Felkelő Nap érdemrend
A Felkelő Nap érdemrend (旭日章, Kjokudzsicu-só) egy japán kitüntetés, amelyet 1875-ben alapított Meidzsi japán császár. Ez volt az első nemzeti kitüntetés, amit a japán kormány adományozott,[1] 1875. április 10-én alkotta meg az Állami Tanács.[2] A kitüntetés a felkelő Nap sugarait ábrázolja, annak erőteljes energiáját szimbolizálja,[2] illetve magát Japánt is. A kitüntetést olyan személyek kapják, akik kiváló eredményeket értek el a következő területek valamelyikén: nemzetközi kapcsolatok, a japán kultúra terjesztése, fejlesztés a saját szakterületen, a jólét fejlesztése vagy a környezet megóvása.[3] 2003-tól a rend legmagasabb szintű fokozata önálló renddé vált Paulownia virág-rend nagy zsinórja néven.[4] A Felkelő Nap érdemrend a harmadik legmagasabb, japán kormány által adományozott kitüntetés, azonban a legmagasabb általánosan adományozott rend. Ugyanis Japán legmagasabb kitüntetése, a Krizantém-rend, állami vezetőknek vagy uralkodóknak fenntartott rend, a második legmagasabbat pedig, a Paulownia virág-rendet általában politikusok kapják. Eme kitüntetés mai változatát nem japán személyek is megkaphatják 1981 óta, bár több külföldinek is adományozták már a második világháború előtt is. 2003 óta pedig női kitüntetettek is vannak, ezt megelőzően a nők a Drága korona-rendet kaphatták meg.[5] A kitüntetés átadását a miniszterelnök dekorációs hivatala adminisztrálja. A császár nevében adományozzák és posztumusz is adható. FokozataiA rendet 2003-ig kilenc fokozatban adták át, akkor önálló renddé vált a Paulownia virág-rend nagy zsinórja, a két legalacsonyabbat pedig megszüntették. Azóta hat fokozata létezik. Általában egy diploma is társul a rendfokozat mellé és ritkán a császár személyes aláírása is rákerül. KinézeteA nagy zsinór és a második fokozata csillaga egy nyolcágú ezüst csillag, minden ágának három különböző ezüst sugara van, a központi embléma a jelvénnyel azonos. A nagy zsinórt a bal mellkason, a második fokozatot a jobb mellkason kell viselni. A nagy zsinór és a hatodik fokozat jelvénye egy nyolcágú érem közepén vörös napkoronggal, aranyozott pontokkal (1-4. fokozatnál), négy aranyozott és négy ezüst ponttal (5. fokozatnál) vagy ezüst pontokkal (6. fokozatnál). Nevezetes kitüntetettjeiNevezetes nemzetközi díjazottjai
Nevezetes magyar díjazottjai
Jegyzetek
Fordítás
További információk |