Aeropark
Az Aeropark (korábbi nevén: Ferihegyi Repülőgép Emlékpark) magyar repüléstörténeti múzeum, amely Budapesten, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2B terminálja közelében helyezkedik el. A szabadtéri repülőgép-múzeumban megtekinthető a magyar közforgalmú repülés elmúlt 60 évének szinte teljes fejlődéstörténete, a Li–2 típustól kezdve egészen az ezredfordulóig szolgálatban lévő Tu–154-esig, valamint számos repülőtéri kiszolgáló eszköz. JellemzőkMegközelíthetőségTömegközlekedéssel: a Kőbánya-Kispestről induló 200E jelű autóbusszal a Repülőmúzeum megállóig kell utazni, majd onnan egy rövid sétával érhető el az Aeropark. Autóval a 2-es terminál felé vezető bekötőúton a felüljárót elhagyva a „Repülőmúzeum” táblát követve, a körforgalomban balra kanyarodva lehet eljutni a bejárathoz. Parkolás az Aeropark saját parkolójában ingyenesen lehetséges. Az aszfaltozott bekötőúton tilos megállni. Nyitvatartás
Programlehetőségek, rendezvényekBelülről megtekinthető repülőgépekAz Aeroparkban néhány kivétellel szinte az összes repülőgép pilótafülkéje is megtekinthető, többek között az Il–18-as, Tu–134-es valamint Tu–154-es. Múzeumok ÉjszakájaAz Aeropark minden évben több múzeumhoz hasonlóan csatlakozik a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozathoz. TörténeteAz Aeropark története 1988. február 23-án indult, a szovjet hadsereg Déli Hadseregcsoportjától kiállítási célokra kapott Il–14T repülőgép átadóünnepségén. Itt jelentette be Veress István, a Közlekedési Múzeum főigazgatója, valamint Erdei Tamás, a Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság (LRI) vezetője a „repülőtéri skanzen” megalapítását. Az „ős-skanzen” a repülőtér belterületén, az akkori Malév hangár mellett állt, itt tárolták a 04-es oldaszámú Il–14-est, a HA-MOA lajstromjelű Il–18-ast, valamint a HA-LBE lajstromjelű Tu–134-est is. A Ferihegy Repülőgép Emlékpark 1991-ben nyílt meg a 31L futópálya síkja és a 2B terminál közötti részen, az év októberében vontatták át jelenlegi helyére az Il–14-est, az Il–18-ast valamint a Tu–134-est, kiállították a Tesla leszállítóradart és vezérlőkonténerét. A kiállított repülőgépek és a repülőtéri szolgálatoktól kapott eszközök a Közlekedési Múzeum tulajdonába kerültek, az állagmegóvást valamint a bemutatást pedig az LRI vállalta. A múzeum fejlesztésére azonban sem az LRI, sem a később abból átalakulással létrejött Budapest Airport Zrt. nem tudott kellő gondot fordítani, így a tevékenység lényegében az állagmegóvásra korlátozódott. 2003-ban a BA Zrt. megvált minden olyan üzletágától, amely nem kapcsolódott szorosan a repülőtér üzemeltetéséhez, így a múzeumtól is. A repüléstörténeti emlékek megmentésének céljából felmerült a gondolat, hogy a múzeum Ferihegy Repülőgép Emlékpark néven, alapítványi formában működjön tovább, mely alapítvány létrehozásához BA Zrt. jelentős támogatást nyújtana. A Ferihegyi Repülőgép Emlékpark Kulturális Alapítványt 2004. június 18-án a Fővárosi Bíróság nyilvántartásba vette. Az alapítvány az Emlékpark üzemeltetését 2004. június 26-án vette át. Tíz évvel később, 2014. tavaszán a park üzemeltetését a Légiközlekedési Kulturális Központ Közhasznú Nonprofit Kft. vette át. A 2010-ben alakult társaság célja a repülőgépek és a magyar légiközlekedés egyéb hagyatékainak megőrzése és bemutatása.