A 2010–2011-es Süper Lig (szponzorált nevén: Spor Toto Süper Lig) a török labdarúgó-bajnokság legmagasabb szintű versenyének 53. alkalommal megrendezett bajnoki éve volt. A pontvadászat 18 csapat részvételével 2010. augusztus 14-én kezdődött és 2011. május 22-én ért véget.
A gólkirályi címet a bajnokcsapat brazil csatára, Alex nyerte el 28 találattal, később megválasztották az Év Játékosá-nak is.[1]
A bajnokság rendszere
A pontvadászat 18 csapat részvételével zajlott, a csapatok a őszi-tavaszi lebonyolításban oda-visszavágós, körmérkőzéses rendszerben mérkőztek meg egymással. Minden csapat minden csapattal kétszer játszott, egyszer pályaválasztóként, egyszer pedig vendégként.
A bajnokság végső sorrendjét a 34 forduló mérkőzéseinek eredményei határozták meg a szerzett összpontszám alapján kialakított rangsor szerint. A mérkőzések győztes csapatai 3 pontot, döntetlen esetén mindkét csapat 1-1 pontot kapott. Vereség esetén nem járt pont. A bajnokság első helyezett csapata a legtöbb összpontszámot szerzett egyesület, míg az utolsó helyezett csapat a legkevesebb összpontszámot szerzett egyesület volt.
Azonos összpontszám esetén a bajnoki sorrendet az alábbi szempontok alapján határozták meg:
az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzések pontkülönbsége;
az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzések gólkülönbsége;
az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzéseken szerzett gólok száma;
a bajnoki mérkőzések gólkülönbsége;
a bajnoki mérkőzéseken szerzett gólok száma;
A bajnokság győztese lett a 2010–11-es portugál bajnok, az utolsó három helyen végzett csapat pedig kiesett a másodosztályba.
Forrás: Török Labdarúgó-szövetség(törökül) A rangsorolás alapszabályai: 1. összpontszám, 2. egymás elleni eredmények összpontszáma, 3. egymás elleni eredmények gólkülönbsége, 4. egymás elleni eredmények szerzett góljainak száma, 5. gólkülönbség, 6. szerzett gólok száma. 1A Beşiktaş JK nyerte a 2010–2011-es török kupát, így a 2011–2012-es Európa-liga rájátszásában indulhat. (B): Bajnokcsapat, (K): Kieső csapat, (F): Feljutó csapat, (I): Kupainduló, (R): A rájátszás győztese, (KGY): Kupagyőztes
Forrás: Török Labdarúgó-szövetség(törökül) 1A hazai csapatok a bal oldali oszlopban szerepelnek. Színek: Zöld = hazai győzelem; Sárga = döntetlen; Piros = vendéggyőzelem.