A kannada írás (kannada: ಕನ್ನಡ ಲಿಪಿ) bráhmi eredetű írásrendszer, közvetlen elődje a kadamba és a csálukia írás, illetve a kannada ősi típusa, az úgynevezett régi kannada írás, amelyből 1500 körül alakult ki a telugu írásrendszerrel együtt. Kannada írással jegyzik a Délkelet-Indiában (Karnátaka, Ándhra PradesTamilnádu, Mahárástra államokban) mintegy 44 millióan beszélt kannada nyelv szavait, de a konkani nyelv egyik lejegyzési módja is kannada írással történik. A kannada a négy nagy dravida nyelv egyike, a tamil, telugu, malajálam mellett. A tengerparti területeken a kannada egyik nyelvjárása a tulu nyelv, amelyet többnyire kannada, vagy telugu írással írnak. A keresztény misszionáriusok befolyása alatt, ahogy a telugu írással is történt, a 19. században standardizálták, ezt a folyamatot a nyomdászat elterjedése gyorsította fel.
A kannada írás alfabetikus szótagírás (ún. abugida), olyan ábécé, amelynek alapegysége a mássalhangzó-alapú szótag, amely egy belső [a] magánhangzót tartalmaz. Mint a többi dél-indiai írásrendszert, a kannada írást is jellemzően kerek karakterek alkotják. Kiolvasása, átírása meglehetősen egyszerű, mivel minden fonetikus hangértéknek külön írásjegye van.
A fonetikus karakterkészlet szinte teljesen megegyezik a többi indiai nyelv írásaiban alkalmazott fonémákkal, ám maguk a szimbólumok meglehetősen bonyolultak, akárcsak India legtöbb más írásrendszerében. Ez a tulajdonság a különböző szimbólumok kombinációinak, vagy a fél-karaktereknek tulajdonítható, hasonló módon mint az aigue, sír, és cédille jelek az újlatin nyelvekben.
Fontosabb jellemzői
Az írás vízszintes, balról jobbra irányú
A szimbólumok alapkészlete 35 mássalhangzóból és 14 magánhangzóból áll. A bráhmi írásokhoz hasonlóan minden mássalhangzó egy úgynevezett inherens magánhangzót tartalmaz, a kannada nyelv esetében az /a/-t. A többi magánhangzó jelölése kiegészítő, úgynevezett diakritikus jelekkel történik, amelyek a mássalhangzó jele fölött, alatt, vagy két oldalán jelzik a magánhangzó hangértékét. A szókezdő, vagy önállóan álló magánhangzóknak külön jelük van. Az inherens magánhangzó eltávolítására az úgynevezett viráma vagy halant (್) jel szolgál.
Jellemző két vagy három, inherens magánhangzót nem tartalmazó mássalhangzó találkozása esetén, hogy jelölésük egy jellel történik (ligatúrák)
Az írásjegyet követő hehezetes hang /h/ jelölésére az ún. viszárga jele /ಃ/ szolgál, ugyanígy külön jelölik a nazális hangzókat az /m/ és az /n/ jelölése után (/ಂ/, anuszvára)
A szavakat szóközzel választják el, és a mondat végét egy pont jelzi, mint az európai gyakorlatban
Bár a kannada írásban a számoknak önálló jelük van, ma már az arab számokat használják.