Kósa András (matematikus)
Kósa András (Celldömölk, 1932. január 7. –) matematikus, egyetemi tanár. ÉletpályájaVasutas családba született. A három fiúgyermek között ő volt a legfiatalabb, mindhárman diplomások lettek. Az elemi iskolát Celldömölkön végezte, majd Szegedre a piarista gimnáziumba került, ahol azonban a háború miatt csak két évet végzett. A háború után iskolai lemaradását az újonnan létesített celldömölki gimnáziumban pótolta be. Egyetemre Budapestre került 1950-ben, ahol magyar-történelem szakot szeretett volna tanulni, de végül a matematikán kötött ki. Korán kezdte a tanítást, hiszen másodévesen korában már gyakornokoskodott. Az egyetem utolsó évében már a Variációszámítás nevű tárgyat tanította. Ebből a témából doktorált 1959-ben. 1961–1983 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán volt tanszékvezető, az Analízis II. Tanszéken. 1988–1997 között a GATE (Gödöllői Agrártudományi Egyetem) Matematika és Számítástechnika Intézet igazgatója, tanszékvezető egyetemi tanár, 1997-től 2001-ig igazgatóhelyettes. 1993-tól 12 éven át az egyetemen működő Professzorok Tanácsának elnöke, 2002-től emeritus professzor. A Tehetségért Mozgalom egyesületnek első elnöke volt. Több külföldi egyetemen volt vendégtanár: Rómában, Santiago de Chilében, Caracasban, Moszkvában. Több tudományos testületnek volt tagja, illetve vezetője. MunkásságaKutatási területei: a variációszámítás, optimális folyamatok elmélete, differenciálegyenletek, matematikai rendszerelmélet, a matematika oktatásának módszertana. Több mint 35 tudományos közlemény, 40 egyetemi jegyzet, tankönyv, monográfia szerzője. Több könyvét nívódíjjal tüntették ki.
Könyvei
Társszerzős könyvei
Kitüntetései
Források
További információk |