Jobba Gabi
Jobba Gabi (Jobba Gabriella) (Szeged, 1947. március 27. – Budapest, 1983. augusztus 29.) magyar színésznő, énekesnő. ÉleteA szegedi Ságvári Endre Gimnáziumban érettségizett 1964-ben. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1969-ben szerzett oklevelet, és a kecskeméti pályakezdés után a 25. Színházhoz szerződött, s tagja maradt Népszínházzá történt átszervezéséig (1977), majd annak tagjaként folytatta működését. Közben játszott a Mikroszkóp Színpadon, Debrecenben, Szegeden, a Szentendrei Nyári Játékokon, a Várszínházban, az Egyetemi Színpadon és a Gyulai Várjátékokon. Különös, fanyar egyéniségű színésznő volt, a tragikus szerepek álltak legközelebb egyéniségéhez. Ismert versmondó volt. Több sikeres önálló estet tartott: Petőfi centenárium (1972); Buta Auguszt (1978); Nosztalgia (1979); Karády-est (1981); Egy este Lady L.-nél (1981). 1982-ben a Nemzeti Színház szerződtette. Énekesnőként is ismert volt: 1967-ben indult a Táncdalfesztiválon: Mary Zsuzsival énekelt közös duettet, Csakis nekem címmel. A siker azonban csak a hetvenes években köszöntött rá az énekesi pályán: ekkor Karády-dalok éneklésével szerzett országos hírnevet. 1983-ban az itthon megrendezett Eszperantó Világkongresszuson előadták a Csendesek a hajnalok című Vasziljev-darabot, eszperantóul. Jobba Gabi a női főszerepet játszotta, emiatt megtanulta a nyelvet.[5] Egyik utolsó játéka volt.[forrás?] 1983. augusztus 29-én öngyilkos lett. Kétségbeesett tettének oka homályban maradt. Egy búcsúlevelet hagyott a lakásában.
– Bodzsár Erzsébet: Jobba Gabi Bátor volt és szörnyen szerencsétlen, Békés Megyei Népújság, 1990. február 24.[6]
Főbb szerepei
FilmjeiJátékfilmek
Tévéfilmek
Díjai, elismerései
Jegyzetek
Források
További információk |