Idősebb Edwardnak és harmadik feleségének, Edgivának a fia. A trónon testvérét Edmundot követte. Bár trónra lépése után a northumbriaiak elismerték Eadred hűbérúri hatalmát,[6] csakhamar (Véreskardú) Eriket, (I. Harald norvég király fiát) kiáltották ki királyukká.[1][7] Eadred bosszúból leronhanta Northumbriát (948),[1][3] amelynek lakói behódoltak neki,[3] ám 949-ben az ugyancsak skandináv Olaf Sihtricsont emelték maguk fölé.[3] Ez utóbbit 952-ben elűzték a trónról, hogy helyébe ismét Eriket ültessék,[1][3] de 954-ben őt is elűzték,[1][3] majd meggyilkolták.[3] A northumbriaiak ekkor megint hűbéresküt tettek Eadrednek. A király közeli barátja volt Dunstan glastonburyi apátnak (Canterbury későbbi érsekének),[3] és támogatta a Dunstan kezdeményezte kolostori megújulást,[3] tudományos és oktatási központok létrejöttét.[4] Édesanyja tanácsára a kontinensre menni készülő Szent Aethelwaldnak ajándékozta az elhagyott és omladozó abingdoni kolostor földbirtokát (néhány mérföld távolságra van a mai Oxfordtól), ahonnan elterjedt végül a – Dunstan mellett általa is vezetett – kolostori megújulás.[8]
Kortársai szerint nagyon vallásos, és ugyanakkor egészségileg nagyon gyenge ember volt. Ételét is nagyon nehezen tudta megenni. A Szent Dunstan élete megjegyzi, hogy ismeretlen betegségben szenvedett, és végül ez okozta s halálát.[1]Winchesterben temették el.[1][4] Mivel sohasem nősült meg, és gyermeke sem született,[1] a trónon unokaöccse, a gyermek Eadwig követte.
↑ abcdUralkodók és dinasztiák (kivonat az Encyclopædia Britannicából), Magyar Világ Kiadó, 2001, szerkesztette: A. Fodor Ágnes – Gergely István – Nádori Attila – Sótyné Mercs Erzsébet – Széky János, ISBN 963-9075-12-4, 144. oldal
