Aczél Ilona (színművész)
Aczél Ilona,[2][3] született: Alter Ilona Gabriella Magdolna (Királyhelmec, 1884. november 7. – Budapest, 1940. március 5.[4]) magyar színésznő. ÉleteAlter Sándor és Nébenzáhl Paula leányaként született. A Színiakadémiát 1905-ben fejezte be, majd 1906-ban Kolozsvárra szerződött. 1908-ban lett a Nemzeti Színház tagja, majd 1912 decemberében szerződtette a Magyar Színház, de 1914 és 1935 között ismét a Nemzeti Színházban játszott, később pedig a Magyar Színházban és a Vígszínházban szerepelt. Természetes humorával, széles jellemábrázoló készségével, tiszta beszédtechnikájával elsősorban a vígjátékokban volt sikeres, de jól érvényesült Shakespeare és Shaw komédiáiban is. 1911. június 19-én Budapesten, az Erzsébetvárosban kötött házasságot Csathó Kálmán színházi rendező és íróval.[5] Férje társasági vígjátékainak sikereihez egy-egy jellegzetes figura alakításával járult hozzá. 1928-ban a Nemzeti Színház örökös tagja lett. Fontosabb színházi szerepei
Filmszerepei
Jegyzetek
Források
|