Ermény
Ermény (románul: Gherman) falu Romániában, a Bánságban, Temes megyében. FekvéseFerend mellett, attól délre, a Borunga patak mellett fekvő település. TörténeteErmény a középkorban Krassó vármegyéhez tartozott, nevét már 1323-ban említette oklevél p-es ... Nag Ermen, Kys Errmen; p-es Noghermen et Kyusermen neveken. 1323-ban Magyar András és Pál megosztoztak birtokaikon: Nagy- és Kisermén Andrásnak jutott, majd még Ez év augusztusában a király Magyar Pál gímesi várnagyot rendelte beiktatni e két birtokba, és határát is leíratta. Később a Remetei Himfiek birtoka lett. Neve 1334-ben Hermen néven szerepelt a pápai tizedjegyzékben is, ekkor egyházának papja 4 garas pápai tizedet fizetett. 1447-ben Ermény a Papdi- és a Csáki családok birtoka volt. A török hódoltság alatt elpusztult és az 1670-1700 közötti összeírásokban sem fordult elő. 1717-ben az összeírásban azonban már ismét Germán néven szerepelt, a verseczi kerületben, 26 házzal. Gróf Mercy térképén Bermann alakban, az 1761 évi hivatalos térképen pedig már óhitűektől lakott népes helységként volt feltüntetve. 1821-ben Konstantinovics István a kincstártól megvásárolta. A 19. században aztán a birtok három részre oszlott. A trianoni békeszerződés előtt Temes vármegye Verseci járásához tartozott. 1910-ben 664 lakosából 40 magyar, 29 német, 590 román volt. Ebből 62 római katolikus, 101 görögkatolikus, 483 görög keleti ortodox volt. Nevezetességek
JegyzetekForrások
|