[1] 2014. június 19. óta a múzeum Aeropark néven üzemel tovább. A buszos repülőtér-látogatásokat 2013 tavasza óta szervezi a cég.[2] 2017. március 23-án az Aeropark átköltözött az M4-es autóút repülőtéri csomópontjának szomszédságába. A beruházás keretében új BKK buszmegálló, a parkhoz vezető gyalogút, valamint a látogatók számára ingyenesen használható parkoló létesült, vagy a közeljövőben létesülni fog. A múzeumban vadonatúj könnyűszerkezetes épületek fogadják a vendégeket, ahol szimulátor, kávézó és jól felszerelt ajándékbolt is működik. Minden kiállított repülőgép négy-négy irányból intenzív megvilágítást kapott. Bizonyos forgalmi helyzetekben a látogatók feje felett, kis magasságban repülnek át a 31L futópályát megközelítő járatok. Kiállított repülőgépekAz Aeropark területén kiállított repülőgépek a magyar közforgalmú repülés elmúlt 60 éves történetét mutatják be, a repülőgépek nagy része látogatható. Li–2T (HA-LIQ)Malév beceneve: Teve. A HA-LIQ lajstromjelű Li–2 típusú repülőgép 1952. március 27-én érkezett Magyarországra, a Magyar Néphadsereg megrendelésére. 1954-től katonai festéssel (zöld alapszín, fehér felirattal) és 206-os oldalszámmal repült. 1957. március 20-án került a Malévhoz, ahol megkapta polgári lajstromjelét, de katonai festésben maradt. 1958-tól teherszállító gépként használták. 1964. május 20-án a Malév visszaadta eredeti tulajdonosának, ahol lekerült róla a polgári lajstromjel, visszakapta eredeti oldalszámát, majd egészen 1974-ig, selejtezéséig repült. Selejtezésével egyidejűleg adták át a Közlekedési Múzeumnak. 1980-ban felújították, majd Farkashegyen tárolták a MÉM Repülőgépes Szolgálat (RSZ) telepén. Összes repült ideje 3829 óra, 5863 ciklussal. Az Aeroparkba 1993. július 13-án szállították át.[3][4] Beltere teljesen felújított, látogatható. Il–14T (HA-MAL)Malév beceneve: MALvinka. A közelmúltban korabeli Malév festést kapott HA-MAL lajstromjelű Il–14T típusú repülőgép eredetileg 04-es oldalszámot viselve a Szovjet Hadsereg Déli Hadseregcsoportjában, a Szovjet Légierő 226-os önálló vegyes repülőezredének kötelékében teljesített szolgálatot, a németországi Sperenberg repülőterén. 1981-ben kivonták a szolgálatból és az ukrajnai Mirgorodba repülték, ahol 6 évig tárolták, majd onnan 1987-ben Tökölre vitték. 1987. december 8-án Ferihegyre repülték, és az „ős-skanzenben” tárolták 1991. október 20-ig, amikor jelenlegi helyére vontatták. Összes repült ideje 5928 óra.[5] A repülőgép külön érdekessége a 2009–2010 év fordulóján teljesen civil szerveződésként indult felújítási munkák, amelyek célja kezdetben a repülőgép korhű Malév színekbe öltöztetése volt, de a felújító csapat látva a 25 éve leállított repülőgép viszonylag jó műszaki állapotát, a munkák folytatása mellett döntött. 2011. április 8-án sikeresen beindult a repülőgép jobb oldali, kettes hajtóműve,[6] majd 2012. március 25-én a bal oldali, egyes hajtómű is életre kelt.