Canal Grande

Canal Grande
A Canal Grande műholdról
Ország	Olaszország
Település	Velence
Hely	Velence
Típus	csatorna turistalátványosság
Hosszúsága	3800 m
Elhelyezkedése
Canal Grande Pozíció Velence (Olaszország) térképén
é. sz. 45° 26′ 32″, k. h. 12° 19′ 35″45.442222222222, 12.32638888888945.442222°N 12.326389°EKoordináták: é. sz. 45° 26′ 32″, k. h. 12° 19′ 35″45.442222222222, 12.32638888888945.442222°N 12.326389°E
A Wikimédia Commons tartalmaz Canal Grande témájú médiaállományokat.
Sablon Wikidata Segítség

A Canal Grande (a velenceiek szerint Canalazzo, vagy velencei nyelven El Canalasso) Velence fordított S alakú fő csatornája, amely két részre osztja a történelmi központot a Ponte della Libertà csomópont és a Bacino di San Marco között. Összesen körülbelül 3800 méter hosszú, szélessége 30–70 méter, átlagos mélysége 5 méter.

Teljes hossza mentén csodálatos épületek, a legtöbbjük a 12. és a 18. század közötti időszakból, amelyek a Velencei Köztársaság által teremtett jólét és művészetek jelképei. Minden évben a velenceiek itt élik újra a „Serenissima” évszázados hagyományait, mint pl. a Történelmi Regattát.

Miután egy rövid szakaszon délkeleti irányban húzódik, az Alkotmány híd magasságában északkeleti irányba fordul, nagy hurkot képezve, amely mentén található a Ponte degli Scalzi híd, valamint a Cannaregio-csatorna, amely a Rialto hídnál, az egyetlen eredeti, a Csatorna négy gyalogoshídja közül, s a leghíresebb is. Innen délnyugati, majd déli irányt vesz (a fordulónál), végül keletre fordul, hogy az Accademia hídtól folytatódva, a Punta della Doganánál érjen véget. Útja során öt kerületet, 45 kisebb kisebb riót, hét hidat (négy gyalogos, két autós, és egy vasúti). A legújabb, az Alkotmány híd, amelyet Santiago Calatrava építész arra tervezett, hogy csatlakoztassa a Santa Lucia Pályaudvart a Piazzale Roma busztermináljához, valamint az ACTV villamosához.

„Meghívtak, hogy két nagykövet közé üljek, hogy végigvezessenek a nagy utcán, amit ők nagy csatornának neveznek, amely valóban nagyon széles. Gályák szelik át mindenfelé és láttam négyszáz tonnás hajókat is közvetlenül a házak mellett. Ez valóban a legszebb utca, ami csak létezik, úgy hiszem, a világon [...]. A házak nagyon magasak és nagyok, a régebbiek jóféle kőből épültek, mind kiszínezve [...] mások több mint 100 évesek [...] mindegyikük homlokzata isztriai márvánnyal borítva, amelyet onnan 100 mérföldnyi távolságban bányásznak, meg nagy darab porfírokkal és szerpentinekkel.”

– Philippe de Commynes, francia nagykövet Velencében, 1495

Folyó, amely körül a város megszületett, a kereskedelem élő központja, a Serenissima az egész középkorban, a Canal Grande volt, a leginkább áhított környék, ahol a mesés paloták reprezentálták a nemes családok gazdagságát, „az igazi aranykönyv”.

Legalább 170 lakóház, amely még ma is ezer év dicsőségét tükrözi, a Köztársaság, a történelem, a családok, amelyek ott éltek, az architektúrák váltakozása, mindig adott bizonyos velencei ízt. Ez a versengés, hogy Velence legszebb palotájával büszkélkedhessenek a Canal Grandén, a saját identitásukat, valamint a lagúna iránti erős kötelékeiket fejezte ki. Ezen épületek között vannak templomok, iskolák, terek; néhányuk alapja volt csak gyalog elérhető tengerpart.

„A Csatorna két partján fekvő paloták természetes helyeknek tűnnek, de olyan természetének, amely az emberi fantázia műve.”

