Filmmúzeum (televíziós csatorna)
A Filmmúzeum egy magyar nosztalgia-, illetve filmcsatorna volt, a jelenlegi Film Mania elődje. TörténeteA Filmmúzeum 2000. november 27-én kezdte meg sugárzását, ezzel Magyarország elsőként indult nosztalgiacsatornája volt. Az első éveiben kizárólag magyar tartalmakat tűzött műsorra. A csatorna főként a Magyar Televízió (jelenleg MTVA Archívum), a MOKÉP és a Magyar Filmintézet (jelenleg Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum) archívumából állította össze műsorát, de régi Filmhíradókat is leadott.[4] Első szlogenje „A régi idők mozija” volt. 2003. januárjától az MTV archívuma mellett már külföldi filmeket és sorozatokat is sugárzott,[5] valamint műsorra tűzte a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatóinak vizsgafilmjeit is. 2003 őszén történt meg a csatorna első arculatváltása, 2004 áprilisában pedig új logóval a második. Ekkor vezették be az „Akkor is, most is" szlogent. 2004. szeptember 1-jén elindult a csatorna első társcsatornája, a TV Paprika, mely Magyarország első gasztronómiai témájú csatornája volt, eleinte kizárólag a csatorna műsorblokkjaként, majd 2004. november 1-től önálló csatornán. Ezt az otthon, a kert és a barkácsolás témákkal foglalkozó TV Deko (jelenleg Spektrum Home) követte 2005. december 1-jén. Több év kihagyás után 2007-ben a Magyar Televízió 50 éves évfordulója alkalmából ismét műsorra tűzött MTV-s tartalmakat.[6] Ezek mellett a Magyar Mezőgazdasági és Közlekedési Múzeum, valamint a BKV archívumából is műsorra tűzött különböző dokumentum és oktatófilmeket. 2007 októberében a Filmmúzeumot és annak érdekeltségi körét (TV Paprika, TV Deko) megvásárolta a Chellomedia. Utolsó megújulása 2008. október 1-jén volt. Ekkortól az archív tartalmak mellett 21. századi produkciók is műsorra kerültek, melyek egy része a 2009. április 30-án megszűnt Zone Europa-ról került át, bár előtte is előfordult 21. századi magyar filmek műsorra tűzése.[7] Utolsó szlogenje „Valami mindenkinek” volt. A csatorna megszűnése 2012. május 24-én került először napirendbe, amikor a Chellomedia bejelentette a Filmmúzeum és a Zone Romantica átnevezését és újrapozicionálását, melyre az akkori tervek szerint 2012. július 15-én került volna sor.[8] Majd egy nappal később bejelentették, hogy a névváltások 2012. július 2-án történnek meg.[9] Több név is szóbakerült,[10] végül úgy döntöttek, hogy a Filmmúzeumnak Film Mania, míg a Zone Romantica-nak Film Cafe lesz az új neve. A csatorna végül 2012. július 2-án 21:32-kor, a Hegylakó című film szünetében vette fel új nevét.[11][12] A csatorna hangja 2000-től 2008-ig Galkó Balázs, 2008-tól 2009-ig Epres Attila, 2009-től 2012-ig Dányi Krisztián volt. Tematikáját részben a Magyar Mozi TV vette át. Saját készítésű műsorai
Nem saját készítésű műsorok és sorozatok
Jegyzetek
|