[7] A repülőgép beltere is látogatható. A repülőgéppel motorbemutatókat tartanak, átlagosan havonta egy alkalommal, ahol a látogatók átérezhetik a repülés hőskorának hangulatát 2x 1900 lóerő dübörgése közepette. Il–18V (HA-MOA)Malév beceneve: MOAladár. A 180001903 gyártási számú Il–18 típusú repülőgép 1960. április 1-jén érkezett Magyarországra, első útját május 20-án teljesítette Moszkvába. Üzemideje során több nagyjavításon esett át, 1964-ben TG–16-os fedélzeti segédhajtóművet építettek bele, 1968-ban az eredeti hajtóműveket AI–20K típusúakra cserélték, majd ugyanebben az évben 89-ről 105 férőhelyessé alakították át, és megkapta az Il–18V típusjelzést. Teherszállítóvá alakítása előtti utolsó közforgalmi útját 1977. április 1-jén teljesítette a Budapest–Prága–Budapest útvonalon. Legutolsó emlékrepülésére 1987. február 19-én került sor, 3 nappal később kivonták a forgalomból. Összes repült ideje 37197 óra, 17285 ciklussal. A múzeumba 1991 októberében került, belülről is megtekinthető. Il–18V (HA-MOG)Malév becenév: MOGéza. A 184007103 gyártási számú Il–18 már eleve modernizált Il–18V változatként 1964. március 28-án érkezett Magyarországra, első forgalmi útja Moszkvába vezetett. 1967 elején az eredeti hajtóműveket AI–20K típusúakra cserélték. Utolsó utasos járatát 1978. november 3-án teljesítette a Budapest–Szófia–Budapest útvonalon, ezután teherszállítóvá alakították át. 1988. október 13-án repült utoljára, a Budapest–Kaszentína–Budapest útvonalon. Másnap hajtóműpróba közben a hármas hajtómű kigyulladt, de a tüzet sikeresen eloltották. A HA-MOA alkatrészeivel kijavították, de a december 6-ra tervezett selejtezés közelsége miatt már nem repült többet. 1993 júniusában a Malév Oktatási Központ tanműhelye kapta meg, 2006-ig az oktatóhangár mellett állt. Az év végén a repülőgép feldarabolását elkerülendő, civil szerveződés és aláírásgyűjtés indult,[8] mely eredményeként az Aeroparkba vontatták. Belülről nagyon rossz állapotban van, emiatt nem is látogatható, de 2014 júniusában a külső festése felújításra került. Összes repült ideje 36558 óra. Tu–134 (HA-LBE)Malév becenevei: LBElemér, Kisvas, Kistuskó. A repülőgép 1969. március 22-én érkezett Magyarországra, első forgalomban repült útvonala a Budapest–Prága–Budapest járat volt. 1983 tavaszán „Comfort” osztályt alakítottak ki benne, ezért a szállítható személyek száma 72-ről 68-ra csökkent. Utolsó forgalmi útját 1987. december 18-án Durucz Jenő parancsnokkal a fedélzeten teljesítette a Budapest–Varsó–Budapest útvonalon, majd egy emlékrepülés következett meghívott vendégekkel a fedélzeten. 1988. április 11-én, a Malév Tu–134-esei közül elsőként vonták ki a forgalomból. Összes repült ideje 24167 óra, 19499 ciklussal. 1991-ig az ős-skanzenben állt, majd átvontatták a jelenlegi helyére, az Aeroparkba. Belülről is megtekinthető. Tu–154B–2 (HA-LCG)Malév beceneve: LCGéza, Nagyvas, Nagytuskó. 1975. november 24-én érkezett Magyarországra, Tu–154B alapváltozatként. 1980 decemberében nagyjavításra repülték, ahol többek között ICAO CAT–II korlátozott látási viszonyok közötti leszállásra is alkalmassá tették, típusjele ekkor Tu–154B2-re változott. 