Jonathan Greening
Jonathan Greening (Scarborough, North Yorkshire, 1979. január 2. –) angol labdarúgó, labdarúgóedző, aki jelenleg a Scarborough Athletic menedzsere. PályafutásaYork CityGreening a York Citynél kezdte profi pályafutását 1996-ban. Az 1996–97-es szezonban sokat segített csapatának a harmadosztályban való bennmaradásban. Összesen 26 bajnokin lépett pályára a Yorkban és két gólt szerzett. Manchester United1998. március 26-án a Manchester Unitedhez igazolt. Bár nem tudta beverekedni magát a kezdőbe, 1999-ben behívták az U21-es angol válogatottba. Az 1998–99-es Bajnokok Ligája döntőjén végig a kispadon ült. A sorozatban egyetlen meccsen sem lépett pályára, ennek ellenére megkapta a győztes csapat tagjainak járó medált. 2000-ben újra meghosszabbította szerződését a Uniteddel, de egy évvel később bejelentette, hogy távozni szeretne, mivel túl keveset játszik. Middlesbrough2001 nyarán őt és csapattársát, Mark Wilsont is leigazolta a Middlesbrough, összesen 3 millió fontért. Három szezont töltött a Borónál, 2002–03-as idényben őt választották a csapat legjobbjának és az angol válogatottba is bekerült, de ott nem jutott játéklehetőséghez. A 2003–04-es évadban kevés lehetőséget kapott, így a távozás mellett döntött. West Bromwich AlbionGreening 2004 júliusában 1,25 millió fontért a West Bromwich Albionhoz szerződött. A 2004–05-ös szezon első meccsén, a Blackburn Rovers ellen debütált. Hamar kulcsfontosságú tagja lett a WBA középpályájának és sokat segített csapatának a bennmaradás kiharcolásában. Első három idényében 125 meccsen játszott, mindössze hétszer állt be csereként. 2007 nyarán egy új, három évre szóló szerződést kapott a birminghamiektől és megkapta a csapatkapitányi karszalagot. A 2007–08-as idényben mindössze egy mérkőzést hagyott ki, azt is eltiltás miatt. Játszott az FA Kupa elődöntőjében is, ahol a West Brom 1–0-s vereséget szenvedett a Portsmouth-tól. Egy hónappal később magasba emelhette a Championship bajnoki trófeáját. A 2008–09-es szezonban többször hangoztatta, hogy szeretne hosszabbítani a West Bromwich-csal. Egy négy évre szóló szerződést ajánlottak fel neki, mégis azt kérte, hogy helyezzék átadólistára. A Fulham szerette volna leigazolni, de a WBA elutasította az ajánlatukat. FulhamVégül a londoniak, úgy döntöttek, hogy a 2009–10-es évad végéig kölcsönveszik és az idény végén megpróbálják véglegesíteni a szerződését. 2010. július 1-jén kétéves szerződést kötött a Fulhammel, de az új vezetőedző, Mark Hughes elképzeléseibe nem fért bele, így általában csereként lépett pályára a szezonban. Nottingham Forest2011. július 18-án aláírt a másodosztályú Nottingham Foresthez. A hároméves kontraktus mellett szólt, hogy volt edzője Steve McClaren (a Manchester Unitednél és a Middlesbrough-nál is dolgoztak együtt) ült a Vörös Ördögök kispadján. 2011-ben szinte minden mérkőzésen pályára lépett, de McClaren menesztése és a Forest fiatalítási rendszere miatt kikerült a kezdőcsapatból. Sikerei, díjaiManchester United
West Bromwich Albion
Külső hivatkozások
Fordítás
|