Fizikai Szemle
A Fizikai Szemle az Eötvös Loránd Fizikai Társulat havonta megjelenő szakfolyóirata. Az 1950-ben indult – eleinte változó periodicitással megjelenő – lap, a 10. évfolyamtól, 1960 óta havonként jelenik meg. TámogatóiA szakfolyóirat közreadását támogatja a Magyar Tudományos Akadémia Fizikai Tudományok Osztálya, a Magyar Biofizikai Társaság és az Oktatási Minisztérium. SzerkesztőiKorábban hosszabb ideig, egészen haláláig Marx György volt a főszerkesztője. Legutóbbi főszerkesztői Berényi Dénes, Németh Judit, Szatmáry Zoltán, Lendvai János, Iglói Ferenc. Jogi elődjeiA Magyar Tudományos Akadémia által 1882-ben elindított Mathematikai és Természettudományi Értesítő és az 1891-ben Eötvös Loránd által alapított Matematikai és Physikai Lapok (1892–1943). A Fizikai Szemle 1996/12. tematikus száma Fizikus útikönyv, amelyben a szerzők[1] fizikusok emlékeit őrző helyeket mutatnak be (Szombathely, Celldömölk, Hegyhátsál, Kám).[2] Megjelent a Fizikus útikönyv 2000 is a 2000/12. tematikus számként. JegyzetekKülső hivatkozások
|