|
Jegesmedve
 A jegesmedve (Ursus maritimus, korábban Thalarctos maritimus) a ragadozók rendjébe, ezen belül a medvefélék családjába tartozó, az Északi-sarkvidéken élő emlősfaj, rendjének második legnagyobb tagja. ElőfordulásaA jegesmedve elterjedési területe az Északi-sarkvidék jégmezőinek déli része. A legtöbb jegesmedve szinte sohasem teszi a lábát igazi szárazföldre, többségük egész életét a sarkvidék befagyott vizein, a lassan sodródó jégmezőkön tölti. Csak a párzásnál mennek stabil helyre. MegjelenéseA ragadozó emlősök rendjének legnagyobb testű képviselője (a kodiak-medve mellett). Teste nyúlánk, feje és arcorra megnyúlt, szemfoga gyengén fejlett, apró füle és rövid farka csökkenti a hőleadást. Szeme kicsiny, nyaka hosszú, lábai a többi medvéénél jóval szélesebbek és hosszabbak, lábszárai rövidek, de vastagok és izmosak, ujjait csaknem hosszúságuk feléig úszóhártya köti össze, karmai rövidek. A többi medvénél jóval nagyobb; testhossza 1,8–3 méter;[1][2] vállmagassága 1,22–1,6 méter,[3][4] a hím testtömege 350–700 kilogramm;[2] a nőstény testtömege 150–300 kilogramm (terhesen a nőstény elérheti az 500 kilogrammot).[1][2][5] A legnagyobb vadon élő jegesmedve felágaskodva 3,39 méter magas és 1002 kilogramm tömegű volt.[3] Bundája tömött szőrű, és a mai élő emlősök legjobb hőszigetelő szőrzete. A fiatal példányoknál ezüstfehér, az öregeknél sárgás árnyalatú. Téli álmot alszik, amiből többször, könnyen felébred. Zápfogainak felülete tarajos. ÉletmódjaA jegesmedve szinte állandóan vándorúton van, s emiatt még saját territóriumot sem tart. Ezen nem is csodálkozhatunk, hiszen a jégmezők nemigen szolgálnak bőséges táplálékkal, és viszonylag nagy utat kell megtenniük az állatoknak ahhoz, hogy napi táplálékukat beszerezzék. Zsákmány után kutatva akár napi 70 km-es távolságot is megtesznek. Míg sok más medvefaj étrendjén igen jelentős a növényi eredetű táplálékok szerepe, a jegesmedve csak a sarki nyár hónapjaiban fogyaszt egy kevés zuzmót, mohát vagy bogyót, de azt is csupán étrendi kiegészítésként. Táplálékának zöme állati eredetű, s mivel a sarkvidék zord körülményei közt nemigen válogathat, szinte mindent megeszik. Ez a hatalmas, talán lomhának tűnő állat nagy ügyességgel halászik, ha pedig vadászik, kitartóan üldözi zsákmányát. A hal mellett egyik kedvenc táplálékát a fókák képezik, de olykor madarakat és rénszarvasokat is zsákmányul ejt, sőt a dögöt sem veti meg. A jegesmedve egyébként az északi sarkvidék jégmezőinek csúcsragadozója, természetes ellensége jóformán nincsen. A kardszárnyú delfinen, a nagy ámbrásceten és a grönlandi cápán kívül talán csak a rozmárok hatalmas agyarai jelentenek számára veszedelmet, rozmár azonban legfeljebb csak akkor támad jegesmedvére, ha a fiatal rozmárokat védi. A jegesmedvék kitűnő úszók. Úszás közben akár a tíz kilométeres sebességet is elérhetik. Fejjel előre ugranak bele a vízbe, mint a kutyák, és úszás közben a kutyaúszáshoz hasonlóan csak mellső lábukat használják, hátsó lábukat maguk után húzzák. Nyitott szemmel merülnek a víz alá, s ott akár két percig is kibírják levegővétel nélkül. Szaglásuk igen kifinomult, a fóka szagát 1,5 km távolságról is megérzik, 1 m-es hó alatt is.[6] Akár 40 km/óra sebességgel is tudnak futni, és hosszabb ideig 3-6,5 km/óra átlagsebességgel haladni. SzaporodásaA párzás április-május körül zajlik, amikor a medvék közelebb kerülnek egymáshoz a fókák vadászata miatt. A hímek már 100 km-ről is megérzik a nőstény szagát. A hímek ilyenkor összeverekednek a párzás jogáért, ezek gyakran sérülésekkel járnak. A párzás váltja ki a nőstényben az ovulációt. A megtermékenyített magzat „felfüggesztett” állapotban marad augusztus-szeptemberig. Ez alatt az idő alatt a nőstény hatalmas mennyiségű táplálékot fogyaszt el, testtömege legalább 200 kg-mal növekszik! A vemhes nőstény a sarki tél legzordabb szakaszában hóba és jégbe vájt barlangjába húzódik vissza, ahol egyfajta hosszan tartó alvó állapotba kerül, melynek során szívverése a szokásos percenkénti 46-ról 27-re csökken, testhőmérséklete azonban normális marad.