AF Chapecoense
Az Associação Chapecoense de Futebol, röviden Chapecoense, vagy ACF, brazil labdarúgócsapat, 1973. május 10-én alakult Chapecó városában. A Catarinense állami bajnokság, és a Série B résztvevője. 2016-ban a Copa Sudamericana döntőjébe jutottak, de az Atlético Nacional elleni döntőt nem játszhatták le, mert a Chapecoense csapatát szállító repülőgép november 28-án lezuhant, és csaknem minden játékos életét vesztette.[1] TörténeteMindössze négy évvel az alapítás után, 1977-ben, állami döntőt játszottak az Avaí együttesével, melyet 1-0-ra nyertek, így megszerezték történetük első trófeáját.[2] Az állami bajnoki cím elhódításával jogosultak lettek a Série A küzdelmeiben való részvételre, ahol az 51-ik helyen végeztek, de a következő szezonban szerzett 3 pontjuk nem volt elegendő a bennmaradáshoz, így búcsúztak az első osztálytól. 2007-ben harmadik alkalommal nyerték meg az állami bajnokságot, és júliusban indulhattak az újonnan alapított Série C-ben, viszont az első csoportkörből nem sikerült továbblépniük. A 2013-as Série B második helye biztosította számukra a következő első osztályú szereplést 2014-ben. 2016-ban idegenben lőtt góllal legyőzve a San Lorenzo de Almagrót, a Chapecoense meglepetésre a Copa Sudamericana döntőjébe jutott. Azonban november 28-án a LaMia Airlines 2933-as járat, amely a csapatot szállította a döntőre a bolíviai Santa Cruz de la Sierrából, lezuhant a kolumbiai Medellín közelében. A döntőt azonnal felfüggesztették. A gépen utazó 81 emberből csak hatan élték túl a katasztrófát, köztük három Chapecoense játékos. A többi játékos meghalt.[1][3] A történtek után a döntőbeli ellenfél, az Atlético Nacional felajánlása után a Dél-amerikai Labdarúgó-szövetség a Chapecoensét hirdette ki a torna 2016-os győztesének.[4][5] 2019 novemberében kiestek a brazil országos bajnokság élvonalából,[6] ahová 2021 januárjában, a másodosztály megnyerésével jutottak vissza.[7] SikerlistaHazaiÁllami
Nemzetközi
Játékoskeret2018. augusztus 12.
Utánpótlás keret
Kölcsönben
Híres játékosok
ForrásokJegyzetek
|