Antalffy Gyula
Antalffy Gyula (Karcag, 1912. október 24. – Budapest, 1997. március 7.) magyar újságíró, művelődéstörténeti író. ÉletrajzaKarcagon született és ott tanult. Végzős gimnazista korában lírai költeményeket is írt. 1930–33 között a budapesti tudományegyetemen angol–magyar–történelem szakos hallgató volt. Antalffy Gyula másodéves egyetemista korában ösztöndíjat kapott Angliába. 1930-ban a Karcagi Naplót is szerkesztette. 1933-tól a Szabadság, 1936–45-ben a Kis Újság és a Pesti Hírlap munkatársa volt. 1945–1946-ban a Magyar Nemzeti Front napilapja, a Szabadság alapítója és szerkesztőbizottsági tagja volt. 1946–1949-ben a Kis Újság felelős szerkesztője, 1955–1958-ban a Képes Magyarország munkatársa, majd 1958–1975 között a Magyar Nemzet olvasószerkesztője volt. 1975-ben ment nyugdíjba. Budapesten hunyt el, sírja a Farkasréti temetőben található. Antalffy Gyula nagyon népszerűen írt. Az ő javaslatára indult meg a Magyar Nemzetben a Fürdőlevelek című sorozat. Célja az ismeretterjesztés volt, és főként az, hogy a hazai természeti kincsekre felhívja olvasói figyelmét. Művei
Kitüntetései
Online elérhető műszemelvényForrások
Jegyzetek
Irodalom
|