Dömölky János
Dömölky János (Budapest, 1938. október 30. – Budapest, 2015. március 26.[2]) Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, egyetemi tanár, érdemes és kiváló művész. Életpályája1953–1957 között a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban tanult. 1960–1962 között a Magyar Televízió ügyelő asszisztenseként dolgozott. 1960–1965 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola tv- és filmrendező szakán tanult, ahol Máriássy Félix és Makk Károly tanították. 1966–1999 között a Magyar Televízió rendezője volt. 1978-tól a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára; 1985–1992 között Szinetár Miklós tanársegédje volt. 1981-től a Magyar Film- és TV-művészek Szövetségének főtitkára volt. 1989-ben a Magyar Televízió egyik drámai stúdiójának vezetője volt. 1990. január és április között a Magyar Televízió elnökségi tagja volt. 1997–98-ban a Magyar Televízió elnök tanácsadója volt. MunkásságaA Magyar Televízió számára dolgozott, többnyire irodalmi alkotásokat ültetett át. Alkotásai közül Vercors A tenger csendje (1965) című kisregényének tv-filmváltozata 1966-ban a magyar kollekció egyik tagjaként a monte-carlói fesztiválon a Telespectateur-díjat kapta. Moziforgalmazásba is került vígjátéka a Heltai Jenő regénye nyomán készült Jaguár (1967). Megfilmesítette Örsi Ferenc Mohács környéki nemzetségi miliőbe ágyazott Rómeó és Júlia történetét, a tragikus Holtágat (1968). Színházi rendezéseiA Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 13.[3]
FilmjeiFilmrendezőként
Színészként
Filmproducerként
Díjai
Jegyzetek
Források
További információk
|