Jégtánc az 1992. évi téli olimpiai játékokon
Az 1992. évi téli olimpiai játékokon a műkorcsolya jégtánc versenyszámát február 14. és 17. között rendezték. A versenyt az Egyesített Csapatból a Marina Klimova –Szergej Ponomarenko -kettős nyerte. A Magyarországot képviselő Engi Klára –Tóth Attila -páros a 7., A Woodward Regina –Szentpétery Csaba -páros pedig a 14. helyen végzett.
Eredmények
Az egyes szakaszokban (első és második kötelező tánc, rövid program, kűr) kilenc bíró pontozta a versenyzőket. A pontok alapján a bírók mindegyikénél külön-külön kialakult egy sorrend az egyes szakaszokra vonatkozóan és ez egy helyezési pontszámot is jelentett. Ha egy pontozónál holtverseny alakult ki, akkor a rövid programban a kötelező elemekre kapott pontszám, a kűrben pedig a művészi hatás pontszáma döntött. Az egyes szakaszok eredménye a következő kritériumok alapján alakult ki:
„Többségi helyezések száma”. Az a versenyző végzett előrébb, akit a bírók többsége előrébb rangsorolt. A bírók többsége azt jelentette, hogy a legjobb 5 helyezést adó bíró helyezési pontszámait vették figyelembe, de ha az 5. bíró helyezésével még volt azonos helyezés, akkor az(oka)t is figyelembe vették. Ezt az adatot tartalmazza az oszlop. (Pl. a „6×3+” azt jelenti, hogy a versenyző 6 bírónál az első 3 hely valamelyikén végzett.)
„Többségi helyezések összege” (a figyelembe vett bírók helyezési pontszámainak összege)
„Helyezések összege” (az összes bíró helyezési pontszámainak összege)
A versenyszám végeredményét az összesített helyezési pontszám határozta meg, amely az alábbiak összegéből állt:
Az első kötelező tánc helyezési pontszámának 0,2-szerese (az összesítés 10%-a),
A második kötelező tánc helyezési pontszámának 0,2-szerese (az összesítés 10%-a),
Az eredeti (original) tánc helyezési pontszámának 0,6-szerese (az összesítés 30%-a),
A kűr helyezési pontszámának 1-szerese (az összesítés 50%-a).
Az alacsonyabb helyezési pontszámmal rendelkező versenyző végzett előrébb. Egyenlő helyezési pontszám esetén a kűrben elért jobb helyezés döntött.
Első kötelező tánc
A kötelező táncokat február 14 -én rendezték.
Hely.
Versenyzők
Többségi helyezések száma
Többségi helyezések összege
Helyezések összege
Pont
Helyezési pontszám
1.
Egyesített Csapat (EUN) -1Marina Klimova Szergej Ponomarenko
8×1+
8,0
12,0
52,0
0,2
2.
Egyesített Csapat (EUN) -2Maja Uszova Alekszandr Zsulin
6×2+
12,0
21,0
51,1
0,4
3.
Franciaország (FRA) -1Isabelle Duchesnay Paul Duchesnay
5×2+
9,0
21,0
51,1
0,6
4.
Egyesített Csapat (EUN) -3Okszana Griscsuk Jevgenyij Platov
7×4+
27,0
37,0
49,4
0,8
5.
Olaszország (ITA) -1Stefania Calegari Pasquale Camerlengo
7×5+
33,0
45,0
48,2
1,0
6.
Magyarország (HUN) -1Engi Klára Tóth Attila
6×6+
33,0
54,0
47,0
1,2
7.
Finnország (FIN) Susanna Rahkamo Petri Kokko
8×7+
53,0
61,0
46,3
1,4
8.
Franciaország (FRA) -2Dominique Yvon Frédéric Palluél
8×8+
63,0
76,0
44,8
1,6
9.
Franciaország (FRA) -3Sophie Moniotte Pascal Lavanchy
7×9+
62,0
84,0
44,0
1,8
10.
