Anabaszisz (Xenophón)
Anabaszisz (görög írással Aνάβασις, magyarul "felvonulás" vagy "előrenyomulás") a görög hadvezér és történetíró Xenophón egyik leghíresebb műve, amely teljes terjedelmében fennmaradt. A történet az ifjabb Kürosz sikertelen hadjáratáról szól bátyja, II. Artaxerxész perzsa nagykirály ellen, illetve zömben görög zsoldoscsapata, a Tízezrek híressé vált vándorlásáról. A hadjáratban és a vándorlásban Xenophón maga is részt vett, sőt a vándorlás közben a Tízezrek egyik vezetője volt. Önmagáról egyes szám harmadik személyben beszélt, a történetmondás új módszerét honosítva meg. A hadjárat azért lett sikertelen, mert ugyan – Xenophón szerint a görög zsoldosoknak köszönhetően – Kr. e. 401-ben a trónkövetelő Kürosz megnyerte a kunaxai csatát Babilon közelében, de ő maga életét vesztette az ütközetben és ezzel a hadjárat elvesztette értelmét. Tisszaphernész satrapa ráadásul hitszegően megölette Klearkhosz spártai hadvezért és a görögök vezetői közül a legtöbbet. A sereg, nem kis részben Xenophón rábeszélésének engedve, úgy döntött, hogy nem hisz a perzsák szavának és nem adja meg magát, hanem a rövidebbnek és biztonságosabbank gondolt úton, észak felé elhagyja a perzsák birodalmát. A Fekete-tenger délkeleti partjaira vezető útján a sereg teljesen magára volt hagyatva Anatólia fennsíkja ellenséges területein, kapcsolatuk nem volt az anyafölddel és utánpótlásuk sem, csak amit útközben tudtak elvenni, vagy – ha piacot nyitottak nekik és pénzük is volt – vásárolni. A hosszú, veszélyes és fáradságos vonulás után a tízezrek a Madur hegyről pillantották meg a tengert. Ekkor hangzott el a híres örömkiáltás: "thalatta, thalatta" („a tenger, a tenger”). Még ezután is sokáig tartott és sok viszontagságot követelt, hogy hazaérjenek, innen viszont már hajóval hírnököt küldhettek, hogy segítséget kérjenek a hazai földről. Az Anabasziszban Xenophón tanácsadójaként feltűnik Szókratész is és kiderül, hogy nagy tisztelője volt a delphoi jóshelynek. Kulturális jelentőségeAz Anabaszisz az ógörögöt tanulók egyik első klasszikus olvasmánya, amire tiszta, cicomázatlan stílusa teszi alkalmassá (hasonlóan a latinban Caesar Commentarii de bello Gallico című művéhez). A thalatta kiáltást Jules Verne idézi Utazás a Föld középpontja felé regényében, amikor hősei felfedezik a földalatti óceánt, s Kosztolányi Dezső is megemlékezik róla Esti Kornél ciklusának harmadik darabjában. Az Anabasziszt dolgozta fel Sol Yurick The Warriors című regénye, illetve az utóbbi alapján készült, azonos című 1979-ben készült Walter Hill-film. Ilyen feldolgozás Michael Curtis Ford A Tízezrek című regénye is. További információkMagyar kiadásai
|