Karásznó
Karásznó (1899-ig Krásznó, vagy Kiszucakrásznó, szlovákul Krásno nad Kysucou) város Szlovákiában, a Zsolnai kerületben, a Csacai járásban. FekvéseZsolnától 21 km-re északkeletre fekszik. TörténeteElső írásos említése 1325-ből származik „Krasna” néven. 1352-ben „Crassna”, 1508-ban „Krasno” néven szerepel írott forrásokban. Zsolna városához tartozott, majd a sztrecsnói váruradalom része volt. A 16. századig területe egészen a sziléziai határig ért, később ezen a területen több település is keletkezett. 1598-ban 253 család és 1420 lakos élt itt. A 18. század végén Vályi András így ír róla: „KRASNA. vagy Kraszno. Tót falu Trentsén Várm. lakosai katolikusok, fekszik N. Szlatinához közel, mellyhez határja is hasonlító.”[1] 1828-ban 325 háza és 2346 lakosa volt. Lakói mezőgazdasággal, drótozással, juhtenyésztéssel, erdei munkákkal és tutajozással foglalkoztak. Fényes Elek 1851-ben kiadott geográfiai szótárában így ír a faluról: „Uj-Krasznó, Trencsén m. tót falu, magas hegyek közt a Kisucza völgyében, a Szileziába vivő országutban. Táplál 2430 kathol., 20 zsidó lak. Kat. paroch. templom. Vendégfogadó. Határa nagy; fenyvese szép; de földei igen soványak. F. u. h. Eszterházy. Ut. p. Csécsa.”[2] A vasút 1871-ben érte el a települést és ez fellendítette fejlődését. A trianoni békéig Trencsén vármegye Kiszucaújhelyi járásához tartozott. 1918-után 1948-ig a faluban faüzem működött. A második világháború alatt határában élénk partizántevékenység folyt. 1944. szeptember 9-én a németek 6 partizánt öltek itt meg. Karásznó csak 1945. április 30-án szabadult fel. A háború után téglagyár és több üzem is létesült itt. Lakói közül sokan Csaca és Zsolna üzemeiben dolgoznak. Népessége1910-ben 2456, túlnyomórészt szlovák lakosa volt. 2001-ben 6939 lakosából 6827 szlovák volt. 2011-ben 6920 lakosából 6809 szlovák volt. Nevezetességei
Neves személyek
Jegyzetek
Külső hivatkozások |