Előnyök (Így jártam anyátokkal)
Az Előnyök az Így jártam anyátokkal című televízió-sorozat negyedik évadának tizenkettedik epizódja. Eredetileg 2009. január 12-én vetítették, míg Magyarországon 2010. május 10-én. Ebben az epizódban Ted és Robin, akik lakótársak, szexszel vezetik le a vitáik nyomán kialakuló feszültséget, amit Barney nehezen tolerál. Közben Marshall kínosan érzi magát, amikor a munkahelyén "újságot kell olvasnia". CselekményRobin rendkívül rendetlen: az üres tejesdobozt a hűtőben hagyja, nem viszi le a szemetet, és ezen Ted felhúzza magát. A vitákat aztán szexszel zárják le, Marshall pedig rajtakapja őket. Marshall azért volt épp otthon, mert a munkahelyén nehezére esik használni a mosdót (amit Ted eufemizálva úgy mesél el, hogy "újságot olvas"), ugyanis úgy érzi, a kollégák megszólják őt emiatt. Megzsarolja őket, hogy nem mondja el senkinek, ha használhatja Ted vécéjét. Végül mégis eljár a szája, amit Barney igen nehezen visel. A feszültségét úgy vezeti le, hogy régi tévéket tör össze a sikátorban (miközben megjátssza, hogy semmi baja), majd amikor elfogynak, vásárolja azokat. Később Barney kitalálja, hogy megoldja Ted és Robin problémáit, mert akkor nincs min vitatkozni, aminek a vége szex lenne. Ted ekkor fedezi fel, hogy Barney szerelmes Robinba. Bár letagadja, Lily óvodásainak foglalkozásán kiönti a szívét. Közben Ted úgy dönt, hogy befejezi Robinnal, mert mint mondja, valaki sérülni fog, ha így megy tovább. Robin ezt elmeséli Barneynak, aki eközben önkéntelenül megvallja Robinnak az érzéseit, de ő nem veszi komolyan, mert azt hiszi, hogy Tedet imitálja. Eközben Marshall önbizalmat nyer, főként mikor felfedezi, hogy az épület egyik szintje teljesen üres, és nyugodtan használhatja az ottani vécét. Ez addig megy így, míg átépítés miatt szét nem verik az egészet – és ekkor Barney közli, hogy egyébként az irodájában mindvégig volt egy mosdó. Az epizód végén Jövőbeli Ted összegzi az eseményeket: mint mondja, Lilynek igaza volt, ahol exek találkoznak, ott valaki mindig sérül. Csak ez ezúttal nem egyikük, hanem Barney, aki láthatóan szomorú. Ted pedig elfogadta a helyzetet, mert látja érzelmei komolyságát. Kontinuitás
Jövőbeli visszautalások
Érdekességek
Vendégszereplők
Zene
Források |