1933-ban a III. kerületi TVE csapatában kezdte a labdarúgást. 1942 és 1945 között az Elektromos játékosaként lett élvonalbeli labdarúgó. 1946-ban rövid ideig Kolozsváron játszott, majd az MTK-hoz szerződött. Itt találta meg véglegesen a középhátvéd posztot. Visszavonulásáig, 1957-ig volt az MTK labdarúgója, ahol két bajnoki cím mellé, hat ezüstérmet és egy bronzérmet szerzett. 1955-ben a KK-győztes csapat tagja volt. Sipos Ferenc feltűnésével egyre kevesebbet szerepelt a csapatban. A kék-fehéreknél összesen 262 mérkőzésen szerepelt és 1 gólt szerzett.
A válogatottban
1948 és 1956 között 23 alkalommal szerepelt a válogatottban. 1952-ben a Helsinkiben az olimpiai csapat tagja volt, de pályára nem lépett, így aranyérmet nem kapott. Az AranycsapatbanLóránt Gyula tartalékja volt.
Sportvezetőként
1957-től az OTSH illetve a Magyar Labdarúgó-szövetség munkatársa volt. 1958-ban[2] és 1960-ban a Magyar Testnevelési és Sport Tanács (MTST) tagjának nevezték ki.[3] 1963 decemberétől a Magyar Testnevelési és Sportszövetség országos tanácsának tagja lett.[4] 1968 és 1972 között a Magyar Labdarúgó-szövetség főtitkára, 1973 és 1981 között az OTSH gazdasági igazgatója volt.
↑Az MTK nevei: 1949-1951: Textiles, 1951-1953: Bp. Bástya, 1953-1956: Bp. Vörös Lobogó volt
↑Kinevezték a Magyar Testnevelési és Sport Tanács elnökségét és tagjait. Népsport, XIV. évf. 21. sz. (1958. január 30.) 1. o.
↑A Magyar testnevelési és Sport Tanács kinevezései. Népsport, (1960. február 11.)
↑A Magyar Testnevelési és Sportszövetség országos tanácsának tagjai. Népsport, (1963. december 15.)
↑"Az árulók felett aratott győzelem tette lehetővé, hogy ma sportgyőzelmeket ünnepelhetünk": A kitüntetettek. Népsport, V. évf. 192. sz. (1949. szeptember 26.) 1., 3. o.
↑Sportolókat, szakoktatókat és vezetőket tüntetett ki a népköztársaság elnöki tanácsa. Népsport, VII. évf. 20. sz. (1951. január 29.) 3. o.
↑Összeállították a Magyar Népköztársaság kiváló sportolóinak névsorát. Népsport, VII. évf. 83. sz. (1951. április 27.) 1–2. o.
↑Kik lettek újabban érdemes sportolók. Népsport, (1954. április 29.)