1983-ban a „Comfort” osztály kialakításával a szállítható személyek száma 143-ra csökkent. Utolsó útját a Budapest–Iráklio–Budapest járaton repülte, majd kivonták a forgalomból. Összes repült ideje 21554 óra, 13803 ciklussal. Az Aeroparkba 1994. szeptember 24-én vontatták át. Belülről is megtekinthető. Jak–40E (HA-YLR)A HA-YLR lajstromjelű Jak–40-es repülőgép 1975. december 17-én érkezett Magyarországra a Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság megrendelésre. Navigációs berendezések bemérésére, hitelesítésére alkalmazták Magyarországon és külföldön egyaránt. Közforgalomban nem repült. 1987-ben a Tu–134-esen is látható festést kapta, majd a Malév 1993-as arculatváltása után a jelenlegi színekre festették. 2001-ben nagyjavítás helyett egyenesen az Aeroparkba vontatták. A repülőgép üzemképes, műszaki állapota kiváló. Rendezvények alkalmával belülről is megtekinthető. Jak–40E (HA-LRA)Gyártási száma: 9440837. 1990-ben érkezett Magyarországra, korábban Csehszlovákiában repült OK-EED lajstromjellel. 1990 és 2001 között a Linair színeiben repült, ami akkor a Malév partnere volt. Később nyugdíjazták. Belülről is megtekinthető.[9] An–2M (HA-MHI)A repülős szlengben "Ancsa" vagy "Kukacbombázó" néven is ismert An–2-es repülőgépet 1967. december 19-én vette át a Magyar Repülőgépes Szolgálat. Vegyszertartállyal és szórófejjel felszerelve mezőgazdasági repüléseket végeztek vele. 1994-ben selejtezték, majd az Aeroparkban állították ki. Csak kívülről tekinthető meg. Mi–2 (HA-BCB)A repülős szlengben "Repülő csirkecombnak" is nevezett Mi–2-es helikoptert 1980 januárjától az Országos Mentőszolgálat használta mentő- és betegszállítóként. 1994-ig Székesfehérváron állomásozott. Ez év augusztus 14-én Ferihegyre repült nagyjavításra, de erre végül nem jutott pénz, ezért 1998-ban 2841 repült órával és 7732 felszállásszámmal selejtezték. Az Aeroparkba 1999. április 27-én vontatták át. An–2R (HA-YHF)Gyártási száma: 1G181-42A. 1979-ben készült Lengyelországban, és még abban az évben Magyarországra került. Első lajstromjele a HA-MDK volt, mezőgazdasági feladatokat teljesített. 1995-ben selejtezték, majd egy pestszentlőrinci McDonald's étterem parkolójában volt kiállítva. A gépet a gyorsétterem bezárása után, 2014-ben szállították az Aeroparkba, ahol a Malév Aero Club színeire festve állították ki.[10][11][12] L–410 Turbolet (HA-LAF)Gyártási száma: 902518. Belülről is megtekinthető.[13] Cessna 500 Citation I1999-ben gyártott üzleti repülőgép. 2007-ben került Magyarországra, ahol először HA-JET, majd HA-JEB és HA-FIT lajstromjellel repült.[14] 2022-ben került az Aeroparkba.[15] EszközökTesla leszállítóradar és vezérlőkonténerA Jak–40 szomszédságában elhelyezett precíziós leszállító radart (PAR) a Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság megrendelésére 1975 januárjában telepítették a jelenlegi 13R/31L futópálya B jelű gurulóútja mellé. Még az üzembe helyezés előtt, január 15-én a Berlinből érkező HA-MOH Il–18-as a gurulóút közelében lezuhant, és a repülőgép darabjai a radart súlyosan megrongálták. A javítás után a kilencvenes évek elejéig használták. Az Aeroparkba 1991-ben került. GeocachingKözvetlenül az Aeropark mellett, valamint a múzeum területén belül is várja egy elrejtett geoláda a geocaching szerelmeseit.[16] Médiamegjelenések
Jegyzetek
Források
További információkA Wikimédia Commons tartalmaz Aeropark témájú médiaállományokat.
Kapcsolódó szócikkek |