– Marcel Proust, Az eltűnt idő nyomában (regény)

Szinte minden ház közvetlenül a csatornára települt, járdák nélkül; csak hajóról lehet élvezni a megszakítás nélküli megvilágított, a vízen tükröződő épületek nyugodt sorát, a rióktól elszigetelten, az embereket pedig gyakran „bekerítik” a színes kikötőbóják. A Canal Grande elbűvölő környezetének alapvető eleme, a varázslat tette, hogy Velence ma is az egyik legkedveltebb turistacélpont világon.

A Canal Grande a Giudecca-csatornával párhuzamosan kanyargó ősi folyó a végső szakaszon, az Una vagy Prealtum, mint a Medoacus Maior kisebb ága, ami átszivárgott a lagúnán, az árapálysíkságon, sós mocsarakon, kis szigetek között, és a Lido kikötőjén. A Rivus Altus (a. m. Magas Part) oldalán, ahogy korábban hívták, már a római időkben, az ősi velenceiek cölöpökre épült házaikban, elsősorban halászatból és sókereskedelemből éltek. A Római, majd a Bizánci Birodalom alatt a lagúna lakott volt, s akkor tett szert bizonyos jelentőségre, amikor a 9. század elején a dózse a Malamoccóról, a Csatorna védettebb Rivoaltus (Rialto) részére tette át székhelyét.

Amikor a doge Rialtóra költözött, egyre több jelentős vállalkozás számára találták megfelelőnek a Canal Grande mély kikötőcsatornáját, biztonságosnak, akadálymentesnek, nagy hajók számára is. Mint a város többi része, ez a terület sem szilárd, a folyamatos talajjavítás folytán a mára legnagyobb kiterjedésű csatorna partja, akkoriban kis szigetekből állt, amelyek a dagály alatt, fából készült hidakkal voltak elérhetők.

Ahogy elkezdtek szaporodni a csatorna mentén a raktárházak, épületek célja a kereskedelem, de egyesítik a raktár, illetve a kereskedő lakóhelyét is.

A földszinten van egy, a vízre nyitott veranda (a curia), amely lehetővé tette az árunak hajóból való közvetlen kirakodását. Ebből kétoldalt raktárak nyíltak, amelyek általában a hátsó udvarral közlekedtek. Hasonlóképpen, az első emeleten volt egy tornác, olyan széles, mint a veranda, világos nagy hall, amelyből a kereskedő szobái nyíltak. A homlokzat háromoldalú központi része a tágas, két oldalán gyakran teljesen márvánnyal borított. Egy alacsony félemeleten helyezkedtek el az irodák.

A kereskedőházon kétoldalt gyakorta két torony (torreselle) díszlik, mint a Fontego dei Turchin (13. századi, a 19. században felújították). Együtt a Fondaco dei Tedeschivel, arról tanúskodik, hogy a külföldi kereskedőket tárolási- és szálláslehetőséggel támogatta Velencében a Köztársaság, azzal a céllal, hogy jobban kontrollálhassa a forgalmukat.

A Rialto területén emeltek egyéb fontos középületeket is a kereskedelem és a pénzügyi tisztviselők számára (Palazzo dei Camerlenghi, Palazzo dei Dieci Savi, amelyeket az 1514 tűzvész után újjáépítettek), a kereskedelmi fórumot, és pénzverdét. A 12. század második felében az építész Nicolò Barattiero a korábbi csónakhidat állandó fahíddal váltotta fel, hogy a Rialto területét, a többi perifériális liszt- és sóraktárral összekösse.

A Bizánci Birodalomból az árukkal együtt szobrok, frízek, oszlopok, oszlopfők is érkeztek a patríciusházak díszítésére. A bizánci művészettel egyesülve a korábbi tendenciákkal jött létre a venét-bizánci stílus, amelynek építészetére elsősorban jellemző a hosszú, nyitott galéria a boltívek hatos csoportja, és a rengeteg sokszínű márvány.

