A Dal 2024 egy nyolcrészes tehetségkutató műsor, melynek keretén belül a nézők és a szakmai zsűri kiválasztja, hogy melyik a legjobb magyar sláger. Az MTVA és a Duna Média 2023. november 6-án délután tette közzé a pályázati feltételeket és a hivatalos versenyszabályzatot. A versenybe 2023. november 30-ig jelentkezhettek az előadók és a zenekarok.
A helyszín
A műsor helyszínéül az előző évekhez hasonlóan az MTVA Kunigunda útjai székházának 600 m2-es egyes stúdiója szolgál, Budapesten.
A műsorvezetők és a zsűritagok
A tizenharmadik évad házigazdái Rókusfalvy Lili és Fodor Imre lettek, előbbi negyedik alkalommal, 2020, 2022 és 2023 után látja el ezt a feladatot újból, míg Fodor Imre 2023 után második alkalommal lesz műsorvezetője a produkciónak.
A szakmai zsűrit képviseli:
Egri Péter: a Mystery Gang frontembere, A Dal 2014 eurovíziós nemzeti dalválasztó show középdöntőse
Az MTVA és a Duna Média 2023. november 6-án tette közzé a pályázati feltételeket és a hivatalos versenyszabályzatot. A műsor fődíja továbbra sem az Eurovíziós Dalfesztiválon való fellépés lehetősége. A versenybe a 2023. június 15-e utáni dalokat várják. Az élő műsorsorozatba ezúttal is 40 produkció kerül be.
Változás a korábbi érvekhez képest, hogy a pályázó dalok hosszúsága 2 perc 30 másodperc és 3 perc 30 másodperc közötti lehet. Korábban az Eurovíziós Dalfesztiválon is alkalmazott maximum három perc volt csak kikötve. Valamint a műsor előre rögzített meghallgatásán a szakmai előzsűri által kiválasztott 60 dalnak zenekar esetében élőben, szóló énekes esetében fél-playback formában kell elhangozni.
Az előző évadokhoz hasonlóan kiosztják A Dal felfedezettje, illetve A legjobb dalszöveg díját is, melyeket legutóbb nem ítéltek oda senkinek sem.
A verseny
Februárban és márciusban összesen hét show-műsort adnak le. A műsorok során a szakmai zsűri, illetve a közönség szavazata dönt arról, hogy melyik dal kapja a Magyarország legjobb dala címet. Ez lesz az ötödik alkalom, hogy a győztes nem kapja meg az Eurovíziós Dalfesztiválon való indulás lehetőségét, sőt Magyarország nem is nevez indulót a nemzetközi versenyre már ötödik éve.
A Dal nyertese 2024 őszén Berlinben a Hansa Studiosban rögzítheti a nyertes dalt és 7 másik dalt tartalmazó új albumát. A teljes felvételi folyamatról dokumentumfilm készül, amit az MTVA sugároz az album rögzítését követően.
Tizenegyedszer indul el az online akusztik szavazás, ahol a dalok akusztikus verzióira lehet szavazni adal.hu hivatalos honlapon. Az Akusztikus verziók versenyének nyertese Akusztik koncertlehetőséget kap a Petőfi Rádió felajánlásában.
Casting
Hatvan előadó, illetve zenekar mérettetheti meg magát A Dal 2024 első, előválogató adásában.
Ebben az évadban nyolc héten át versengenek a dalok. Az előválogatóban 60 dal mutatkozik be, akik közül a zsűri kiválasztja a legjobb 40-et, melyek részt vehetnek az élőben közvetített válogatókon.
Élő adások
Minden élő műsorban a négytagú zsűri és a közönség közvetlenül a produkciók elhangzása után pontozza az egyes dalokat 1-től 10-ig. A kialakult sorrend alapján a négy válogatóból 4 dal, a két elődöntőből szintén 4 dal automatikusan továbbjut. Ha a pontozás során holtverseny alakul ki, a zsűri egyszerű szótöbbséggel dönt a továbbjutó dal(ok)ról.
A válogatókban és elődöntőkben a pontszámok alapján nem továbbjutó versenydalokról, – válogatónként és elődöntőnként is 6 produkcióból a zsűri ment meg még egyet.
A Dal 2024 adásaiban a dal előadásában a döntőn kívül maximum 12 személy vehet részt a színpadon. Élő állat szerepeltetése továbbra sem engedélyezett.
A műsort élőben feliratozzák, mely elérhető a Dunán a teletext 333. oldalán.
Válogatók
Az MTVA a négy válogatót 2024. február 10-én, február 17-én, február 24-én és március 2-án tartotta. A négytagú zsűri és a közönség közvetlenül a dalok elhangzása után pontozta az egyes dalokat 1-től 10-ig. A műsort élőben közvetítette a Duna, illetve interneten adal.hu.
Királyi többes (Szekeres András, Barbaró Attila, Keresztes Viktor, Czakó Dániel)
9
10
10
10
9
48
Továbbjutott
37
Fluidia
Miről szól ez a dal? (Szőcs Szimonetta, Berényi Gábor, Lázár Zoltán)
8
8
9
8
9
42
Továbbjutott
38
Szalma Annamária és Telek Attila
Százszor is (Telek Attila, Szalma Annamária)
7
7
8
7
9
38
Kiesett
39
Csintalan Márk
Számítottam rád (Csintalan Márk)
8
8
8
8
9
41
Kiesett
40
Roy Galeri
Kiáltás (Szabó Tibor)
10
10
10
10
9
49
Továbbjutott
Elődöntők
Az MTVA a két elődöntőt 2024. március 9-én és március 16-án tartotta. Az elődöntőkben minden produkciót crossover átiratban kellett előadni a versenyzőknek. Ezek elkészítése az MTVA által felkért szakmai segítők iránymutatása alapján történt és a fix session zenekar is segítséget nyújtott a produkcióknak. A műsort élőben közvetítette a Duna a Petőfi Rádió, illetve interneten adal.hu.
A döntőt 2024. március 23-án tartotta az MTVA tíz előadó részvételével. A végeredmény a nézői szavazás illetve a szakmai zsűri szavazatai alapján alakult ki. A zsűri a dalok elhangzása után csak szóban értékelte a produkciókat. Az összes dal elhangzása után pontozta a produkciókat a zsűri. Az első helyezett 10 pontot kapott, a második 8-at, a harmadik 6-ot, míg a negyedik 4 pontot. A pontozás során a négy legtöbb pontot szerzett dal közül a nézők SMS-ben küldött szavazatokkal választották ki a verseny győztesét. A műsort élőben közvetítette a Duna és a Petőfi Rádió, illetve interneten adal.hu. A döntőben minden produkciót szimfonikus változatban adtak elő a versenyzők az MR Szimfonikusok közreműködésében.
A zsűri pontozása által közönségszavazásra juttatott dalok
Az egyes fordulók neveinek megváltozása miatt a 2013 és 2016 között életben lévő elődöntő–középdöntő–döntő rendszer elnevezése a táblázatban a 2017-ben bevezetett válogató–elődöntő–döntő formátumban olvasható.