Holt McCallany
Holt McCallany (születési nevén Holt Quinn McAloney; New York City, 1963. szeptember 3. –) amerikai színész, író, producer. Legismertebb szerepe Bill Tench ügynök a Mindhunter – Mit rejt a gyilkos agya című sorozatban. Ezen kívül ismertebb szerepei közé tartozik az Alien 3, és a Harcosok klubja. Élete1963. szeptember 3-án született New Yorkban. Anyja Julie Wilson (1924-2015) színésznő[3] volt, apja pedig Michael McAloney (1924-2000) színész. McCallany-t és bátyját Dublinba küldték, míg szülei New Yorkban maradtak. Holt McCallany a Howth-i National Schoolban tanult.[4] Miután szüleik elváltak, a gyerekek visszaköltöztek az Egyesült Államokba. McCallany először New Jersey-ben járt iskolába, majd az omahai nagyszüleihez költözött. 14 éves korában elszökött otthonról, hogy színészi álmait dédelgethesse. Azonban egy gyárban kapott munkát. Szülei kinyomozták tartózkodási helyét, majd visszaküldték Írországba. Tanulmányait a Newbridge College-en folytatta.[5] Hamar elhagyta Írországot és visszatérhetett a Creighton Preparatory Schoolba, ahonnan korábban elbocsátották. 1981-ben érettségizett. Középiskola után Franciaországba költözött. Franciául tanult a Sorbonne-on, a Paris American Academy-n pedig művészetet tanult. Ezek után a L'École Marcel Marceau és a L'École Jacques Lecoq intézményekben tanult színészetet. Ezután az Oxfordi Egyetemen tanult Shakespeare műveiről, majd visszaköltözött New Yorkba, hogy színészi karriert folytasson.[6] FilmográfiaFilm
Televízió
Jegyzetek
További információk
|