Egyesült Államok (USA) -1April Sargent-Thomas Russ Witherby
6×10+
56,0
89,0
43,5
2,0
11.
Kanada (CAN) Jacqueline Petr Mark Janoschak
5×11+
52,0
105,0
42,0
2,2
12.
Csehszlovákia (TCH) Kateřina Mrázová Martin Šimeček
9×12+
101,0
101,0
42,3
2,4
13.
Olaszország (ITA) -2Anna Croci Luca Mantovani
8×13+
102,0
117,0
40,6
2,6
14.
Egyesült Államok (USA) -2Rachel Mayer Peter Breen
6×14+
81,0
127,0
39,6
2,8
15.
Magyarország (HUN) -2Woodward Regina Szentpétery Csaba
5×14+
67,0
127,0
39,3
3,0
16.
Nagy-Britannia (GBR) Melanie Bruce Andrew Place
6×16+
96,0
147,0
37,1
3,2
17.
Litvánia (LTU) Margarita Drobiazko Povilas Vanagas
9×17+
147,0
147,0
37,2
3,4
18.
Kína (CHN) Han Bing Jiang Hui
9×18+
162,0
162,0
34,3
3,6
19.
Észak-Korea (PRK) Lju Gvangho Pak Unszil
9×19+
171,0
171,0
31,4
3,8
Második kötelező tánc
Hely.
Versenyzők
Többségi helyezések száma
Többségi helyezések összege
Helyezések összege
Pont
Helyezési pontszám
1.
Egyesített Csapat (EUN) -1Marina Klimova Szergej Ponomarenko
9×1+
9,0
9,0
52,9
0,2
2.
Egyesített Csapat (EUN) -2Maja Uszova Alekszandr Zsulin
5×2+
10,0
22,0
51,4
0,4
3.
Franciaország (FRA) -1Isabelle Duchesnay Paul Duchesnay
8×3+
20,0
24,0
51,2
0,6
4.
Egyesített Csapat (EUN) -3Okszana Griscsuk Jevgenyij Platov
6×4+
24,0
39,0
49,2
0,8
5.
Olaszország (ITA) -1Stefania Calegari Pasquale Camerlengo
9×5+
41,0
41,0
49,0
1,0
6.
Magyarország (HUN) -1Engi Klára Tóth Attila
5×6+
30,0
58,0
47,2
1,2
7.
Finnország (FIN) Susanna Rahkamo Petri Kokko
8×7+
52,0
60,0
47,0
1,4
8.
Franciaország (FRA) -2Dominique Yvon Frédéric Palluél
5×8+
39,0
78,0
45,1
1,6
9.
Franciaország (FRA) -3Sophie Moniotte Pascal Lavanchy
7×9+
59,0
80,0
44,7
1,8
10.
Egyesült Államok (USA) -1April Sargent-Thomas Russ Witherby
6×10+
57,0
90,0
43,9
2,0
11.
Csehszlovákia (TCH) Kateřina Mrázová Martin Šimeček
6×11+
63,0
99,0
42,7
2,2
12.
Kanada (CAN) Jacqueline Petr Mark Janoschak
5×11+
52,0
103,0
42,5
2,4
13.
Olaszország (ITA) -2Anna Croci Luca Mantovani
8×13+
102,0
116,0
41,2
2,6
14.
Egyesült Államok (USA) -2Rachel Mayer Peter Breen
5×14+
67,0
129,0
39,8
2,8
15.
Magyarország (HUN) -2Woodward Regina Szentpétery Csaba
5×14+
69,0
130,0
39,7
3,0
16.
Nagy-Britannia (GBR) Melanie Bruce Andrew Place
6×16+
94,0
145,0
38,4
3,2
17.
Litvánia (LTU) Margarita Drobiazko Povilas Vanagas
9×17+
148,0
148,0
38,1
3,4
18.
Kína (CHN) Han Bing Jiang Hui
9×18+
162,0
162,0
35,6
3,6
19.
