Iego
Az Iego (=iego) a Csillagok háborúja elképzelt univerzumának egyik bolygója. A bolygót az utazók legendái szerint angyalok lakják. Rejtett helyzete miatt egyetlen csillagtérképen sem szerepel, a tudományos közösség sokáig legendának tartotta a létezését. Ha ritkán előfordult, hogy látogatói visszatértek, hogy elmondhassák, mit láttak, a bolygó pontos pozícióját az űrben nem tudták megadni, sem azt, hogy hány hold kering körülötte. A bolygó utáni kutatás egyik eredménye az Extrictarium Nebula felfedezése, valamint az, hogy az Iego nem csillag körül kering (ahogy más bolygók esetén megszokott), mert nincs központi csillaga. Ehelyett a bolygó a csillagköd belsejében mozog. LeírásaA bolygó átmérője mindössze 2730 km. Érdekes módon mégis elegendően erős gravitációs mezővel rendelkezik ahhoz, hogy felszínén a galaktikus átlag körüli legyen a gravitáció, továbbá, hogy 42 hold keringjen tartósan körülötte. Elmondások szerint az Iego a csillaghajókat nagy távolságból (több fényév távolságból is), megmagyarázhatatlan módon magához vonzza. Sok xenoarcheológus egyetért abban, hogy ez inkább a diathimok hatalma miatt van, és nem a bolygó miatt. Azt is beszélték, hogy akik eltűntek a bolygó felszínén, azok nem éreznek éhséget, dühöt és örökké élnek (annak ellenére, hogy a bolygón nincsenek szemmel látható természeti erőforrások). ÉlővilágaVizsgálatokkal megállapították, hogy az „angyalok” egy értelmes faj, a diathim lehet, akik valójában nem is a bolygón, hanem a körülötte keringő egyik holdon, a Millius Prime-on élnek. Rajtuk kívül a bolygón él még egy faj, a maelibi, akik a felszín alatt élnek. Ha az előbbi „angyalok”-ra hasonlít, akkor az utóbbi inkább „ördögök”-re, bár a maelibik állítólag olyan szépen énekelnek, hogy aki hallja őket, az teljesen a hatása alá kerül. Amikor egy csillaghajó a bolygó körüli pályára kíván állni, a diathimok, akik repülő lények, köréje gyűlnek, és annyira elbűvölik szépségükkel a pilótákat, hogy a hajó az Iego sziklás felszínére zuhan. Történelme
Hihetetlen legenda, hogy azok, akik a Nagy Sith Háború alatt a felszínére kerültek, ezer évvel később még mindig életben vannak (erre semmiféle bizonyíték nem került elő). Anakin Skywalker ellátogatott a bolygóra a Klónháborúk korai szakaszában, és elhozta onnan a reeksa szőlő mintáit, amiből a Kék Árnyék Vírus („Blue Shadow Virus”) nevű betegség elleni szert tudtak kidolgozni. MegjelenéseA filmekbenEgyik filmben sem jelenik meg. A Baljós árnyakban a gyermek Anakin Skywalker, amikor először találkozik Padmé Amidalával, ezt kérdezi tőle: „Ugye te angyal vagy? Hallottam azoktól, akik a messzi űrben utaznak, amikor róluk beszéltek. Ők a legszebb lények az univerzumban. Az Iego holdjain élnek, azt hiszem.” TévésorozatokbanA klónok háborúja: Az ezer hold rejtélye (Mystery of a thousand moons) epizód (I. évad 18.). VideojátékokbanDroids Over Iego (flash alapú játék a starwars.com oldalon) (2009) SzerepjátékokbanStar Wars: The Role-Playing Game (2000, 2002) Képregényekben
Könyvekben
HáttérinformációkNem nehéz felfedezni a nagyfokú hasonlóságot az Iego lakói és az Odüsszeia szirénjei között, akik énekükkel elcsábították a hajósokat, akik nem ügyeltek többé a hajójukra, az a szikláknak csapódott, ők pedig a tengerbe vesztek. Források
Fordítás
Jegyzetek
További információk
|