A Canal Grandén ezeket az elemeket különösen jól a Ca’ Farsetti(wd), a Ca’ Loredan(wd) (mindkettőben most a városháza irodái működnek) és a Ca’ da Mosto őrizték meg, mindegyikük a 12–13. században épült. Ez az az intenzív épületfejlesztési időszak a Rialtón, amely meghatározza a Csatorna, valamint a szomszédos épületek szerkezetét. Velencében szinte mindig újrahasznosítják az értékes építőanyagot, a későbbi restaurálások során az épületek eredeti jellegét igyekeznek megtartani, amennyire csak lehetséges, a meglévő venét-bizánci stílust keverve az új trendekkel (Palazzo Morosini Sagredo, Palazzo Bembo). A homlokzat sokszínűsége és hármas tagolása, az erkélyek, a nagy ablakok, s általában a környezet ad ízelítőt a velencei stílusból, a továbbiakban is.

A negyedik keresztes hadjárat hatalmas zsákmánya, Konstantinápoly kifosztása (1204), valamint más történelmi helyzetek biztosították, hogy Velence a Kelet felé fordult a művészet terén, a késő 14. századig.

A gótikus építészet Velencében formáját tekintve inkább a gyönyörű késő gótikus, fejlett arcát mutatja, kezdve a tizennegyedik századi Dózsepalota déli homlokzatán. A gótika vertikalitása, világossága kimutatható az árkádok, a kereskedőházak a természetes közegükben: több karcsú oszlop, boltívek hatosával, csúcsívek, illetve a boltívek alatt többszöget alkotva. A boltívek enyhén felfelé, egymásba fonódó, áttört márvány alagutakkal, mint a négylevelű lóhere, amely szimbóluma a velencei gótikus stílusnak. A homlokzatokat élénk színűekre vakolták.

Az úgynevezett „hármas” vagy „csipkézett” perforált szalagok gyorsan terjedtek végig a Canal Grande mentén. Az épületek között a 15. században épült, gótika eredeti megjelenését leginkább a híres Ca’ d’Oro és a Palazzo Bernardo mutatják. Körülbelül 1450-ben építették újjá a gótikus stílust még mindig őrző Santa Maria della Carità-templomot és kolostorát, amelyet a 19. században elhagytak, s most az Accademia Galériának ad otthont.

A stílus betetőzése a század második felében leginkább a Csatorna utolsó szakaszára koncentrált épületek közül a Palazzo Pisani Moretta, a Ca’ Foscari (ma az Egyetem székhelye), a Palazzo Barbaro San Vidal, a Loredan-palota, és a Palazzo Cavalli-Franchetti a legfontosabbak.

A 15. század végén kezdtek megjelenni a reneszánsz kánonok az építészetben, például a Ca’ d’Oro és a Palazzo Corner Spinelli, az utóbbi Mauro Codussi alkotása, aki úttörője volt ennek a stílusnak Velencében. A Ca’ Vendramin Calergi az ő remekműve, most a Kaszinó működik benne, nagy, ötös osztatú dupla ablakkal áttört falakkal, az oszlopok a három klasszikus oszloprendet mutatják.

A klasszikus építészetre a leginkább Jacopo Sansovino munkássága emlékeztet, aki Róma városából 1527-ben érkezett ide: a Canal Grandén, a rialtói Fabbriche Nuove tömbjén kívül, ő tervezte a Palazzo Corner della Ca’ Agostinót, a Palazzo Dolfin Manint, amely nagyságával, vízszintes fehér homlokzatával, és egy központi udvar kialakításával különül el. Reneszánsz stílusban épült a Palazzo Papadopoli, a Gian Giacomo de'Grigi, a Palazzo Grimani di San Luca. Számos palotában az ebből az időszakból, a nagy festőktől (Il Pordenone, Tintoretto, Paolo Veronese) származó homlokzatfreskó, azóta mind tönkrement.

1582-ben Alessandro Vittoria működését a Palazzo Balbival kezdte (ma a Veneto Régió székhelye), amelyben a születő barokk díszítő motívumai pl. a párkányok, áttört timpanon jelennek meg.

A barokk építészet főalakja Velencében Baldassare Longhena, aki még fiatal volt 1631-ben, amikor a Punta della Dogana mellett a nagy Santa Maria della Salute-bazilika, az egyik legszebb templom, a Canal Grande egyik jelképe építését elkezdte. A homlokzat, a klasszikus kor óta gazdagodott díszítésében, a sok szobor túlzón kavarog a legmagasabb kupola körül.

