Édesapja dr. Bernáth Béla ügyvéd volt. A Bernáth-ősök földbirtokosok voltak Bihar megyében, de a vallásháborúk következtében elvesztették vagyonukat.
Pályafutása
Rippl-Rónai Ödön (Rippl-Rónai József testvére) tanácsára kezdett el a festészettel foglalkozni, akivel Kaposvárott ismerkedett meg. Majd Nagybányán tanult tovább, Réti István és Thorma János festőművészek irányítása alatt. 1921-ben Bécsbe költözött, ahol expresszionista és absztrakt stílusban kezdett festeni. Kapcsolatba lépett Kassák Lajossal és az aktivistákkal. 1926-ig élt Bécsben és Berlinben. 1928-tól rendszeresen kiállított a Műcsarnokban és az Ernst Múzeumban. Az 1930-as években visszatért a Nagybányai festőiskola tradícióihoz. Festészetére egyre inkább a nagybányai hagyományokon alapuló impresszionista stílus vált jellemzővé. Erőteljesen szembe helyezkedett a nonfiguratív ábrázolás móddal. 1927-ben Pöstyénbe költözött. Erre az időre tehetők, lírai hangulatú, egyedi színvilágú, filozofikus műveinek keletkezése: (Riviéra).
1926-ban a Képzőművészek Új Társasága csoport tagja lett. Az 1930-as években a Gresham-kör szellemi vezére volt. Legjelentősebb művei ekkor születtek, (Reggel, Tél, Aratóünnepre menő lány). 1945-ben a Magyar Képzőművészeti Főiskola tanára lett. 1930-tól rendszeres látogatója volt a Szolnoki művésztelepnek. Az 1940-es években képeinek hangvétele, az addig lírai stílusból átment a ridegebb színvilágba és ábrázolásba. Egyre több monumentális megbízást teljesített. A festészet mellett, grafikai, falképfestői és írói munkássága is jelentős. Kiemelkedő egyéniségű, klasszikus stílust képviselő festőművész volt. Szülővárosában Marcaliban, munkássága elismeréseképpen megnyitották a Bernáth Aurél Galériát.[6]
1995-ben megalakult a budapesti Bernáth Aurél Társaság. Célja a festő emlékének ápolása, kiállítások rendezése.
Riviéra és más főművei
Élete egyik főművét a Riviéra című festményét 1927-ben fejezte be. A mű megvalósította a modern hagyomány és az avantgárd törekvések szintézisét. A Riviérának fergeteges sikere volt. Bernáthot meghívták a KUT tagjának. Petrovics Elek, a Szépművészeti Múzeum igazgatója, aki nagy tisztelője volt az alkotónak megvette a múzeum számára a Riviérát. Jelenleg a kép a Magyar Nemzeti Galériában csodálható meg.
Nagy jelentőségű munkái közé sorolják még az Esti park (1930, MNG) és a prágai Károly-híd (1925) című képét. Közismert, hogy a Reggel (1927-28, MNG), a Tél (1929), a Hegedűművésznő (1931, MNG), az Aratóünnepre menő lány (1932) mind-mind nagy sikert arattak a közönség előtt. És sikert aratnak mind a mai napig.
Feljegyzések éjfél körül. Napló; Szépirodalmi, Bp., 1976
Egy festő feljegyzései. Napló; Szépirodalmi, Bp., 1978
"A megélt költemény". Szabó Lőrinc levelezése Bernáth Auréllal és családjával, 1933-1957; sajtó alá rend., előszó, jegyz. Horányi Károly; ME BTK, Miskolc, 2003 (Szabó Lőrinc füzetek)
Küldj egy kis optimizmust! Bernáth Aurél levelei Fruchter Lajoshoz, 1930-1952; szerk. Rum Attila, jegyz. Mázi Béla, Rum Attila; Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára, Bp., 2007
Bernáth Aurél kiállítása az 1912-1939. évek műveiből; Almásy-Teleki Művészeti Intézet, Bp., 1939 (Gróf Almásy-Teleki Éva Művészeti Intézete)
Bernáth Aurél újabb képeinek és Rippl-Rónai József (1861-1927) válogatott műveinek kiállítása. 1942. január 18-február 2.; Légrády Ny., Bp., 1942 (Gróf Almásy-Teleki Éva Művészeti Intézete)
Bernáth Aurél festőművész gyűjteményes kiállítása 1956. Katalógus; szerk. Frank János, bev. Végvári Lajos; Ernst Múzeum, Bp., 1956
Bernáth Aurél gyűjteményes kiállítása. Kaposvár, Somogyi Képtár, 1980. október 24-től november 30-ig; rend. Horváth János, katalógus összeáll. Horváth János; Somogy megyei Múzeumok Igazgatósága, Kaposvár, 1980
Illés Endre, Rend és dráma. Vallomás Bernáth Aurélról (Művészet, 1985. 7. sz.)
Bernáth Aurél emlékkönyv. A művész születésének 100. évfordulója tiszteletére; szerk. Kratochwill Mimi; Bernáth Aurél Társaság; Bp., 1995
Végvári Lajos: Szőnyi István, Bernáth Aurél; Well-PRess, Miskolc, 2003
Rum Attila: Bernáth Aurél; Kossuth–MNG, Bp., 2009 (Metropol könyvtár)
Mutató nélkül. B. A. úr X-ben. Gróf Ferenc kiállítása a Kiscelli Múzeumban 2016. október 29. és december 31. között; kurátor Mélyi József, szerk. Róka Enikő; BTM Kiscelli Múzeum, Bp., 2016 (Fővárosi Képtár katalógusai)
Jegyzetek
↑ abBnF-források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
↑ abBrockhaus (német nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)