Észak-Korea (PRK) Lju Gvangho Pak Unszil
9×19+
171,0
171,0
33,1
3,8
Eredeti (original) tánc
Az original táncokat február 16 -án rendezték.
Hely.
Versenyzők
Többségi helyezések száma
Többségi helyezések összege
Helyezések összege
Pont
Helyezési pontszám
1.
Egyesített Csapat (EUN) -1Marina Klimova Szergej Ponomarenko
5×1+
5,0
14,0
104,7
0,6
2.
Franciaország (FRA) -1Isabelle Duchesnay Paul Duchesnay
8×2+
12,0
15,0
104,4
1,2
3.
Egyesített Csapat (EUN) -2Maja Uszova Alekszandr Zsulin
7×3+
20,0
28,0
103,3
1,8
4.
Egyesített Csapat (EUN) -3Okszana Griscsuk Jevgenyij Platov
6×4+
21,0
36,0
101,7
2,4
5.
Olaszország (ITA) -1Stefania Calegari Pasquale Camerlengo
9×5+
42,0
42,0
100,6
3,0
6.
Finnország (FIN) Susanna Rahkamo Petri Kokko
6×6+
36,0
58,0
97,3
3,6
7.
Magyarország (HUN) -1Engi Klára Tóth Attila
9×7+
59,0
59,0
96,9
4,2
8.
Franciaország (FRA) -3Sophie Moniotte Pascal Lavanchy
5×8+
40,0
78,0
94,2
4,8
9.
Franciaország (FRA) -2Dominique Yvon Frédéric Palluél
7×9+
59,0
82,0
93,9
5,4
10.
Csehszlovákia (TCH) Kateřina Mrázová Martin Šimeček
7×10+
65,0
89,0
92,2
6,0
11.
Egyesült Államok (USA) -1April Sargent-Thomas Russ Witherby
7×11+
76,0
100,0
90,1
6,6
12.
Kanada (CAN) Jacqueline Petr Mark Janoschak
5×12+
55,0
107,0
88,8
7,2
13.
Olaszország (ITA) -2Anna Croci Luca Mantovani
8×13+
98,0
112,0
88,4
7,8
14.
Egyesült Államok (USA) -2Rachel Mayer Peter Breen
5×14+
68,0
132,0
84,3
8,4
15.
Magyarország (HUN) -2Woodward Regina Szentpétery Csaba
9×15+
131,0
131,0
83,8
9,0
16.
Nagy-Britannia (GBR) Melanie Bruce Andrew Place
8×16+
127,0
144,0
82,1
9,6
17.
Litvánia (LTU) Margarita Drobiazko Povilas Vanagas
8×17+
132,0
151,0
81,2
10,2
18.
Kína (CHN) Han Bing Jiang Hui
9×18+
161,0
161,0
75,6
10,8
19.
Észak-Korea (PRK) Lju Gvangho Pak Unszil
9×19+
170,0
170,0
71,6
11,4
Kűr
A kűrt február 17 -én rendezték.
Hely.
Versenyzők
Többségi helyezések száma
Többségi helyezések összege
Helyezések összege
Pont
Helyezési pontszám
1.
Egyesített Csapat (EUN) -1Marina Klimova Szergej Ponomarenko
5×1+
5,0
14,0
104,8
1,0
2.
Franciaország (FRA) -1Isabelle Duchesnay Paul Duchesnay
8×2+
12,0
15,0
104,8
2,0
3.
Egyesített Csapat (EUN) -2Maja Uszova Alekszandr Zsulin
9×3+
25,0
25,0
103,6
3,0
4.
Egyesített Csapat (EUN) -3Okszana Griscsuk Jevgenyij Platov
8×4+
32,0
37,0
101,9
4,0
5.
Olaszország (ITA) -1Stefania Calegari Pasquale Camerlengo
9×5+
44,0
44,0
100,7
5,0
6.
