Kentum–szatem izoglossza

A kentum–szatem izoglossza az indoeurópai nyelvcsalád ágainak – mára már elavultnak tekintett – nyelvtörténeti-hangtani felosztása, miszerint az alapnyelv először két dialektusra bomlott, melyek közül az egyik megőrizte a hátul képzett mássalhangzók /*k, *kʷ; *g, *gʰ *gʷ, *gʷʰ/ – de főként a palatalizált k hang – képzési jellegét (kentum nyelvek, a latin CENTUM [kʲentum] ’100’ szó eredeti kiejtése alapján), míg a másikban további palatalizáció folytán előretolódott a képzési helyük és új, elöl képzett – dentális vagy palatális – mássalhangzók /s, c, t͡ʃ, z, ʒ/ keletkeztek belőlük (szatem nyelvek, az iráni avesztai nyelv SZATEM [satəm] ’100’ szava alapján). Az indoeurópai nyelveknek ezt a felosztását közérthetőbben nevezték nyugati, illetve keleti ágnak is (bár ez utóbbi általánosítás nem túl pontos, ugyanis például a kihalt hettita és tokhár nyelveket földrajzilag keleten beszélték, hangtanilag mégis a kentum csoportba tartoztak).

A kentum – vagy precízebb, újkeletű megnevezéssel nem-szatem nyelvek – kezdeti állapotukban az indoeurópai palatalizált k- és g-sort megőrizték. Idesorolják

• az italikus nyelveket (a latin és újlatin nyelvekkel együtt),
• a germán nyelveket,
• a kelta nyelveket, valamint
• a görög nyelvet,
• a hettita nyelvet (†) és
• a tokhár nyelvet (†).

A szatem nyelvek az indoeurópai eredetű palatalizált k-t tovább palatalizálták, és elöl képzett hangok keletkeztek. Idetartoznak

• a balti és a szláv nyelvek,
• az indoiráni nyelvek,
• az örmény nyelv, valamint
• az albán nyelv, bár ebben a kentum és a szatem vonások keverednek.

A kentum–szatem felosztás kiindulási alapját nem a mai nyelvállapotok képezték (mivel a későbbi nyelvjárási tagolódás során más változások is végbementek), hanem az indoeurópai alapnyelv régebben feltételezett, keleti és nyugati nyelvjárásokra bomlásakor kialakult kettősség. Így például az újlatin nyelveket azért sorolták a kentum nyelvek közé, mert az itáliai ág ebben az irányban vált el az alapnyelvtől, így a latin is ebbe tartozott, amelynek közvetlen folytatásai; a besorolás szempontjából tehát nem lényeges, hogy egy későbbi változás eredményeképpen a k és a g palatális magánhangzók előtt elöl képzett hangokká (cs, dzs, sz, zs) váltak.

Számos kihalt indoeurópai nyelv esetében ezt a besorolást szintén nehéz volt megállapítani, ugyanis sok esetben a kentum és szatem vonások egyaránt jelen vannak. Az élő nyelvek közül görög és az albán nyelv is ilyen átmenetnek tekinthető, de a görögöt a palatális /kʲ/ megőrzése miatt a kentum ághoz, míg az albánt inkább a szatem nyelvekhez sorolták. Egzakt módon tehát azt lehet mondani, hogy ezen elmélet szerint minden indoeurópai nyelv kentum, amelyik nem szatem.

Például az indoeurópai */kʷetwores/ ’négy’ szó megfelelői a latin quattuor, olasz quattro, spanyol cuatro, francia quatre (csak k-val ejtve), ír cethair (k-val ejtve, de mára már palatalizálódik^[1]), albán katër, viszont görög tettara, orosz четыре (csetire), szanszkrit csatur, perzsa csahar stb.

Az alábbi táblázatban megadtuk néhány kentum, illetve szatem nyelvben az indoeurópai alapnyelv (PIE) két veláris sorának hangmegfeleléseit (szókezdő helyzetben). A táblázatban dőlt betűvel (a latin ábécét használó nyelvek esetén) az íráskép, ferde vonalak között pedig a nemzetközi fonetikai ábécé (IPA) szerinti /hangérték/ szerepel. (Ahol hangérték nincs külön megadva, ott egybeesik az írásképpel. Nem latin betűs nyelveknél csak a hangérték van feltüntetve. A ∅ nem ejtett „hangot” jelöl.)

Néhány konkrét példa a ḱ és kʷ hangok folytatásaira élő nyelvekből az alábbi táblázatban látható.

• A világ nyelvei. Fodor István főszerk. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1999. ISBN 9630575973  , pp. 46, 456, 1663.
• The American Heritage Dictionary of the English Language, 1969, p. 1551.
• Manual de lingüística románica. José Enrique Gargallo Gil – Maria Reina Bastardas (coords.). Barcelona: Ariel Lingüística. 2007. ISBN 978-84-344-8268-5  

• Indoeurópai nyelvcsalád