Cs. Sós Ágnes
Csemiczky Ödönné Sós Ágnes (Budapest, 1925. június 22. – Budapest, 1993. május 26.) régész. ÉleteSós István, az Országos Magyar Tejszövetkezeti Központ igazgatója és Keményfy Margit gyermeke. 1952-ben ment férjhez Csemiczky Ödönhöz. Házasságából egy fia született, Csemiczky Miklós Erkel Ferenc-díjas zeneszerző. 1943-ban a budapesti Szent Margit Leánygimnáziumban érettségizett, majd 1950-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem népvándorláskori régész szakos muzeológus oklevelet szerzett. 1959-ben doktorált. A Tudományos Minősítő Bizottságon (TMB) Perényi József aspiránsaként 1966-ban megszerezte a történelem (régészet) tudományok kandidátusa fokozatot. Egyetlen munkahelye a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Osztálya volt, ahol 1950–1964 között tudományos munkatársként, 1964-től tudományos főmunkatársként dolgozott. Gyermekbénulás következtében 1959-ben súlyosan megbetegedett, mindkét lába megbénult, de tudományos munkásságát szívós kitartással és igen nagy akaraterővel folytatta. A kora középkor régészetével foglalkozott. Zalavárott 1951–1964 között, Fehér Géza munkatársaként részt vett a középkori szláv településközpont feltárásában, majd több avar kori temető leletmentő feltárását végezte (1955 Kecel, Üllő; 1958 Oroszlány; 1961 Szigetmonostor). 1963-1969 között Pókaszepetken tárt fel temetőt, majd az 1970-es években ismét Zalavárott ásatott, ahol egy palánkfalu-erődítésrendszert és egy hatalmas, háromhajós bazilika maradványait tárta fel. A kis-balatoni tározó létesítésével kapcsolatos leletmentések során Esztergályhorváti-Huszárvár lelőhelyen, 1983-ban 12. századi templomot és a körülötte fekvő többrétegű temetőt ásatta. Ötévi ásató munkájának eredményeképpen 1990–1993 között Zalavár-Várszigeten palánkfalú erődítésrendszer, valamint egy hatalmas, háromhajós bazilika maradványai, egy kör alakú kripta és téglasírok kerültek napvilágra. Kutatásai alapvető jelentőségűek a 9. századi Dunántúl szláv népességére vonatkozóan. Cs. Sós Ágnes haláláig aktívan részt vett a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Bizottságának munkásságában. A Német Régészeti Intézet levelező tagja, illetve a Szláv Nemzetközi Unió állandó tanácsának tagja volt. ElismeréseiMűvei
Források
|