Longhena ezután a két gyönyörű épület, a Ca’ Pesaro és a Ca’ Rezzonico tervezésével tűnt ki (ahol a bőséges szobordekoráció a chiaroscuro remeke), majd a Palazzo Belloni-Battagliát és a Scalzi-templomot alkotta meg. Különböző okok miatt, az építész sosem látta készen ezek egyikét sem, a Salutén kívül mindegyiküket bizonyos mértékig megváltoztatták. Különösképpen a Scalzi-templom homlokzatát, amelyet Giuseppe Sardi fejezett be.

Longhena ihlette a Palazzo Labia legősibb két homlokzatát, amelyeket Giambattista Tiepolo híres freskóciklusa ékesít. Követői Domenico Rossi, a San Stae (1710), majd a Ca’ Corner della Regina templomok homlokzatának megalkotója, és Giorgio Massari.

A 16-17. században kezdetét vette a Serenissima hanyatlása, de ebben a korszakban mégis megnőtt az építkezések intenzitása a Canal Grande mentén. Ez részben magyarázható az ún. „pénzes” patrícius családok (pl. a Labiák) rohamos gyarapodásával, amelyek a címekért lenyűgöző összegeket fizettek a Köztársaságnak, a gazdasági válság idején. Miután befurakodtak az nemesség aranykönyvébe, hozzáláttak, hogy „rangjukhoz illő” rezidenciájukat kialakítsák a Csatornán, gyakran ősi patrícius családokét megszerezve.

A Palazzo Grassival Massari felépítette (1750), Velence egyik első neoklasszicista stílusú palotáját. Korábban (1718–1738) Giovanni Antonio Scalfarotto megépítette a San Simeon Piccolo-templomot, központi lenyűgöző korinthoszi oszlopcsarnokkal, illetve a rézbevonatú magas kupolával, tetején kis, templomalakú lanternával.

A Köztársaság 1797-es bukása az építkezés "befagyasztásához" is vezetett a Canal Grandén, mint a San Marcuola-templom és a Palazzo Venier dei Leoni (ma a Peggy Guggenheim gyűjtemény otthona) befejezetlen homlokzata is jelképez, mivel csak a földszintjük épült meg. A patríciuscsaládok elvesztették saját felmagasztalásuk lendületét, sokuk ki is halt. Sok történelmi épületet lebontották (például a Fondaco dei Persianit), de a legtöbbjük fennmaradt, köszönhetően a gondos felújításoknak szinte mindig megőrizték a tizennyolcadik század végi kinézetüket. A legfontosabbak állami tulajdonba kerültek, és intézményeket illetve múzeumokat helyeztek el bennük.

Kevésbé szerencsések voltak a vallási épületek: Napóleon Itáliai Királysága alatt sok szerzetesrendet feloszlattak, a templomokat kiürítették, vagy lebontották, berendezésüket és műtárgyaikat más célokra elkobozták (például a Santa Maria della Carità). A későbbi osztrák időszakban a Szent Kereszt-templom, amely a Santa Croce sestiere nevét adta, a Papadopoli-kertek része lett, a Santa Lucia (részben Andrea Palladio által tervezett) templom helyét a Velencei Santa Lucia Pályaudvarnak kellett átadnia (1860).

Az Olasz Királyság (1861–1946) alatt helyreállt a bizalom a városban, ami fellendülést hozott a Canal Grande mentén épült paloták rendbehozatalának, ám tisztelve szépségüket, gyakran neogótikus stílusban felújítva őket, mint a Rialtón vasszerkezetre épült Halpiacot, amelyet erősen utált a polgárság, le is bontották néhány év múlva.

A Canal Grande még mindig a közlekedés fő tengelye a város történelmi központjában. A forgalom idősávok és helyek szerint van szabályozva (vízibuszos- és gondolaszolgáltatás, valamint tömegközlekedés vízitaxival), továbbra is tilos a forgalom, a sétahajók számára. A hullámokat keltő motoros hajók súlyos veszélyt jelentenek az épületek alapjaira.

Nem várhatók korlátozások a menetrendszerű vízibuszokon (vaporetto), amelyek a lakosság fő közlekedési eszközei. Egyes vonalak a teljes csatornán végighaladnak, amelynek szélén a kikötőstégek bójapóznákhoz vannak erősítve. A Canal Grande megállói: Piazzale Roma, Ferrovia, Riva de di Biasio, S. Marcuola, s. Stae, Ca’ d’Oro, Rialto-piac, Rialto híd, San Silvestro, Sant'Angelo, San Tomà/Frari, Ca’ Rezzonico, San Samuele/Palazzo Grassi, Accademia, Santa Maria del Giglio, Salute, S. Marco Vallaresso.

