Adama Traoré (labdarúgó, 1996)
Adama Traoré Diarra (L’Hospitalet de Llobregat, 1996. január 25. –) mali származású[1] spanyol labdarúgó; csatár. A Premier League-ben szereplő Fulham játékosa. PályafutásaKorai éveiTraoré 2004-ben csatlakozott mindössze 8 évesen az FC Barcelona ifjúsági csapatához, az L'Hospitalet klubjától. FC BarcelonaBarca B2013. április 13-án nevezték először a tartalékcsapatban, a spanyol másodosztály 2012/13-as szezonjában a CD Numancia elleni találkozón. Majd a következő szezonban, október 6-án mutatkozott be az SD Ponferradina elleni 1–0-s vendégbeli mérkőzésen. A 78. percben Frank Bagnackot váltva. 2014. január 5-én jegyezte első gólját, az AD Alcorcón elleni 2–2-s összecsapáson. 2015. június 7-én játszotta az utolsó mérkőzését, az Recreativo Huelva elleni 2–0-s vendégbeli találkozón. A felnőttcsapatban2013. november 23-án 17 évesen és 302 naposan mutatott be a csapatban a Granada CF elleni hazai 4–0-s bajnoki találkozón. Csereként a 83. percben Neymart váltotta.[2] Majd három nappal később, játszotta első Bajnokok Ligája mérkőzését, az Ajax elleni 2–1-s idegenbeli összecsapáson. Cesc Fàbregast váltotta a találkozó 82. percében. 2014. december 16-án először lépett pályára a spanyol labdarúgókupa, SD Huesca elleni 8–1-s hazai diadalon. Négy perccel később cseréjét követően, a 78. percben megszerezte nagycsapatban az első és utolsó gólját. Aston Villa2015. augusztus 14-én az angol Premier League-ben szereplő Aston Villa 7 000 000 fontért megvásárolta, és ötéves szerződést írt alá a csatárral.[3] A csapatban augusztus 22-én csereként debütált, a 69. percben Carlos Sánchezt váltotta a Crystal Palace elleni, 2–1-re elveszített idegenbeli mérkőzésen. 2015. augusztus 15-én játszotta első Ligakupa mérkőzését, a Notts County FC elleni 5–3-s hazai találkozón és megszerezte első gólját. 2016. augusztus 13-án játszotta utolsó mérkőzését, a Rotherham United elleni másodosztályú bajnoki találkozón. Middlesbrough2016. augusztus 31-én négyéves szerződést kötött a csapattal, nem hozták nyilvánosságra az átigazolási díjat.[4] Szeptember 10-én debütált a csapatban, a 81. percben Cristhian Stuanit váltotta. A Crystal Palace elleni 1–2 végeredményű idegenbeli találkozón. Ebben a szezonban 31 mérkőzésen, egyetlen gólt sem jegyzett. Wolverhampton Wanderers2018. augusztus 8-án szerződtették a Middlesbrough csapatától, 2023 nyaráig.[5] Tíz nappal később mutatkozott be a Premier League 2. fordulójában a Leicester City ellen. Szeptember 1-én szerezte meg a csapatban, és a bajnokságban az első gólját a West Ham United ellen, amivel megnyerték a mérkőzést. 2019. október 6-án az 50. Premier League mérkőzésen, két gólt szerzett a Manchester City otthonában. November 28-án először volt eredményes nemzetközi kupasorozatban az Európa Ligában az SC Braga ellen a 3–3-as idegenbeli csoportmérkőzésen. Ismét Barcelona2022. január 29-én a 2021–22-es idény végéig kölcsönvette korábbi klubja a Barcelona.[6] A katalán klubnak opciós joga lesz a végleges megvásárlására.[7] Február 6-án debütált második alkalommal a csapatban, a bajnokság 23. fordulójában az Atlético Madrid elleni 4–2-re megnyert összecsapáson, a mérkőzés 21. percében egy asszisztot is kiosztott, amit Gavi váltott gólra, ezzel a találattal fordították meg 2–1-re az eredményt. Február 13-án ismét gólpasszal vette ki részét az RCD Espanyol elleni városi rangadón, az utolsó percekben Luuk de Jongot szolgálta ki, ennek köszönhetően a mérkőzés 2–2-re végződött. Február 17-én lépett pályára első alkalommal a klub színeiben az Európa Ligában, egy 1–1-s találkozón az SSC Napoli ellen. Fulham2023. augusztus 12-én két évre leigazolta a londoni együttes, miután lejárt a szerződése a Wolverhamptonnál.[8] Augusztus 19-én mutatkozott be a Premier League 2023–2024-es idény - második fordulójában a Brentford ellen 3–0-ra elvesztett bajnokin, az utolsó négy percre állt be Raúl Jiménez-t váltva. Augusztus 29-én lépett pályára kezdőként a Tottenham Hotspur elleni EFL Kupa mérkőzésen. A válogatottbanSpanyolország2013 nyarán tagja volt annak az U19-es válogatottnak, amely képviselte Spanyolországot a 2013-as Európa Bajnokságon.[9] 2018. március 22-én debütált az U21-es csapatban, a 2019-es U21-es Európa Bajnokság selejtezőjében Észak-Írország ellen.[10] 2019. november 9-én Rodrigo helyett behívták a 23 fős keretbe, a Málta és a Románia elleni EB selejtező mérkőzéseire. Mivel megsérült az Aston Villa elleni bajnokin, így nem tudott a válogatott szolgálatába állnia. 2020 augusztusában ismét meghívott kapott, a 2020–2021-es UEFA Nemzetek Ligája első két mérkőzéseire. Augusztus 31-én pozitív lett a koronavírus tesztje, így kikerült a keretből. Majd a német mérkőzés után a második tesztje negatív lett. Így szeptember 3-án újra csatlakozott a kerethez. Három nappal később pedig a PCR-tesztje magas antitestszámot mutatott, így kikerült megint keretből. De október 7-én nem szólt közbe semmi, így a Portugália elleni döntetlen barátságos mérkőzés 62. percében csereként tudott debütálni a csapatban. Három nappal később tétmérkőzésen is bemutatkozott, csereként az 53. percben Ansu Fati helyett, a Svájc elleni 1–0-s hazai összecsapáson. Statisztika2023. augusztus 26-i állapot szerint.
A válogatottban2021. szeptember 8-i állapot szerint.[11]
Jegyzetek
További információkKözösségi platformokEgyéb weboldalak
|