Carl Reiner
Carl Reiner (Bronx, New York, 1922. március 20. – Beverly Hills, Kalifornia, 2020. június 29.) többszörös Emmy- és Grammy-díjas amerikai komikus, színész, rendező, forgatókönyvíró. Kezdetben televíziós szórakoztató műsorokban szerepelt, melyeknek előkészítésében is részt vett. Az 1960-as években elsősorban a The Dick Van Dyke Show című szituációs komédia producereként, írójaként és szereplőjeként ismerték.[1][2] Mel Brooksszal komikus párt alkotva szerepelt a 2000 Year Old Man (A kétezer éves ember) című televíziós komédiában, és számos filmben kapott szerepet, például a Bolond, bolond világban. Steve Martin első és egyben legsikeresebb filmjeinek társszerzője és rendezője volt. Pályafutása során számos díjat kapott, többek között 11 Emmy-díjat,[3] egy Grammy-díjat,[4] és az amerikai humoristákat díjazó Mark Twain-díjat.[5] 1999-ben került be az amerikai televíziós hírességek csarnokába.[3] Gyermekei Rob Reiner színész és rendező, Annie Reiner író, Lucas Reiner festő és fényképész, unokája Tracy Reiner színész. Élete és pályafutásaFilmográfiaFilm
Televízió
Jegyzetek
További információk
|