A Csatornát keresztül-kasul átszelő motorcsónakok taxiszolgáltatást végeznek.

Sok turista a Canal Grandét gondolán szereti bejárni, amelyről nyugodtan megcsodálhatják a hidakat, épületeket, felfedezhetik a helyeket, ahol hírességek éltek.

A Canal Grandén még gondoloni (nagy gondolák), más néven barchette (kis bárkák) is az utasok rendelkezésre állnak a két part közötti átkeléshez legfeljebb 14 személy számára. A múltban, amikor még a gondola általánosabb közlekedési eszköz volt, útvonala a következő állomásokat érintette: Ferrovia – San Simeon Piccolo, San Marcuola – Fondaco dei Turchi, Santa Sofia – Pescaria, Fondamenta del Vin, Riva del Carbon (Rialto), San Tomà – Sant'Angelo, San Barnaba – San Samuele, San Gregorio – Santa Maria Zobenigo.

Minden év szeptember első vasárnapján kerül sor a Történelmi Regattára, amelyen a felvonultatják a velencei hajókat, a velenceiek és turisták tömegeinek örömére. A Történelmi Felvonulás a Velencébe érkező I. Katalin ciprusi királynő fogadásának állít emléket, aki 1489 után lemondott, az evezősök 16. századi jelmezben követik a Bucintorót, a dózsek gályáját.

November 21-én a velenceiek köszönetet mondanak Szűz Máriának az 1630-31-es pestisjárvány elmúltáért, zarándoklattal a bazilikában. Az ünnep előestéjén a Campo di Santa Maria Zobenigo magasságában összeállítanak egy ideiglenes hajóhidat a Canal Grandén, amelyen át a sok zarándok átmegy a Salute-bazilika terére ünnepelni és a standokon castradinát (füstölt koscombleves kelkáposzta, hagyma és bor összetevőkből) enni.

