BiológusA biológus az élő természettudományi képzési ághoz tartozó biológia nevű tudományt, ami az élőlények eredetének, leszármazási kapcsolatainak, testfelépítésének, működésének és a környezettel való kapcsolatának megismerésével foglalkozik hivatásszerűen művelő ember. A biológusok egy része az oktatásban, másik része pedig az élettani kutatásokban vesz részt. A biológiai képzés ágaiA biológusi képzés során a hagyományos képzési rendszerben hét hagyományos szakot tanulhattak a diákok (1994-től 2010-ig):
Az új képzési rendszerben (bolognai rendszer)hazánkban a következő szakirányokat lehet választani a mesterképzés keretein belül:
Külföldön tanulható mesterképzések:
A biológusi végzettség ismérveiA biológusi végzettség egyetemi szintű képzéshez kötött. A biológusoknak képzésük végére szakembereknek megfelelő ismerettel kell, hogy rendelkezzenek a természettudományi, matematikai, kémiai, biológiai, illetve informatikai területen, és ezzel képesek legyenek a biológia legfontosabb összefüggéseinek elemzésére, új biológiai ismeretek szerzésére. A képzés során megtanulják a biológia legfontosabb összefüggéseinek elemzését, az alapelvek gyakorlati alkalmazását. Elsajátítják a biológiai kutatás legalapvetőbb módszereit. Képessé válnak laboratóriumi technikák, műszerek használatára, számítógépes adatfeldolgozásra. Akik kutatói irányba haladnak tovább önálló biológiai tudományos problémák felvetésére is elnyerik a tudást. A biológussá válás törvényi feltételeit a 15/2006. (IV. 3.) OM rendelet XII. része tartalmazza. Ez alapján alapszinten a biológusnak az alábbi képességekkel rendelkezniükː Az alapfokozat birtokában a biológusok képesek:
Az alapfokozat birtokában a biológusok alkalmasak:
Az alapszakon végzettek rendelkeznek együttműködő, kapcsolatteremtő képességgel, kommunikációs készséggel, idegennyelv-tudással, minőség iránti igénnyel, felelősségtudattal. A mesterképzési szakon végzettek alkalmasak:
Biológusi oktatás MagyarországonMagyarországon biológus-képzés folyik a Debreceni Egyetemen, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, a Pécsi Tudományegyetemen, a Szegedi Tudományegyetemen, és újabban a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Karán is. További információkForrások
|