Burn (energiaital)A Burn a Monster Beverage Corporation cég által gyártott energiaital, magas cukor- és koffeintartalommal. A Burn Energy Company forgalmazza számos országban. Magyarországon 250 ml-es alumíniumdobozban kapható. Összetevők
Koffeintartalom100 milliliter italban 32 mg koffein van. A Burn-ízekAz alábbi listában szereplő termékek nagy része kevésbé ismert, csak abban az országban ismerik őket, amelyekben forgalmazzák őket.
A Burn MagyarországonA Burn a kezdetekben itthon azzal keltett nagy feltűnést, hogy az ital színe is vörös volt, ezzel is utalva a csomagoláson található láng színvilágára. Később a formulát megváltoztatták, így már az energiaitalok megszokott, sárgás színében kapható. Magyarországon kizárólag a Burn, és a Burn Juiced Energy volt kapható éveken keresztül. 2012. augusztusától azonban bővült a választék, és hazánkba is megérkezett a Burn D@y, melyet Burn Blue Refresh néven és a külföldiekkel ellentétben kék-fekete színvilágban árulnak a hazai kereskedők. Érdekessége, hogy nem csak a csomagolás, hanem maga az ital színe is kék. 2013. nyarától megérkezett hozzánk is a Burn Berry, amely nagyon hasonlít a Burn Juiced-ra. Ebben az italban is magas gyümölcstartalom van (23%), de amíg a Juiced trópusi, a Berry inkább erdei gyümölcsöket tartalmaz. 2016-ban Európában teljesen megújult a Burn termékcsalád. Megváltozott a csomagolás, egyedi saját történetet kapott a dobozra, mint a Monster energiaitalok és egyes esetben a különféle ízek neve is megváltozott. Ezzel együtt 2016 októberében Magyarországon is megindult az új dobozok gyártása, a régi csomagolás leváltása és ezzel együtt új ízek is érkeztek, néhánynak pedig megváltozott a neve. A Magyarországon kapható Burn változatok:
2013. elejétől már csak 250 ml-es dobozos kiszerelésben kapható idehaza minden ízben, de nagyon sok változattal találkozhattunk a boltok polcain. Már nem kapható, de korábban Magyarországon jelen lévő termékek:
Burn és a sportAhogy a legtöbb energiaital, a Burn is az extrém sportolók gyakori szponzora lett. Olyan riderek lettek Burn-szponzoráltak, mint például Ståle Sandbech, Gigi Rüf, vagy Mathieu Crépel. Természetesen Magyarországról is választottak sportolókat, az egyik legismertebb magyar Burn-rider a wakeboardos Tokay Máté, aki a szintén Burn által rendezett "HeliWake" kapcsán lett népszerű.[1] Természetesen a sportolók mellett a sporteseményeken is rendszeresen feltűnik a Burn: nemzetközi viszonylatban az innsbrucki Air & Style snowboard-bajnokság, itthon pedig a legnagyobb hazai extrémsport rendezvény, az Offline Sport Games sorolhatók a Burn-ös események közé. Burn és a zeneA sportolók mellett zenészeket is maga mellé állított a Burn, többek között a világhírű DJ, David Guetta Nothing but the Beat életrajzi filmje, és turnéja is Burn-ös lett. Hazánkban inkább a hiphop előadókkal kapcsolható össze az ital, például a veszprémi illetőségű Hősök (együttes) tagjain láthatunk Burn-ös sapkákat. Fontos momentum volt, amikor 2010-ben Ibizán lelepleztek egy új, és sok szempontból újszerű zenei platformot, vagyis a Burn Studiost.[2] Ez nem más, mint egy internetes DJ-szoba, ahol a kezdő lemezlovasok közül a profi zeneszerzőkig mindenki mixelhet, zenét komponálhat. Hazánkban a Balaton Sound fesztiválon találkozhatott a nagyérdemű a Burn Studiossal, ahol 2011 óta külön színpaddal, és egyedi zenei palettával várja a közönséget a Burn. Burn és a fesztiválokFontos momentum volt a márka életében, hogy 2012-ben a három legnagyobb zenei fesztivál (Sziget Fesztivál, VOLT Fesztivál, Balaton Sound) is Burn kizárólagosságot kapott. Ez előtte még egyik energiaitalnak sem sikerült. A fentiek mellett többek között a Bónusz Fesztivál és a Hyperspace is Burn kizárólagosságú volt 2012-ben. Jegyzetek
Külső hivatkozások |