HelyiértékHelyi értéknek nevezzük egy szám leírásakor a felhasznált számjegy helye által képviselt valós számértéket. Ez függ az írásrendszer alapjául szolgáló számtól és a jegy helyétől. Sokszor helyi értéknek nevezik a szám valódi értékét, azaz az saját értékének és a helyhez tartozó érték szorzatát is. Ez látszólag kétértelművé teszi a kifejezést, azonban a szövegkörnyezetből rendszerint egyértelműen kiderül, melyik értelmezésről van szó. DefinícióHelyiértékes írásmódnak nevezzük a szám alábbi alakját: Ennek a felírásnak a kifejtése valamely g alapú számrendszerben: Eme összeg egyes tagjai együtthatójának értékét nevezzük az ni jegy helyiértékének. A helyiértékes írásmód természetesen kiterjeszthető a valós számokra is.[* 2] Ebben az esetben az összegben negatív kitevőjű tényezők, így 1-nél nem nagyobb helyi értékek is szerepelnek. A hétköznapokban a g=10 választással élünk (tízes számrendszer), de egyes területeken ettől eltérhetünk. Például az időszámítás esetén g=60, a számítástechnikában g=2, g=8 vagy g=16. Ezek a g értékeke egyben a számrendszerek alapszámai is. TörténetEredetileg az ember a számokat, mint mennyiségeket megfelelő számú jel lejegyzésével írta. Ez értelemszerűen csak nem túl nagy számok esetén hatékony eljárás. A sumerek ezt a rendszert annyiban módosították, hogy tíz jel együttesét új jellel jelölték, így némileg könnyebbé vált a számok kiolvasása. A sumer elgondolást az ókori Egyiptomban továbbfejlesztették olyan formában, hogy a tízes csoportokat egy nagyobb egységbe tízesével foglalták össze, és erre egy újabb jelet alkalmaztak. Ez már magában foglalja a helyi értékes írásmód csíráit is. Igazán jelentős lépés a Sumer Birodalomban történt, amikor a nagyobb egységnek nem alkalmaztak külön jeleket, hanem leírták, hogy egy nagyobb csoport van, azaz az 1 jelét írták le újfentebb. Azonban ez konfúzzá válhatott, ha a szövegkörnyezet nélkül hivatkoztunk az adott számra, mert nem tudhattuk, hogy az adott 1-nek valójában mennyi az értelme.[* 3] A probléma megoldása az üres hely jelölése lett, ezt a sumerek az íróvessző tompa végének agyagba nyomásával végezték el. Ezt a jelölést valószínűleg Nagy Sándor hódítási révén ismerték meg Indiában, ahol ebből a 0 kialakult. Ezzel tulajdonképpen a helyi értékes írásmód elől minden akadály elhárult. PéldaEgy leírt számban egy számjegyhez három érték tartozik: az alaki érték, azaz a jegy saját értéke, a helyi érték, ami a jegy számban elfoglalt helyétől függ, és a valódi érték, ez pedig a kettejük szorzata.
A 348 számban a jegyek megfelelő értékei:
A szám értékét a valódi értékek összege adja meg: 300+40+8=348.
A 28,42 számban az egyes értékek:
Látható, hogy a két 2 számjegy által képviselt valós érték nagyban függ a számban elfoglalt helyétől.
Vizsgáljuk a 65248 számot!
Látható, hogy a helyi értékek eltérnek a megszokottaktól, de persze 8-as számrendszerben ezek pont az 1008, 108, stb. alakot öltik. Ez egyben a számrendszerek közötti átváltásokat is bemutatja. Megjegyzések
JegyzetekForrások
|