It’s So Easy
Az It’s So Easy dal a Guns N’ Roses nevű amerikai hard rock együttes 1987-es Appetite for Destruction debütáló albumáról. A dalt Duff McKagan és West Arkeen írta. Ez volt a zenekar első kislemeze, 1987. június 15-én adták ki Nagy Britanniában és az UK Singles lista 84. helyéig jutott.[1] A Shadow of Your Love és a Move to the City című dalok rákerültek a 12"-es hanglemez és a 12" picture disc-es változatokra, ezeket a dalokat még a Hollywood Rose időszakában írták, amely a Guns N’ Roses egyik korai előfutára volt, később hallhatóak voltak a Live from the Jungle című EP-n. KompozícióEgy 1988 márciusában megjelent Hit Parader interjú szerint a dalt az az időszak ihlette, amelyen a zenekar összes tagja keresztül ment. „Nem volt pénzük, viszont voltak barátnőik, akik elszállásolták őket, adtak nekik ennivalót és pénzt, ha kellett. Túl könnyű dolguk volt.”[2] VideóklipA dalhoz készült videóklip volt a zenekar első videója. A videóban a zenekar élőben játszik tömeg előtt egy színpadon, de később csináltak egy promóciós videót, az eredeti összevágásával, ebben ugyanúgy a zenekart láthatjuk, de a színpadon már táncoló, bikinis lányok is szerepelnek. A klip nem szerepelt a Welcome to the Videos DVD-n, de az interneten megtalálható. Akkoriban kiadták, bár nem volt túl sikeres, így az Egyesült Államokban meg sem jelent, a Welcome to the Jungle kiadása után egyre népszerűbb lett, de ma már szinte lehetetlen megtalálni az interneten.[forrás?] ÉlőbenA Guns N’ Roses már 1986 óta játssza a dalt, szinte mindig a setlist elején szerepel.[3] Az Use Your Illusion Turné alatt mindig az első, a második, harmadik előadott dal volt, vagy mindenképpen az egyik volt az első öt előadás közül. A Chinese Democracy Turné alatt is játszották, általában a Welcome to the Jungle után. A dalok listájaAz összes dalt a Guns N’ Roses szerezte; az It’s So Easy-ben West Arkeen a társszerző.
Közreműködők
Feldolgozások
Jegyzetek
|