Dobrodošli
A Dobrodošli (magyarul: Isten hozott!) a montenegrói Nina Žižić énekesnő dala, mellyel Montenegrót képviseli a 2025-ös Eurovíziós Dalfesztiválon Bázelben. A dal belső kiválasztás során nyerte el a dalversenyen való indulás jogát. Eurovíziós Dalfesztivál2024. október 10-én vált hivatalossá, hogy az énekesnő dala bekerült a Montesong nemzeti döntő mezőnyébe.[1] A dal november 27-én a dalválasztó műsorban a zsűrinél első, míg a közönségnél negyedik helyet érte el, ezzel összesítésben második helyezett lett egy ponttal lemaradva a győztes Neonoen együttes dala, a Clickbait után. 2024. december 1-jén az Radio i televizija Crne Gore (RTCG) bejelentette, hogy az együttes dala korábban, 2023 júniusában már előadásra került a Zabjelo Kulturális Fesztiválon, Podgoricában. A verseny szabálya előírja, hogy a versenyző dalok nem lehetnek nyilvánosan előadva vagy kereskedelmi forgalomba hozva szeptember 1-je előtt. Az RTCG másnap, december 2-án egyeztetett az EBU-val, hogy hozzák meg a döntést a dal sorsáról, azonban az együttes erre reagálva pár nap elteltével visszalépett a Eurovíziós Dalfesztiválon való részvételtől.[2] 2024. december 8-án az RTCG bejelentette, hogy a nemzeti döntő második helyezettje, Nina Žižić dala képviselheti Montenegrót az Eurovíziós Dalfesztiválon.[3] A dalt először a május 15-én rendezendő második elődöntő első felében fogja előadni. Dalszöveg
Jegyzetek
További információk
|