A zsidókhoz írt levél
A Zsidókhoz írt levél (Héber levél) az Újszövetségbe kanonizált levél. A szerző és a címzettek "személyéről" a modern bibliakutatók nem jutottak megegyezésre, de nem Pál apostolhoz kapcsolják a levelet. Szerzőjét ismeretlen személynek tekintik;[1] és a levél Pál stílusának szándékos utánzásával íródott.[2] Néhányan azt mondják, hogy talán a hetven tanítvány közé tartozó Priscilla és Aquila a szerzői,[3][4] akik Pál apostollal dolgoztak együtt. A levél keletkezési ideje az első század. A szerzőCsak találgatások állnak rendelkezésre a levél szerzőjének megállapításában. Korábban Pál apostol leveleihez sorolták, erősen megoszlanak azonban a vélemények, hogy valóban tőle származik-e, vagy Pál egyik követőjétől. Nyelvezete nem Pál írásmódja. Másképpen idézi és használja az ószövetségi szövegeket is. Maga a tanítás is benne másképp van előadva.[5] Napjainkban szinte minden kutató már nem Pál apostolt tekinti a levél szerzőjének,[6] hanem egy ismeretlen, a páli teológia hatása alatt álló írót.[1][2][7] A 2. és 4. évszázad között nem tartották a kanonikus Szentírás részének sem. Alexandriai Kelemen szerint ugyan Pál írta, csak Lukács fordította görögre. A 3. évszázadban Órigenész felvetette, hogy talán nem az apostol a szerző, és megjegyezte: "Csak Isten tudja valójában ki írta ezt a levelet". Azt is felfedezni vélte, hogy aki írta, emlékezetből idézte az apostolt. Tertullianus szerint Barnabás lehetett a szerző. Luther Márton éppen a szónokiasság miatt az alexandriai Apollóra gyanakodott. Akik nem tartják közvetlenül Pál apostol levelének ma sem, azok hiányolják a bevezetésben a szokásos bemutatkozást, továbbá a stílust előkelőnek és szónokiasnak látják, és ezért nem levélnek, hanem prédikációnak tartják. Maga a tanítás is benne másképp van előadva, mint Pál leveleiben megszokott. [5] A mai kutatók hajlanak arra, hogy a páli iskolából, hellenista kultúrkörből írta valaki ezt a levelet, az 1. század végén. Akik szorosan Pálhoz kapcsolják, hivatkoznak a jelképes beszédre, a célzások azonosságaira, melyek a többi - Pál apostol által írt - levél jellemzői. E szerint Pál Itáliában, Rómában volt (Zsid 13,24; 10,34), talán 67 körül, így Pál halála előtt keletkezett. 1931-ben találtak egy tekercseket amit Chester Beattynak neveztek el. A kettes számú tekercs nyolcvan lapot tartalmaz, Pál leveleinek gyűjteménye, közöttük ez is. A levél címzettjeiről is megoszlanak a vélemények: Palesztinában, száműzött zsidó keresztényeknek szólhatott, de nem tudni, hogy pontosan hol. Szerkezete
Tartalmi összefoglalóAz Ószövetséget hasonlítja össze a mindenek felett lévő Krisztus dicsőségével. Az állításokat többek között a zsoltárok könyve vett idézetekkel támasztja alá. Azt tanítja a szerző, hogy Isten új szövetséget kötött az emberekkel Jézus Krisztusban. E szövetség lényege, hogy Jézus Krisztus, a Messiás kereszthalálával megváltotta az emberiséget az eredendő bűntől, ezért aki hisz benne és követi az Ő tanításait, annak megadatik az örök élet. Ez az új szövetség meghaladja azt, amit Mózes közvetítésével kötött Isten a kivonulás idején. (Lásd 8. és 9. fejezet.) Kapcsolódó cikkekJegyzetek
Források
|