1 A felnőtt klubokban játszott mérkőzések és gólok csak a bajnoki mérkőzések adatait tartalmazzák. Utolsó elszámolt mérkőzés dátuma: 2021. április 24. 2 Utolsó elszámolt válogatott mérkőzés dátuma: 2021. június 3.
Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!
Bayer Leverkusen
A 2014-15-ös idény végén kieső Freiburgból Mehmedit a bajnokság egyik élcsapata, a Bayer Leverkusen vásárolta ki 8 millió euró ellenében.[1] Igen jól kezdett új csapatában, augusztusban a Lazio elleni BL-selejtezőn rögtön gólt szerzett.[2] Ám a szezon kezdetén a csapathoz igazoló mexikói "szupersztár", Chicharito érkezésével hirtelen a cserepadra szorult. Szerencséjére ekkor a koreai Szon távozásával megüresedett egy szélső támadói pozíció, melyet így az idény nagy részében ő tölthetett be. Ezalatt a bajnokságban két gólt és hét gólpasszt jegyzett, de a BL-ben ment neki igazán, itt a gyógyszergyáriak hat csoportmérkőzéséből négyen is betalált. Márciusra azonban a remek formában játszó fiatal Julian Brandt kiszorította a kezdőcsapatból.
Mehmedi fiatalkora óta több korosztályos svájci válogatottban is szerepelt. Tagja volt a 2008-as U17-es Eb-n szereplő svájci csapatnak, illetve szerepelt a 2009-es U19-es Eb-n. Mindkét esetben a csoportkörben búcsúztak. A 2011-es U21-es Eb-n azonban egészen a döntőig jutott a svájci válogatottal. A torna legtöbb mérkőzését végigjátszotta, a Fehéroroszország elleni csoportmeccsen két gólt is szerzett, majd a Csehország elleni elődöntő hosszabbításában az ő találata döntött.[4] Végül a döntőben alulmaradtak a spanyolokkal szemben 0:2 arányban.
A felnőtt válogatottban 2011 nyarán, 20 évesen, Ottmar Hitzfeld edzősége alatt debütált egy Anglia elleni Eb-selejtezőn.[5] Első válogatott gólját 2012 májusában a Németország elleni látványos 5:3 arányú győzelem során szerezte.[6] Tagja volt a 2014-es világbajnokságon a nyolcaddöntőig jutó svájci válogatottnak. A tornán minden mérkőzésen szerephez jutott, Ecuador ellen gólt is szerzett. 2016 tavaszán bekerült a franciaországiEurópa-bajnokságra utazó svájci keretbe.