Kőszegfalva megállóhely
Kőszegfalva megállóhely egy Vas vármegyei vasúti megállóhely Kőszeg város Kőszegfalva nevű, különálló településrészén, a GYSEV üzemeltetésében. A településrész belterületének nyugati peremén helyezkedik el, közvetlenül a 87-es főút mellett; a lakott terület felől elérhető egy városi fenntartású úton (a Vasút utcán) is. A vonatok csak akkor állnak meg a megállóhelyen, ha van le- vagy felszálló utas. TörténeteA megálló 1938-ban létesült, korábban a városrész lakói csak a lukácsházi megállóban tudtak vonatra szállni. Eleinte feltételes megállóként működött, tehát a vonatok csak akkor álltak meg, ha volt felszállásra várakozó utas, vagy valaki idejében jelezte leszállási szándékát.[1] Később egy kisebb nyeregtetős felvételi épület létesült itt, de azt a leromlott állapota miatt az 1990-es években lebontottak, helyét egy új, sátortetős épület váltotta fel. A megálló mellett akkor még meglévő közúti átjáró rossz beláthatósága miatt azonban, egy 2012-es súlyos balesetet követően az újabb épületet is lebontották, az átjárót pedig megszüntették.[2] 2021-ben a korábbi megállótól északabbra, biztonságosabb helyen új megálló épült, magasperonnal. VasútvonalakA megállóhelyet az alábbi vasútvonalak érintik: Kapcsolódó állomásokA megállóhelyhez az alábbi állomások vannak a legközelebb:
Forgalom
Kapcsolódó szócikkekTovábbi információk
Források |