Astorga
Astorga város Északnyugat-Spanyolországban, Kasztília és León autonóm közösség León tartományában. A római korban a Mérida felől érkező Via Delapidata északnyugati vége volt Tarraconensis provinciában. FekvéseA Leóni-hegység lábainál fekszik, folyója a Tuerto. A nyugat-keleti irányú kelta Tej útja (franciául: Voie lactée), majd a római hódításkor kiépített Via Norte és az észak-déli irányú, Mérida felől érkező Via Delapidata kereszteződésére épült fel, de a Via Cartagena is innen indult a mai Madrid és Cartagena irányába. Folyója, a Tuerto folyó, a Duero völgyében fekszik. Teraszos jellegű. TörténeteA környéken a keltibér asztúrok éltek, a rómaiak i. e. 17-ben hódították meg Astrurica Augusta néven, melyből a mai származik. A jelentősége tovább nőtt, mikor a Las Médulas aranybányákat a rómaik elkezdték használatba venni, így az Ibériai-félsziget északkeleti csücskében és egy fontos központtá lett. A mór hódítás után a város csak mintegy 50 évig volt arab kézben, mert I. Alfonz asztúriai király már 753-ban visszafoglalta, majd 850-től püspöki székhely lett. A városban 1545-ben érték el a nyomdaipari termékek, de erősen egyházi felügyelet alatt, az erőteljesebb polgárosodás inkább csak a XVII. századtól indult be. A francói rezsim utáni demokratikus fejlődés megkezdődése jelentősen hozzájárult a turisztikai-gazdasági élet fellendüléséhez. NépességA település lakosságának változását az alábbi diagram mutatja: A népesség alakulása 2001 és 2024 között
Adatok: Wikidata LátnivalókA fő nevezetességek közt van a 8. századi Mária-katedrális és a Gaudí-féle neogótikus Püspöki Palota, mely ma a Museo de los Caminos – „Az Utak Múzeuma”. A városháza XVII. századi egy órával, mely körül a tetőkorlátokon maragató-népviseletű pár látható. A római kor bizonyítékai közt egyebek mellett a részben kiásott korabeli település, a városfal részei, a Római múzeumban látható Ergasto munkaház, a részben kiásott fórum, az Augustus-templom és a termálfürdők is láthatók. ÉdességekAstorga nagy cukorútvonalon fekszik, ezért több édesipari nevezettsége született, ezek többek között:
Galéria
TestvérvárosokJegyzetek
Források
További információk |