Ez a szócikk tartalmazza a 2012-es Internazionali BNL d’Italia férfi egyes mérkőzéseit.
A címvédő a világelső Novak Đoković volt, aki a döntőig ezúttal is eljutott, ott azonban 2 óra 20 perc alatt 7–5, 6–3-as vereséget szenvedett az előző évben is döntős Rafael Nadaltól. Nadal hatodszor nyerte meg a római versenyt, aminek köszönhetően a világranglistán visszavette Roger Federertől az egy héttel korábban elveszített második helyet. A spanyol játékos a rekordot jelentő huszonegyedik tornagyőzelmét aratta egy ATP World Tour Masters 1000-es versenyen. Đoković a negyedik döntőjét vívta Rómában, 2008-ban és 2011-ben győzni tudott, 2009-ben pedig éppen Nadaltól kapott ki a fináléban.[1]
Kiemeltek
Az első nyolc kiemelt a második körben kezdte meg a szereplését.
Főtábla
- Q = kvalifikációból felkerült
- WC = szabadkártyás
- R = feladta
- w/o = az ellenfél visszalépett
- LL = szerencsés vesztes
- ALT = helyettes
Döntők
Felső ág
Első szakasz
Második szakasz
Alsó ág
Harmadik szakasz
Negyedik szakasz
Selejtező
Kiemeltek
Főtáblára jutottak
Selejtezőtábla
Első selejtezőág
Második selejtezőág
Harmadik selejtezőág
Negyedik selejtezőág
Ötödik selejtezőág
Hatodik selejtezőág
Hetedik selejtezőág
Jegyzetek
Források