknak, illetve más nemzeti kisebbségieknek megengedték, hogy szavazzanak; a következő évben a Nürnbergi törvények elfogadása után megfosztották őket állampolgári jogaiktól, ezzel együtt szavazati joguktól. A hamburgiak az 1933-as népszavazáson a nácikat viszonylag kevesen támogatták; ez Hitlert arra késztette, hogy ott 1934 augusztus 17-ére nemzeti ünnepet hirdessen, ahonnan a német néphez intézett üzenete közvetlenül több, mint 4,3 millió bejegyzett rádióhallgatóhoz is eljutott.[8] A szavazás eredményeAz elnöki és kancellári hivatal összevonását legnagyobb mértékben Kelet-Poroszországban támogatták, ahol a hivatalos adatok szerint erre a szavazók 96%-a mondott igent.[8] A nagyvárosokban és azok munkáskerületeiben mérték a legalacsonyabb támogatottságot; Hamburgban támogatták a legkevésbé az összevonást, a szavazók 20.4%-a szavazott ellene, Aachenben a 18,6%-a, Berlinben átlagban a 18.5%-a, ahol minden kerületben 10%-nál többen szavaztak a nem-re, az egykori kommunista fellegvár, a berlini Wedding kerületben pedig a 19.7%-a.[8] A megfélemlítés erőssége és mértéke hatott az "igen" szavazatok mennyiségére.[7] Összességében a kormány támogatottsága alacsonyabb volt, mint az 1933. november 12-i népszavazáson, ahol az összes választók 89.9%-a támogatta a nácikat, míg 1934-ben már csak a 84.3%-a.[2] A térségenkénti eltérések azonban megegyeztek az 1933-as népszavazás eredményeivel.[8] A náci vezetők közül néhányan csalódottan vették tudomásul a népszavazás eredményét.[9] Például: Joseph Goebbels augusztus 22-i naplóbejegyzése szerint a népszavazás félresikerült: "a kezdeti eredmények: nagyon rosszak. Aztán jobbak lettek. Végül több mint 38 millióan a Führer mellett. Többet vártam. A katolikusoknak nem tetszett Rosenberg!"[10] Mindazonáltal Ian Kershaw történész úgy látja, hogy még a csalások és a szavazási rend megzavarása, az erőszakos ferdítések ellenére is:
Jegyzetek
Fordítás
|
|||||||||||||||||||||||||||
