2010-ben visszatért az USA-ba, és az AMA Pro Supersport-bajnokságban indult. A Rockwall Performance Yamaha YZF-R6-osával két pole-pozíciót és két győzelmet szerzett.
2011-től a Yamaha Extended Services Graves Yamaha csapatnál versenyez a Sportbike kategóriában, ugyancsak egy Yamaha YZF-R6-os motorral. Első évében egy ezüst- és négy bronzérem fűződött a nevéhez, 2012-ben azonban már hét győzelem és két rajtelsőség szerepelt a mellette, a bajnokság 3. helyén zárt. 2013-ban nagy fölénnyel megnyerte a híres szezonnyitó Daytona 200-as viadalt, majd a szezon további részében sem esett visszább a teljesítménye: 13 futamból 12 győzelem és egy ezüstérem volt a mérlege, amivel bajnoki cím érdemelt.
A 2014-es szezont már a legnagyobbak között, az AMA Pro Superbike géposztályban töltötte. Újoncként három győzelmével, két ezüst- és két bronzérmével a harmadik helyen zárt a végelszámolásnál. 2015-re a bajnokság teljesen megreformálódott és MotoAmerica Superbike néven indult el. 2015 és 2020 között összesen öt alkalommal nyerte meg a bajnokságot.[3][4] A 2017-es évadban, a második Pittsburg-ben rendezett futamon egy előzés közben kimozdult a jobb válla és kórházba szállították.[5] Emiatt a hátralévő két fordulót ki kellett hagynia és 3. lett a tabellán 256 ponttal, a győztes Toni Elías és Roger Hayden mögött.[6]
2020 októberében két évre aláírt a Moto2-es világbajnokságban szereplő American Racing-hez honfitársát, Joe Roberts-t váltva.[7] Személyi edzője a gárda csapatmenedzsere, egyben egy korábbi MotoGP-versenyző, John Hopkins lett. 2022 áprilisában, az Amerika nagydíjon hazai közönség előtt első Grand Prix pole-ját szerezte meg.[8]
2022. szeptember 13-án kiderült, hogy 2023-ra visszamegy a MotoAmericába.[9][10]
↑Swarts, David: MotoAmerica: Beaubier Returning To Superbike (amerikai angol nyelven). Roadracing World Magazine | Motorcycle Riding, Racing & Tech News, 2022. szeptember 13. (Hozzáférés: 2022. október 8.)