|
Albertus Magnus
Albertus Magnus, másképp Kölni Albert vagy egyházi nevén Nagy Szent Albert, (születési neve: Albrecht Bollstädt) (Lauingen, 1193 körül – Köln, 1280. november 15.) latin nyelven író német filozófus, teológus, püspök, polihisztor,[1] egyháztanító,[2] a középkor egyik legegyetemesebb gondolkodója.[3] Élete alkonyán a Magnus (= Nagy) jelzőt csatolták a nevéhez.[4] Századának legtermékenyebb írója volt [5] és korának egyetlen tudósa, akit „Nagy”-nak neveztek.[5] Egyesek a középkor legnagyobb német filozófusaként és teológusaként hivatkoznak rá. [6][7] Tanítványai közül a leghíresebb Aquinói Tamás. Nagy műveltségű emberként hatalmas tudományos életművet hagyott maga után, különösen a természettudományok terén. A keresztény hit és az ókori tudomány összeegyeztetésének útjait egyengette azzal, hogy Arisztotelész műveit megismertette a nyugat-európai tudományos élet köreiben, s kiegészítette az arab és zsidó magyarázók fordításaival is. Vele kezdődik nyugaton a komoly természettudományos érdeklődés, melyet addig a teológia teljesen kiszorított.[8] Bölcseleti művei nagyrészt az arisztotelészi iratok bőséges kommentárjai.[6] ÉleteValószínűnek tűnik, hogy valamikor 1200 előtt született,[9] feltehetőleg 1193 táján, a Duna menti Launingenben. A családja valószínűleg ministerialis osztálybeli volt; a Bollstädt nemesi vagy grófi családdal való összekapcsolása szinte biztosan puszta feltételezés a 15. századi hagiográfusoktól.[9] Fiatal korában a padovai egyetemre küldték tanulni; ezt a várost vagy azért választották, mert nagybátyja ott lakott, vagy azért, mert Padova híres volt a bölcsészettudományáról.[10] 1223-ban (vagy 1229-ben)[9] a Padovai Egyetem elvégzése után magiszterként léphetett a Domonkos-rendbe és teológiát tanult Bolognában és máshol. Teológiai tanulmányainak lezárulásával a rend németországi kolostoraiban tanított, Hildesheimben, Freiburgban, Ratisbonban, Strasbourgban és Kölnben.[10] Valamivel 1245 előtt a párizsi egyetem Saint-Jacques domonkos kolostorába küldték, ahol kapcsolatba került a párizsi egyetem műveivel, Arisztotelész írásaival, valamint Averroës Arisztotelész műveihez fűzött kommentárjaival.[5] A Saint-Jacques-ban két évig a Bibliáról, majd további két évig Petrus Lombardus Sententiarum művéből, a középkori egyetemek teológiai tankönyvéről tartott előadást.[5] Kommentárokat írt a Bibliához és a Sententiarumhoz.[5] A középkori teológusok közül egyedül ő kommentálta Arisztotelész összes ismert munkáját, mind a valódiakat, mind a hamisítványokat, gyakran hozzáfűzve „kitérőket”, amelyekben saját megfigyeléseit és spekulációit fejezte ki.[5] Spekulációi nyitottak voltak az újplatonikus gondolkodásra.[5] Miközben ezen a projekten dolgozott, valószínűleg a tanítványai között volt Aquinói Tamás, aki 1245 végén érkezett Párizsba.[5] Párizsból Aquinói Tamással 1248 nyarán tértek vissza Kölnbe, mert ideküldték, hogy megszervezze az első németországi domonkos studium generale-t („általános tanulmányi ház”).[5] 1254-ig elnökölt a ház felett, és a tanulás, a tanítás és az írás teljes rendjének szentelte magát.[5] Ebben az időszakban fő tanítványa Aquinói Tamás volt, aki 1252-ben tért vissza Párizsba.[5] A két férfi szoros kapcsolatot tartott fenn annak ellenére, hogy a tanbeli különbségek kezdtek megjelenni.[5] Kölnben Albertus Magnus novíciusmester és professzor lett. Mindeközben pápai tanácsadóként és hitszónokként is feladatokat vállalt. 1254-ben Worms tartományfőnökévé választották. Bár további adminisztratív feladatok nehezedtek rá, folytatta írását, tudományos megfigyelését és kutatását. 1257-ben lemondott a tartományfőnöki tisztségről, és Kölnben folytatta a tanítást. 1259-ben IV. Sándor pápa kinevezte a regensburgi püspök helyettesítőjének, majd 1260 januárjában kinevezték püspöknek.[5] Hamarosan azonban kiderült, hogy Albertus Magnus személyisége nem alkalmas az akkoriban dúló egyházon belüli jogviták miatt kemény kezet igénylő poszt betöltésére. IV. Sándor 1261-ben bekövetkezett halála után Albertus lemondhatott a püspöki székéről. Ezután visszatért rendjéhez és Kölnbe tanított.[5] 1263-tól 1264-ig IV. Orbán pápa legátusa volt,[5] a keresztes hadjáratot hirdette Németországban és Csehországban; ezt követően Würzburgban és Strasbourgban tartott előadásokat. 