Belgrád Központi pályaudvar
A Belgrád Központi pályaudvar (szerbül: Железничка станица Београд Центар), köznyelvben Prokop (szerbül: Прокоп) Belgrád új vasúti pályaudvara. Az állomás a város Savski Venac nevű kerületében fekszik. Habár a pályaudvar az átadásakor még befejezetlen volt, a korábbi főpályaudvar bezárásával átvette a központi pályaudvari szerepet.[2] Az új belgrádi pályaudvar évtizedeken át tartó építését elsősorban a kapcsolódó projektek (14 km-nyi alagút, vasúti hidak, vágányhálózat) forráshiánya késleltette. A központi pályaudvart 2016. január 26-án nyitották meg,[1] kezdetben az elővárosi vonatok és napi két pár Újvidékre tartó vonat számára.[3] Ezután fokozatosan átirányították a vonatokat a régi főpályaudvarról az újra egészen 2018. július 1-jéig, amikor teljesen átvette az új pályaudvar a központi szerepet. TörténeteMár az 1960-as években születtek tervek a régi főpályaudvar leváltására. Az új pályaudvar helyét kezdetben az autokomandai csomópont mellett jelölték ki, azonban ezt a tervet az építészeti hatóság elutasította és a szomszédos Prokopot választotta ki helyszínnek. Ezzel a csomópont további építését is felfüggesztették, és csak 2007-ben fejezték be. 1971-ben a városfejlesztési tanács egy monumentális pályaudvar tervével állt elő, melyhez hasonló egész Jugoszláviában nem volt. A tervezéskor úgy számoltak, hogy a 21. századra megnövekedett forgalom mellett az állomás közel 10 000 utast tudjon fogadni óránként. A tervezésre irreálisan kevés időt, 18 hónapot szabtak, ezért a tanács ülése, melyen beadták a terveket, zűrzavaros volt, és több, mint 7 órán át húzódott. A végleges terveket 1974-ben fogadták el, az építkezést 1977. október 8-án kezdték meg. Az átadás eredeti határideje 1979. május 1-je volt, azonban az ország folyamatosan romló gazdasági helyzete miatt kezdetben csak lelassult, 1980-ban pedig le is állították az építkezést. 1984 májusában már szó volt a projekt felhagyásáról, de 1990-ben végül folytatódott az építkezés. 1996. július 7-én Slobodan Milošević államfő és Mirko Marjanović kormányfő átadták a még csak betontetőből álló állomást, de a további építkezések az 1999-es bombázás következtében leálltak.[4][5] 2005-ben nemzetközi pályázatot írtak ki a pályaudvar befejezésére, amit a magyar TriGranit nyert meg, akivel 2008-ban felmondták a szerződést, és a korábban is az építkezésen dolgozó Energoprojektet bízták meg. Ekkor 2010-et jelölték ki végső határidőnek, azonban az építkezésen nem történt semmilyen előrelépés. 2012-ben az állam 35,8 millió euró hitelt vett fel a finanszírozásra, majd 2014 decemberében tovább tudták folytatni a kivitelezést. 14 hónapnyi munka után, 2016. január 16-án Aleksandar Vučić miniszterelnök átadta a pályaudvart, azonban ekkor még alacsony volt a kihasználtsága, a legtöbb vonat Belgrád más állomásait használta.[4][5] 2017. december 10-én a belföldi vonatok többségét áthelyezték az új központi pályaudvarra, a nemzetközi vonatok továbbra is a régi főpályaudvart használták, mivel az új nem volt alkalmas a fogadásukra, mivel a 2016-os átadás ellenére továbbra sem készültek el a kiszolgáló és kereskedelmi egységek, két peron és a hozzájuk tartozó perontető, továbbá a bekötőutak is csak részben álltak rendelkezésre. Az építésügyi minisztérium akkori becslése szerint megfelelő finanszírozás mellett további két évre volt szükség a teljes befejezéshez.[6] További problémát jelent, hogy az új állomás a régivel ellentétben nem alkalmas áruforgalomra. Ennek ellenére 2018 januárjában bejelentették, hogy 2018. július 1-jén lezárják a régi főpályaudvart a vasúti forgalom előtt. Továbbá a következő két évben be szeretnék fejezni az építkezést, azonban nincs meg rá a fedezet, és a második kölcsön nincs jóváhagyva. Zorana Mihajlović szerb közlekedési miniszter még 2017-ben a befejezést 2018. április és 2019. április közé becsülte.[7][8] Nemzetközi vonatok
Képgaléria
Jegyzetek
Fordítás
Források
|