	Páros oldal	Páratlan oldal
	Ponte della Libertà
	Egykori Szent Klára-kolostor (rendőrkapitányság)	Vasúti terület
	Canale di Santa Chiara
	Piazzale Roma híd
	Ponte della Costituzione
	Rio Novo	Palazzo della Regione Veneto (egykori vasúti társasági székhely)
	Giardini Papadopoli
	Chiesa di Santa Croce
	Rio della Croce
	Palazzo Emo Diedo (Andrea Tirali, 17. század)	Santa Lucia Pályaudvar
	Scuola dei Tessitori dei Panni di Lana
	Kis Szent Simon-templom
	Palazzo Adoldo
	Palazzo Foscari Contarini	Názáreti Szűz Mária-templom
	Scalzi híd
	Rio Marin	Vasúti híd
	Nagy Szent Simon-templom tere	Palazzo Calbo Crotta
	Ca’ Polacco	Rio Terà dei Sabbioni
	Palazzo Gritti	Palazzo Flangini Giuseppe Sardi (1624-1699)
	Palazzo Corner	Scuola dei Morti
	Palazzo Donà Balbi	Chiesa di San Geremia (18. sz.)
	Palazzo Zen	Palazzo Labia (Giambattista Tiepolo 17. sz-i freskói)
	Pontile Riva di Biasio	Canale di Cannaregio
	Palazzo Marcello Toderini	Palazzo Emo
		Palazzo Querini
	Lefejezett Szent János-rio	Palazzo Correr Contarini Zorzi
	Palazzo Giovanelli (Santa Croce)	Palazzo Gritti Dandolo
	Casa Correr	Palazzo Memmo Martinengo Mandelli
		Chiesa di San Marcuola (18. sz., befejezetlen)
	Traghetto Múzeum	Traghetto San Marcuola
	Fontego dei Turchi (venét-bizánci, Museo di Storia Naturale)	Pontile di San Marcuola
	Rio del Fondaco dei Turchi	Rio di San Marcuola
	Fontego del Megio	Ca’ Vendramin Calergi
	Palazzo Belloni Battagia (Baldassare Longhena, barokk, 17. sz.)
	Rio di Ca’ Tron
	Ca’ Tron (palazzo) (16. sz., IUAV Velencei Egyetem)	Palazzo Marcello (itt született Benedetto Marcello)
	Palazzo Duodo	Palazzo Molin Erizzo
	Palazzo Priuli Bon	Palazzo Soranzo Piovene
	Pontile San Stae	Palazzo Emo alla Maddalena
	Chiesa di San Stae (18. sz.)	Palazzo Molin Querini
	Scuola dei Tiraoro e Battioro	Rio della Maddalena
	Rio della Rioda vagy Rio di San Stae	Palazzo e Palazzetto Barbarigo
	Palazzo Coccina Giunti Foscarini Giovannelli	Palazzo Ruoda-Boldù
	Rio della Pergola	Palazzo Gussoni Grimani Della Vida
	Ca’ Pesaro (Longhena, barokk, 17. sz., Museo d'Arte Moderna)	Rio di Noale
	Rio di Ca’ Pesaro vagy delle Due Torri	Palazzetto Da Lezze
	Palazzo Donà	Palazzo Boldù
	Palazzo Correggio	Palazzo Contarini Pisani
	Ca’ Corner della Regina (18 sz., itt született Caterina Cornaro)	Casa Levi Morenos
	Ca' Favretto (itt élt Giacomo Favretto)	Rio di San Felice
	Rio di San Cassiano	Palazzo Fontana Rezzonico (itt született XIII. Kelemen pápa)
	Palazzo Morosini Brandolin	Palazzo Miani Coletti Giusti
	Fondamenta dell'Olio	Ca’ d’Oro (gótika, 15. sz., Galleria Franchetti)
		Pontile Ca’ d’Oro
	Palazzo della Pretura	Palazzo Giustinian Pesaro
	Rio delle Beccarie	Ca’ Sagredo
	Halpiac (neogótika, 20. század)	Szent Zsófia-templom tere
	Traghetto Pescaria	Traghetto Santa Sofia
	Halpiac tér	Palazzetto Foscari
		Palazzo Michiel dalle Colonne
	Fabbriche Nuove di Rialto (Sansovino, XVI secolo)	Palazzo Michiel del Brusà
		Palazzo Smith Mangilli Valmarana
		Rio dei Santi Apostoli
		Ca’ da Mosto (venét-bizánci, 13. század)
		Palazzo Bolani Erizzo (vi abitò Pietro Aretino)
		Rio di San Giovanni Crisostomo
	Fabbriche Vecchie di Rialto (Scarpagnino, 16. sz.)	Campiello del Remer
		Palazzo Civran
		Palazzo Perducci
		Palazzo Ruzzini
		Rio del Fontego dei Tedeschi
	Palazzo dei Camerlenghi (reneszánsz, 16. sz., Corte dei Conti)	Fontego dei Tedeschi (16. sz., Posta)
	Rialto híd
	Palazzo dei Dieci Savi (Scarpagnino, 16. sz., Vízbíróság)	Riva del Ferro
	Fondamenta del Vin	Pontile Rialto
		Palazzo Dolfin Manin (Sansovino, reneszánsz, 16. sz., a Banca d'Italia székhelye)
		Rio di San Salvador
		Palazzo Bembo (gótikus, 15. sz.; itt született Pietro Bembo)
		Traghetto Rialto
	Traghetto San Silvestro	Ca’ Loredan (venét-bizánci, 13. század, városháza)
	Casa Ravà (neogótikus, 20. sz.)	Ca’ Farsetti (venét-bizánci, 12-13. sz., Városháza)
	Pontile San Silvestro	Palazzo Cavalli
	Palazzo Barzizza	Palazzo Grimani
	Palazzo Giustinian Businello
	Rio dei Meloni	Rio di San Luca
	Palazzo Papadopoli	Palazzo Corner Contarini dei Cavalli
		Palazzo Tron
	Palazzo Donà della Trezza	Palazzo D’Anna Viaro Martinengo Volpi di Misurata
	Palazzo Donà della Madoneta	Casa Marinoni e Casa De Spirit
