A soproni8-as jelzésű autóbuszAutóbusz-állomás és Somfalvi út, Volán-telep végállomások között közlekedik.
Története
A járat az Autóbusz-állomás 4-es kocsiállásáról indul, és a Táncsics utcán, majd a Somfalvi úton át közlekedik. A vonalon 2011. július 31-ig helyi buszok szállították az utasokat, de csak Somfalvi út, Volán-telep → Lackner Kristóf utca, autóbusz-állomás viszonylatban, azonban a járat 2011. augusztus 1-jétől már mindkét irányban közlekedik, ugyanis a vonalon integrálásra került a helyi és a helyközi közlekedés, ezért ezt a viszonylatot a 7210 Sopron–Fertőd–Kapuvár viszonylatú, helyközi autóbuszjáratok szolgálják ki, amelyek az autóbusz-állomás és Somfalvi út, Volán-telep között helyi utazásra is igénybe vehetők. A Volán-telepre járt még a Jereván lakótelepről induló 9-es busz is, amely a Várkerületen át, a vasútállomás érintésével közlekedett. A fenti fejlesztéssel egyidejűleg megszűnt a 9-es járat, továbbá a Táncsics utcában lévő, Faraktár utca (korábban: Táncsics utca 42.) elnevezésű megállóhely is, valamint a buszok már a Táncsics utca, templom megállóhelyen sem állnak meg.
Útvonal
Autóbusz-állomás → Somfalvi út, Volán-telep
Autóbusz-állomás végállomás – Dózsa utca – Ferenczy János utca – Lackner Kristóf utca – Selmeci utca – Táncsics Mihály utca – Somfalvi út – Somfalvi út, Volán-telep végállomás
Somfalvi út, Volán-telep → Autóbusz-állomás
Somfalvi út, Volán-telep végállomás – Somfalvi út – Táncsics Mihály utca – Selmeci utca – Lackner Kristóf utca – Autóbusz-állomás végállomás
Megállóhelyek
Távolság (km)
Idő (perc)
Megállóhely neve / korábbi neve(i)
Idő (perc)
Távolság (km)
Átszállási lehetőségek
Fontosabb nevezetességek, helyek, áruházak és intézmények a közelben