1270-ben véglegesen Kölnben telepedett le.[5] Élete utolsó évtizedében a kölni dominikánus kolostorban élt és tanított. Halála előtt körülbelül három évvel memóriája annyira meggyengült, hogy szinte minden addigi tudását elveszítette, kivéve a legfontosabb egyházi feladatinak elvégzéshez szükséges ismereteket, amelyek segítségével, aktívan részt vett egyházi közösségének napi tevékenységében, egészen 1280-ig, amikor nyolcvanvalahány éves korában elhunyt. MunkásságaAlbertus Magnus összegyűjtött írásait 1899-ben harmincnyolc kötetben foglalták össze. Ez megmutatja termékeny életművét és enciklopédikus tudását olyan témákban, mint a logika, teológia, botanika, földrajz, csillagászat, asztrológia, ásványtan, alkímia, állattan, élettan, frenológia, jog, barátság és szerelem. Ismerete korának minden tudását felölelte, és valószínűleg korának egyik legnagyobb tudósa volt.[11] Arisztotelész összes írását értelmezte és rendszerezte, az egyházi tanításnak megfelelően.[12] Főbb teológiai munkái Petrus Lombardus művének (Magister Sententiarum) három kötetes kommentárja, két kötetben pedig a Summa Theologiae. A tevékenysége azonban inkább filozófiai, mint teológiai jellegű volt. Teljes egészében máig is feltáratlan és publikálatlan életművében polihisztorként kora szinte minden tudományával foglalkozott: az ásványi-, növényi- és az állatvilág ugyanúgy foglalkoztatta, mint az asztrológia és az alkímia. A középkorban – egészen a kora újkorig – az asztrológiát széles körben elfogadták a tudósok és értelmiségiek, akik azon nézeten voltak, hogy a földi élet valójában egy mikrokozmosz a makrokozmoszban. Úgy gondolták, hogy a kettő között ezért van megfelelés, és így az égitestek a földihez hasonló mintákat és ciklusokat követnek. Ezzel a világnézettel ésszerűnek tűnt azt állítani, hogy az asztrológia felhasználható az emberek valószínű jövőjének előrejelzésére. Albertus azzal érvelt, hogy a ránk ható égi hatások megértése segíthet abban, hogy életünket jobban a keresztény előírások szerint éljük.[13] Bölcseleti művei három csoportra oszlanak:[6]
Széles forrásismerete és egyetemes tudása bámulatos. Spekulatív hajlama mellett a természettudományi tapasztalatok induktív megfigyelésére is roppant gondot fordított. Igazán ismertté Arisztotelész műveinek kommentárjaival vált. Arisztotelészt igyekszik azonban az arab átfestéstől megtisztítani és a keresztény elvekhez simítani. Kezdeményezője volt az arab kommentárok felhasználásával megújult arisztoteliánus filozófiának, a klasszikus skolasztikus filozófia kibontakoztatásának. Aquinói Tamás részben az ő gondolatait folytatta tovább, s csak az ő alapvetésével építhette meg a katolikus hittudomány és bölcselet örökérvényű szintézisét.[6] Az istenbizonyítékokat az okság elvére építi, az ontologikus érvvel szemben kétségei vannak. Sokat foglalkozik a világteremtés kérdéseivel. Tagadja a teremtés örökkévalóságát, viszont a teremtés időbeli kezdetét hittitoknak tartja.[6] Pszeudo-Dionüsziosz munkáinak összefoglalását is megkezdte, ám azt tanítványa, Aquinói Tamás fejezte be, aki Párizsban és Kölnben is munkatársa volt. Filozófiája és teológiája kezdeti kísérlet volt a hagyományos platonikus tartalom és az újra felfedezett arisztoteliánus formai és fogalmi rendszer szintézisére, ugyanakkor nem értett mindenben egyet a újplatonikusok nézeteivel. Élete utolsó éveiben kiállt a párizsi egyetem nyilvánossága előtt a már elhunyt Aquinói Tamás tanainak védelmében, akit a ferences teológusok komolyan támadtak nézeteiért. Arisztotelizmusának Aquinói Tamás, misztikus-ezoterikus látásának másik nagy tanítványa, Eckhart mester volt a folytatója. Utóélete1622-ben a római katolikus egyház boldoggá, majd 1931-ben szentté avatta. Nevét viseli az Albertus Magnus Társaság. Albertus Magnus Institut LegendákSokan kapcsolatba hozzák a mágiával. E nézetek szerint részben tanulmányozta, részben kritizálta, de részben felhasználta a mágia korabeli megnyilvánulásait.[14] Tanítványa Strassburgi Ulrik állítólag rebus magicis expertus-nak hívta.[15]
Művek magyarul
Jegyzetek
Források
További információk
Kapcsolódó szócikkek |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