	Rio della Madoneta	Palazzo Querini Benzon
	Palazzo Bernardo (gótikus, 15. sz.)	Rio di Ca’ Michiel
	Palazzo Querini Dubois	Palazzo Curti Valmarana
	Palazzo Grimani Marcello	Palazzo Corner Spinelli (Codussi, rinascimentale, XV secolo)
	Ca’ Cappello Layard Carnelutti	Pontile Sant'Angelo
	Rio di San Polo	Casa Barocci
	Palazzo Barbarigo della Terrazza (16. sz.)	Rio di Ca’ Garzoni
	Palazzo Pisani Moretta (gótikus, 15. sz.)	Palazzo Garzoni
	Palazzo Tiepolo	Traghetto Garzoni
	Palazzo Soranzo Pisani	Fondaco Marcello
	Palazzo Tiepolo Passi	Palazzo Corner Gheltoff
	Palazzo Giustinian Persico	Palazzi Mocenigo (négy egyesült épület) (16-17. sz.; itt tartózkodott Giordano Bruno, Thomas Moore (költő) és George Byron)
	Rio di San Tomà
	Traghetto San Tomà
	Palazzo Marcello dei Leoni
	Palazzo Dolfin
	Pontile San Tomà
	Palazzo Dandolo
	Palazzo Civran Grimani
	Rio della Frescada	Palazzo Contarini delle Figure (itt vendégeskedett Andrea Palladio)
	Palazzo Caotorta-Angaran
	Palazzo Balbi (Alessandro Vittoria, reneszánsz barokk elemekkel, 16. sz.; Giunta della Regione Veneto)	Palazzo Erizzo Nani Mocenigo
	Ca’ Masieri
	Rio di Ca’ Foscari
	Ca’ Foscari (gótikus, 15. sz.; Egyetem)	Palazzo Da Lezze
	Palazzo Giustinian (gótikus, 15. sz.; Wagner itt tartózkodott)	Palazzo Moro Lin
	Ca’ Bernardo
	Palazzo Bernardo Nani	Palazzo Grassi (Giorgio Massari, neoklasszika, 18. sz.)
	Ca’ Rezzonico (Longhena, Massari; 17-18. sz.; Museo del Settecento Veneziano)
	Rio di San Barnaba	Chiesa di San Samuele
	Palazzo Contarini Michiel	Pontile San Samuele
	Pontile Ca’ Rezzonico	Casa Francheschinis vagy Casa Sezanne (20. század)
	Traghetto San Barnaba	Traghetto San Samuele
	Palazzetto Stern	Palazzo Malipiero
	Rio Malpaga
	Palazzo Moro ("Casa di Otello")	Giardino di Palazzo Malipiero
	Palazzo Loredan dell'Ambasciatore (gótikus, 15. sz.)	Palazzo Tecchio Mamoli
	Casa Mainella
	Rio di San Trovaso
	Palazzi Contarini degli Scrigni e Corfù	Ca’ del Duca
		Rio del Duca
		Palazzo Falier (liagò)
	Palazzo Mocenigo Gambara	Palazzo Giustinian Lolin (Longhena, 17. sz.)
	Palazzo Querini Vianello
	Scuola Grande di Santa Maria della Carità (Massari, 18. sz.; Gallerie dell’Accademia)	Palazzo Civran Badoer Barozzi
	Ex Chiesa di Santa Maria della Carità (gotico, XV secolo; Gallerie dell'Accademia)	Rio di San Vidal
	Pontile Accademia	Campo San Vidal
	Ponte dell'Accademia
	Palazzo Brandolin Rota (a Toti Dal Monte) része volt	Palazzo Cavalli-Franchetti (gótikus, 15. sz.)
	Palazzo Contarini Dal Zaffo (gótikus és reneszánsz elemek, 15. sz.)
	Palazzo Balbi Valier	Palazzo Barbaro a San Vidal
	Palazzo Loredan Cini	Palazzo Benzon Foscolo
	Rio di San Vio	Palazzetto Pisani
	Campo San Vio	Rio del Santissimo
	Palazzo Barbarigo (modern mozaikok)	Palazzo Succi
	Palazzi Da Mula Morosini e Centani Morosini	Casa Stecchini
	Ca’ Biondetti (itt élt Rosalba Carriera)	Casina delle Rose (itt működött Antonio Canova és Gabriele D’Annunzio)
	Palazzo Venier dei Leoni (Peggy Guggenheim collection)	Palazzo Corner della Ca’ Granda (Sansovino, reneszánsz, 16. sz.; Prefektúra)
	Rio delle Torreselle	Rio di San Maurizio
	Palazzo Dario (reneszánsz, 15. sz.)	Palazzo Minotto
	Palazzo Barbaro Wolkoff (itt lakott Eleonora Duse)	Palazzo Barbarigo
	Rio della Fornace	Rio di Santa Maria Zobenigo
	Palazzo Salviati	Pontile Santa Maria del Giglio
	Palazzo Orio Semitecolo Benzon	Palazzo Grimani
	Traghetto S.Gregorio	Traghetto S.Maria del Giglio
	Casa Santomaso	Palazzo Pisani Gritti
	Palazzo Genovese (neogótikus, 19. század)	Rio delle Ostreghe
	Abbazia di San Gregorio	Palazzo Ferro Fini (Veneto regió tanácsa)
	Rio della Salute
	Pontile Salute	Palazzo Contarini Fasan (gótikus, 15. sz.; „Desdemona háza”)
	Basilica di Santa Maria della Salute	Palazzo Venier Contarini
		Palazzo Michiel Alvisi
	Seminario Patriarcale	Palazzo Badoer Tiepolo
	Punta della Dogana	Palazzo Treves de Bonfili
		Rio di San Moisè
		Hotel Bauer (neogotico, XIX secolo)
		Ca’ Giustinian (gótikus, 15. sz.; Comune, a Velencei biennálé irodái)
		Palazzo Vallaresso Erizzo (antico Ridotto)
		Harry's Bar
		Pontile San Marco Vallaresso
		Fonteghetto della Farina (reneszánsz, 15. sz.; Kikötőkapitányság)
		Palazzina Selva vagy Venice Pavilion