[7] Itt hozza világra bocsait átlagosan 240 napi vemhesség után. Az ellés november és február között történik, ellésenként általában kettő, néha csak egy bocs születik. Testtömegük születésükkor kb. 1 kg, meztelenek, süketek és vakok. A bocsok életük első hónapjaiban csak felszín alatti lakásukat ismerik, az anyamedve csak az ellés után négy hónappal vezeti ki a bocsokat a szabad ég alá. A bocsok ezután még elég sokáig, mintegy két esztendős korukig maradnak anyjukkal, s csak ezután kezdik meg önálló életüket. Tápláléka és vadászataA jegesmedve fő tápláléka a fóka, jóllehet általában csak a fókazsírt, a bőrt és a belsőségeket eszi meg, a húst nem. Egy léknél áll lesben vagy lopakodva közelíti meg áldozatát, amikor a fókacsapat a jégen napozik. Mancsával végzetes csapást mér a fóka vékony koponyájára. Nyár végén, ősz elején a jegesmedvék bálna- és rozmártetemek után kutatnak a partvidéken. Olykor tíz-húsz jegesmedvéből álló csoportot lehet megfigyelni, amint tetemekből lakmároznak. Ebben az évszakban nagyobb kiterjedésű szárazföld áll rendelkezésre a vadászatra, így a jegesmedvék táplálkozása is változatosabb, hiszen szárazföldi emlősöket is esznek, például rénszarvasokat is. Érdekességek A jegesmedve igen jól alkalmazkodott az északi sarkvidék hidegéhez. Bundája olyan jól szigetel, hogy a jegesmedve gyakorlatilag nem veszít hőt az orrának felületét leszámítva, hőkamerával majdnem észrevehetetlen a hideg tájban. Ez okozza azonban sebezhetőségét is, meleg időben sem képes hőt leadni és már viszonylag alacsony hőmérsékleten is hőgutát kap. A hőszigetelésben nemcsak vastag bundájának jut kiemelkedő szerep, hanem a bőr alatti zsírrétegnek is, amely egy-egy bőséges időszakot követően több centiméter vastag is lehet. A zsírréteg nemcsak hőszigetelést, vagy mechanikai védelmet jelent az állat számára, hanem tartalék tápanyagforrást is a zsákmányban szűkös időszakokra. Bundája valójában nem egybefüggő fehér, hanem optikai csalódásként a fényvisszaverődés miatt látjuk annak. A fehér szőrszálak közt üreges, átlátszó szálak helyezkednek el. Szerepük, a hőszigetelés illetve az úszás könnyítése. Alatta a bőre fekete. Az üreges szőrszálak abban is segítenek az állatnak, hogy úszás közben nagyobb legyen a felhajtóereje. A jegesmedve bundája és zsírja az ember figyelmét is felkeltette, s emiatt az északi eszkimók már évezredek óta vadásszák ezeket az állatokat. Az utolsó néhány évszázadban azonban a jegesmedvék irtása egyre nagyobb, aggasztó méreteket öltött. A jegesmedve és a grizzly medve olykor a természetben is kereszteződik, habár a hibridek rendkívül ritkák.[8] A jegesmedve talpa szőrös, ezért biztonsággal jár a jégen. A jegesmedvét a hófödte tájból kivillanó koromfekete orra könnyen elárulja: világos nappal, távcsővel akár tíz kilométer távolságból is megpillanthatjuk. Egy régi eszkimó legenda szerint, amikor a fókák felé lopódzik, orrát a mancsával eltakarja, nehogy leleplezze magát. Ilyen viselkedést azonban sosem sikerült dokumentálni. Magyarországon a Nyíregyházi Állatparkban tartanak jegesmedvéket. VeszélyeztetettségÖtven éven belül eltűnhet a jegesmedvék kétharmada a Földről a globális felmelegedés, az északi sarki jégtakaró vékonyodása következtében.[9] Jegyzetek
Források
További információk |