Finnország (FIN) Susanna Rahkamo Petri Kokko
5×6+
30,0
58,0
98,1
6,0
7.
Magyarország (HUN) -1Engi Klára Tóth Attila
7×7+
46,0
63,0
97,5
7,0
8.
Franciaország (FRA) -2Dominique Yvon Frédéric Palluél
6×8+
48,0
77,0
95,2
8,0
9.
Franciaország (FRA) -3Sophie Moniotte Pascal Lavanchy
6×9+
47,0
77,0
95,7
9,0
10.
Csehszlovákia (TCH) Kateřina Mrázová Martin Šimeček
8×10+
76,0
87,0
93,8
10,0
11.
Egyesült Államok (USA) -1April Sargent-Thomas Russ Witherby
7×12+
79,0
105,0
90,8
11,0
12.
Olaszország (ITA) -2Anna Croci Luca Mantovani
6×12+
69,0
108,0
90,0
12,0
13.
Kanada (CAN) Jacqueline Petr Mark Janoschak
5×12+
57,0
109,0
90,0
13,0
14.
Magyarország (HUN) -2Woodward Regina Szentpétery Csaba
7×14+
98,0
128,0
86,6
14,0
15.
Egyesült Államok (USA) -2Rachel Mayer Peter Breen
6×15+
88,0
137,0
84,7
15,0
16.
Litvánia (LTU) Margarita Drobiazko Povilas Vanagas
8×16+
125,0
142,0
83,6
16,0
17.
Nagy-Britannia (GBR) Melanie Bruce Andrew Place
9×17+
151,0
151,0
82,0
17,0
18.
Kína (CHN) Han Bing Jiang Hui
9×18+
162,0
162,0
78,4
18,0
19.
Észak-Korea (PRK) Lju Gvangho Pak Unszil
9×19+
171,0
171,0
73,0
19,0
Végeredmény
Helyezés
Versenyzők
Helyezési pontszámok
Első kötelező tánc
Második kötelező tánc
Eredeti (original) tánc
Kűr
Összesen
1 Arany
Egyesített Csapat (EUN) -1Marina Klimova Szergej Ponomarenko
0,2
0,2
0,6
1,0
2,0
2 Ezüst
Franciaország (FRA) -1Isabelle Duchesnay Paul Duchesnay
0,6
0,6
1,2
2,0
4,4
3 Bronz
Egyesített Csapat (EUN) -2Maja Uszova Alekszandr Zsulin
0,4
0,4
1,8
3,0
5,6
4.
Egyesített Csapat (EUN) -3Okszana Griscsuk Jevgenyij Platov
0,8
0,8
2,4
4,0
8,0
5.
Olaszország (ITA) -1Stefania Calegari Pasquale Camerlengo
1,0
1,0
3,0
5,0
10,0
6.
Finnország (FIN) Susanna Rahkamo Petri Kokko
1,4
1,4
3,6
6,0
12,4
7.
Magyarország (HUN) -1Engi Klára Tóth Attila
1,2
1,2
4,2
7,0
13,6
8.
Franciaország (FRA) -2Dominique Yvon Frédéric Palluél
1,6
1,6
5,4
8,0
16,6
9.
Franciaország (FRA) -3Sophie Moniotte Pascal Lavanchy
1,8
1,8
4,8
9,0
17,4
10.
Csehszlovákia (TCH) Kateřina Mrázová Martin Šimeček
2,4
2,2
6,0
10,0
20,6
11.
Egyesült Államok (USA) -1April Sargent-Thomas Russ Witherby
2,0
2,0
6,6
11,0
21,6
12.
Kanada (CAN) Jacqueline Petr Mark Janoschak
2,2
2,4
7,2
13,0
24,8
13.
Olaszország (ITA) -2Anna Croci Luca Mantovani
2,6
2,6
7,8
12,0
25,0
14.
Magyarország (HUN) -2Woodward Regina Szentpétery Csaba
3,0
3,0
9,0
14,0
29,0

38,0
Források