• A. Zorzi, P. Marton I Palazzi Veneziani – Magnus Ed., Udine, 1989 ISBN 88-7057-083-5
• M. Brusegan La grande guida dei monumenti di Venezia – Newton & Compton Ed., Róma, 2005 ISBN 88-541-0475-2
• E. e W. Eleodori Il Canal Grande. Palazzi e Famiglie – Corbo e Fiore Editori, II. kiad., Velence, 2007 ISBN 88-7086-057-4
• Guida d'Italia – Venezia. 3. kiad. Milánó, Touring Editore, 2007 ISBN 978-88-365-4347-2
• Alvise Zorzi, P. Marton. I Palazzi Veneziani. Udine, Magnus, 1989 ISBN 88-7057-083-5
• Alberto Toso Fei, I segreti del Canal Grande. Misteri, aneddoti, curiosità, sulla più bella strada del mondo. Studio LT2, 2009
• Venezia e provincia. Milano, Touring Editore, 2004 ISBN 88-365-2918-6
• Raffaella Russo. Palazzi di Venezia. Venezia, Arsenale Ed., 1998 ISBN 88-7743-185-7
• Umberto Franzoi, Mark Smith. Canal Grande. Venezia, Arsenale Ed., 1993 ISBN 88-7743-131-8
• Giuseppe Mazzariol (a cura di). I Palazzi del Canal Grande. Novara, Istituto Geografico De Agostini, 1989
• Gianjacopo Fontana. Venezia monumentale – I Palazzi. Venezia, Filippi Ed., 1967
• Andrea Fasolo, Mark Smith. Palazzi di Venezia. Venezia, Arsenale Ed., 2003 ISBN 88-7743-295-0
• Terisio Pignatti (szerk.). Le scuole di Venezia. Milánó, Electa, 1981
• Silvia Gramigna, Annalisa Perissa. Scuole di Arti, Mestieri e Devozione a Venezia. Velence, Arsenale Coop
• Giuseppe Tassini. Curiosità Veneziane. Velence, Filippi Ed., 2001

• Velence (Olaszország)
• Velencei-lagúna

Ez a szócikk részben vagy egészben a Canal Grande című olasz Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

• Áttekintő térkép
• Canal Grande, Venezia
• Az audio túra a Grand Canal csatornára, leaudioguide.net