|
Kemalizmus
A kemalizmus (törökül: Kemalizm, Atatürkçülük, Atatürkçü Düşünce), más néven a „hat nyíl” (Altı Ok) hat vezérelv, mely meghatározza a Török Köztársaság ideológiai irányvonalát. Elnevezését Mustafa Kemal Atatürkről, a köztársaság alapítójáról kapta. 1931-ben a Köztársasági Néppárt programjában szerepelt először hivatalosan, majd 1937-ben belefoglalták az alkotmányba is. A hat irányelv a republikanizmus, a szekularizmus, a nacionalizmus, a popularizmus, a forradalmiság (reformizmus) és az etatizmus. A hat nyílRepublikanizmusAz Oszmán Birodalom szultanátusával szemben a köztársasági rendszer bevezetése PopularizmusA nemzeti érzelmek megerősítése, a „nép érdeke előbbre való bármely osztály-vagy csoportérdeknél”,[1] az osztályok létezésének tagadása, minden olyan politikai irányzat (például kommunizmus) szigorú tiltása, mely osztályokra alapoz. SzekularizmusAz állam és a vallás kettéválasztása, a vallás teljes kiirtása a közéletből[1] és az oktatásból; az emberek gondolkodásának felszabadítása a vallásos nézetek befolyása alól.[2] NacionalizmusA nacionalizmus fogalma a kemalizmusban a török állampolgárok összetartását, nemzeti érzelmeinek előtérbe helyezését, a nemzeti büszkeséget jelenti, mely azonban nem rasszista vagy arrogáns, és nem irányul más nemzetek, népek ellen.[2][3] ForradalmiságA reformprogramban előírt változtatások megvalósítása az állam irányításával; a folyamatos modernizáció szükségességének hirdetése. EtatizmusA török állam határozott, központi szerepet tölt be a gazdaság és a technológiai fejlesztés irányításában. KritikaA kemalista irányelveket több kritika is érte. Bár a kemalista nacionalizmus nem rasszista, a török iskolákban minden gyereknek, például a kurdoknak is, kívülről kell tudnia idézni Atatürk olyan mondásait, mint „Ne mutlu Türküm diyene” (Boldog, aki töröknek mondhatja magát). A török hadsereg nyilatkozata szerint pedig az, aki ellenszegül a Ne mutlu Türküm diyene elvnek, a „Török Köztársaság ellensége és örökre az marad”.[4] A szekularizmus irányelvének kritikája szerint a török állam nemcsak elválasztani szándékozik a vallást a jogalkotástól, de az emberek magánéletéből is igyekszik kiirtani azt. Ennek egy példájaként a muszlim fejkendőviselést tiltó törvényt lehet felhozni, mely szerint oktatási és állami intézményekben a nők nem viselhetnek muszlim fejkendőt.[5] Az Emberi Jogok Európai Bizottsága ennek ellenére több perben is a török állam javára döntött, kimondva, hogy a fejkendőviselés tiltása nem sérti az emberi jogokat.[6] A fejkendőtörvényt végül 2008-ban eltörölték.[7] Jegyzetek
További információk
|
